Aktuális

Nők Lapja Nagy Életmódváltás 2014 – Új életet kezdünk!

Újra meghirdettük a Nagy Életmódváltó programunkat! A közel háromszáz jelentkező közül huszonketten lehetnek a csapat tagjai. A cél ugyanaz: visszaszerezni az egészséget, nőiességgel élni a mindennapokat, ha vásárlásra kerül a sor, az alakot kiemelő csinos ruhák kerülhessenek végre a kosárba. Idén férfiak is jelentkeztek, fél év múlva kiderül, mit tud az erősebbik nem képviselője felmutatni…

Kovács Attiláné, Gabriella (42) könyvtáros, Enying, 94 kg
A férjem viccelődött velem, hogy “a szerződésben nem ez volt” – hát igen, a három gyerekkel észrevétlenül fölkúsztak a kilók. Pedig próbálkozásban nincs hiány! Mára elegem lett a “de jól nézel ki!”, és a “szépen megasszonyosodtál!” kétértelmű köszöntésekből!

Molnár Lilla (48) közvélemény-kutató, Szolnok, 101 kg
Úgy érzem magam, mintha egy idegen testbe lenne bezárva a lelkem. Szeretném, ha látszódhatna az a kisugárzás, ami legbelül bennem van, de most elzárja egy fal. Meg akarom mutatni, hogy az ember közel ötvenévesen, ötgyerekes anyaként, sőt nagymamaként is lehet nő!

Kissné Varga Márta (40) boltvezető, Kecskemét, 96 kg
“Stresszevő” vagyok, a fogyókúrás próbálkozásaimat ez hiúsítja meg leginkább. Azon a héten kezdtem el újra diétázni, amikor megjelent a felhívás az újságban. Eddig azt gondoltam, nem tudok ellenállni a kenyérnek, a szalonnának, de bízom a csapat motiváló erejében, és hogy tartósan tudok változtatni az étkezési szokásaimon.

Bauer Rita (37) konduktor, Paks, 76 kg
Utazó tanárként dolgozom, az étkezésem nagyon hektikus. Korábbi próbálkozásaim után mindig visszahíztam, és ha nem is a lánykori súly a cél, szeretnék jobb formában lenni. A végső lökést a gyakori megjegyzések adták! Unom, hogy van, aki kismamának néz a pocakom miatt.

Steigerwald Erika (41) könyvelő, Budapest, 100 kg
Munkámból adódóan sokat ülök a monitor előtt, ráadásul a munkahelyem környékén sorra nyitottak a jobbnál jobb illatú pékboltok. Amikor férjhez mentem, karcsú voltam, ám amikor nemrég átléptem a százkilós lélektani határt, régi Nők Lapja-olvasóként úgy döntöttem, nem várok tovább. Ikerfiaim szolidárisak: a játékkonzolt kölcsönadják, és velem együtt fognak tornázni.

Szolga Vanda (28) irodai ügyintéző, Berhida, 101 kg
Soha nem voltam csontsovány… Ami most a legjobban motivál, az egy esküvő, ahol én leszek a tanú. Hogy önmagamnak is megfeleljek, 25 kg-t szeretnék leadni. A legnagyobb akaraterőmre a hobbimnál lesz szükség, formatortákat sütök – meg kell állnom, hogy egyek belőlük.

Punk Józsefné, Györgyi (50) intézményvezető-helyettes, családsegítő központ, Berhida, 97 kg
A nagycsaládommal együtt enni élmény, igazi örömforrás – ez egy kicsit nehezíti majd a dolgomat. Mégis szeretnék egészségesebb és mutatósabb lenni, olyan sok csinos ötvenes nő szaladgál a világban. Régen a gyerekeim többször mondták, hogy “Anya, fogyjál le!” – sajnos akkor nem éreztem elég erőt hozzá, pedig talán kicsit csinosabb anyukát szerettek volna. Most azonban bepótolom a mulasztást, remélem, büszkék lesznek rám. A kondibérletet már megkaptam tőlük névnapomra, a többi az én dolgom.

Máté Judit (28) gyeden lévő anyuka, Budapest, 99 kg
Sosem zavart a súlyom: tükörbe nézve mindig gömbölyű alakot láttam – ez vagyok én. Tavaly hetekig hordtam a táskámban a jelentkezést a programra, de szoptattam, így nem mertem belevágni. A kisfiam másfél éves, és előfordul, hogy előbb kifulladok a játszótéri galambhajkurászásban, mint ő – ezért jelentkeztem.

Nagy Nóra (44) irodai alkalmazott, Bocskaikert, 90 kg
Belülről a régi önmagamat látom, de a rólam készült fotókon is ezt keresem. Világéletemben küzdöttem a súlyommal, ám eddig csak “toporogtam” a lehetőségek előtt. Éppen egy, még lánykoromban, ötvenöt kilósan viselt fehér ruha járt az eszemben, amikor kezembe akadt a felhívás. Több se kellett, hogy jelentkezzem!

Kocsisné Virág Zsuzsanna (54) óvónő, Tatabánya, 77 kg
Óvónő, anya, feleség és anyósjelölt vagyok. A gyerekeim lelkesen támogatnak, már társam is van a futáshoz. Tavaly lemaradtam a jelentkezésről, most viszont hadat üzenek a változókorral felkúszott kilóknak, a magas vérnyomásnak.

Márkus Krisztina (35) HR-vezető, Vác, 106 kg
Rájöttem, hogy amíg nem vagyok elégedett önmagammal, addig a külvilág is máshogy tekint rám. Kiskori fényképeimet nézegetve – sírás és nevetés határán – tudatosodott bennem, hogy én mindig túlsúlyos voltam, és folyamatosan azért küzdöttem, hogy vékonyabb legyek. Az eddigi legsikeresebb próbálkozásom két éve volt, akkor huszonöt kilóval lettem könnyebb. Most még kitartóbb leszek!

Szabó Klaudia (30) óvónő, Szabadszállás, 74 kg
A férjem nem hitte, hogy kiválasztanak, szerinte nincs szükségem életmódváltásra. Sajnos nincs igaza, a hasamról nem tudom leküzdeni a pluszkilókat. Amikor legutóbb a szénhidrátban gazdag reggeli alatt a dadussal az egészséges étkezésről beszélgettünk, rájöttem: változtatni szeretnék! Mindjárt itt a nyár, idén szeretném a bikinimet örömmel viselni.

Nők Lapja Nagy Életmódváltás 2014 Új életet kezdünk!Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top