A köztársasági elnök kinevezte az Orbán-kormány minisztereit pénteken Budapesten. Zsoltot, Sándort, Zoltánt, Sándort, Csabát, Lászlót, Tibort, Mihályt, Miklóst és Jánost.
Ezt követően Orbán Viktor beszédet tartott, melyben bemutatta minisztereit.
Zsoltot, Sándort, Zoltánt, Sándort, Csabát, Lászlót, Tibort, Mihályt, Miklóst és Jánost.
Ha egy megbeszélés szünetében majd egyszerre kell pisilniük, gondban lesznek.
Deja vu-m van. Igen, igen, már rémlik: utoljára 2010-ben éreztem hasonlót.
Azon gondolkodom, vajon jobb lenne-e a közérzetünk attól, ha mutatóba Évát (mondjuk) is bevették volna a buliba. Nem, sőt. Így legalább jobban kilóg a… izé… lóláb.
A taxis is azt mondta nekem, “gondolja, hogy jól járnának a Lászlónéval?” (Na, még egy férfinév.)
Szerintem vagy igen, vagy nem, viszont egyáltalán nem ez a kérdés, bár a taxis azt is mondta, hogy nem híve a nők politizálásának – csak mérsékelten hosszan bírtam vele a vitát, inkább nekiálltam sminkelni.
Aztán azon gondolkodtam, hogy ha piszok jó politikus lennék, szeretnék-e tagja lenni ennek a kormánynak (vagy bármelyiknek Magyarországon, aminek ilyesmi a névsora), hát, nem mondhatom, hogy megértem azt, aki nem töri érte kezét-lábát, de gondolni gondolhatom.
 |
| MTI |
Annak idején, ha őrsöt alapítottunk, olyan nem volt, hogy ne legyen benne tisztségem (általában írnok voltam, he-he). Az őrsvezetők is mindig lányok voltak, a helyettesek is meg a nótafák is. Mert a fiúk nem értek rá, épp egymást lógatták ki az ablakon, ájulós játékot játszottak, vagy összeverekedtek a folyosón. Van, ami változik, van, ami nem. De ne legyünk szexisták. Ne annak alapján ítéljük meg valakinek a teljesítményét, hogy mi van a lába közt (bár esetenként lehet, hogy jobb eredményre jutnánk).
Szerintem nem fontos, hogy egy kormányban hány férfi és hány nő van – mármint nem fontos, mint ok. Merthogy bármelyik képes jó vagy rossz dolgokat művelni, a két tényezőnek semmi köze egymáshoz. Csakhogy ez itten egy következmény, és nem ok, ez a bajom vele. Mert lehet szép elméleteket gyártani, de bárhogy is nézegetjük ezt a tablót (vagy az elmúlt ciklusokét), valami csak nem klappol. Huszonnégy év alatt kétszáznegyvenből tizenhat, az szignifikánsnak mondható, nem? És nem túl örömtelinek.
Na jó, hát szignifikáns adata van Egyiptomnak, Bahreinnek, Csádnak, Nepálnak, az Egyesült Arab Emirátusoknak, Trinidad és Tobagónak, Ruandának és Burundinak is, szóval ezeken a helyeken se jobb a helyzet. Ja, de. Fordítva néztem a listát: ezeken a helyeken jobb.
Na jó, de Szíriát, Pakisztánt, Iránt és Pápua Új-Guineát tavaly még tényleg megelőztük.
