Amikor félórával az előadás kezdete előtt meghívnak, hogy álljak be közéjük, megkóstolom a barackpálinkát, amit a szereplők előadás előtt iszogatnak – ők élvezetből, én izgalomból. Hiába vagyok lámpalázas: nem fogok kilátszani a tömegből, egy leszek a színes fejkendős, hosszú ruhás nők közül, akik előbb csodálják Jézust, majd kiabálva kérik Pilátust, hogy feszíttesse keresztre.
Az előadás 9-kor kezdődik, meg kell várni a sötétedést. Vicces, ahogyan a Polányi Passió előadása előtt készülnek a szereplők: Pilátus életében, és különösen azután nem volt ennyire népszerű, mint Magyarpolányban, Kajafás, a fő gonosz Jézussal nevetgél, Szalóky B. Dániel, a rendező jobbkeze pedig instruál: “Hol a Béna? Szaladj már ide!” Jó velük, köztük lenni. Tegnap már láttam a főpróbát, tudom, mi fog történni, ők viszont egy hete próbálnak. A rendező, Tömöry Péter azt mondja, bízzam magam a többiekre. Őket követem. Nézzük, ahogy az aranyfényben úszó kálvária lépcsőin közeledik angyalkákkal és tanítványokkal körülvéve Jézus.
“Ha hiszitek, amit nem láttok, meglátjátok, amit hisztek”
13 éve van Polányi Passió. Sebe István és Csabai Tibor megnézték a hírneves oberammergaui passiót Bajorországban. Ott született meg az ötlet, hogy ennek mintájára olyat szerveznek, amelyet a magyarpolányiak adnak elő. Sebe István felkérte a Németországban és Magyarországon is alkotó Tömöry Pétert, hogy írja és rendezze meg a szenvedéstörténetet, s ő mindenkinek egyéniségére szabott szöveget alkotott. A falubeliek egyszeriben beszédtechnika- és mozgásgyakorlat-órákon találták magukat, jelmezeket varrtak, dalokat tanultak. Hatan kezdték el – később volt, amikor több mint százötven szereplő állt a Kálvária alatt. Tömöry Péter vágya, hogy amatőrökkel foglalkozzon, teljesült. Belőlük hiányzik a megfelelésvágy, a szakmai érdek, amely egy színészben elkerülhetetlenül benne van. Viszont önzetlenül és mesterkéltség nélkül kitárulkoznak. Amikor az előadás után megkérdezik tőle, hogy jók voltak-e, Péter azt mondja: “jók. Jó emberek voltatok.”
Számára mindenki, a jegyszedőtől kezdve a fény- és hangtechnikusokig: szereplő. Őket is áthatja az áhítat, a lélek megújulásának, a szeretetben való összetartozásnak az ereje. Péter szerint a passió lebontja azt a közönyt, szenvtelenséget, ami bennünk van. Az együttlét nagy erő, de az emberek nem keresnek vagy nem kapnak alkalmat, hogy kiélhessék ezt, hogy megérezzék, hogy az idegenségen túl is van bennünk valami közös. “Ezért nem fog ez a történet soha elavulni.” És még Péter kérette magát! Kezdetben ugyanis nem akarta elvállalni a rendezést.
Jó barátja, Sebe István jószívű ember, csak a nevetése sátáni. Így lett Kajafás. István amúgy még sosem látta a teljes passiót, mindig csak azt a részt, amelyben szerepelt. A takarásban áll, de egyszer talán végignézheti, ha valaki beugrik Kajafásnak. Ő a passió egyik oszlopa. A lélegző, mozgó tömegben vagyok később, átélem, amit mond: hogy az előadás alatti pillanatok képesek elragadni az embert, hogy olykor megfoghatatlan érzés fut végig a gerincén. Én nem érezhetem mégsem azt, amit a polányiak, akiknek az idei előadások különösen fontosak. Tavaly elmaradt a passió, amikor feszültség támadt a faluban körülötte. Nem akarnak beszélni róla, most öröm van és ünneplés. Tudják, hogy nehéz ma maradandót alkotni. A szereplőgárdát megrostálta ugyan a konfliktus, de a nehézség erősítette is a kötelékeket, mélyítette az összetartozást. Ezt mindannyian érzik. Az előadások után mindig nagy közös evés-ivás van. 11 kiló kenyér vár zsírozásra.
Csodatévő János
Nem számít, hogy aki látja a Passiót, hívő-e vagy sem. Ez igaz a szereplőkre is, mert mint István mondja, mindenki vágyik arra, hogy kapjon és adjon. Ezt a belső késztetést az előadás felszínre hozza. “Milyen nagy dolog lett volna, ha mi gyermekkorunkban kapjuk meg ezt az élményt!” – ahogyan ezt a polányi gyerekek elmondhatják magukról, akik kicsi korukban kerülnek bele a passióba, és kapnak más-más szerepet az évek múlásával.
Kivéve Krisztusét. A falubeliek viccelnek, hogy jelentkező biztos lett volna a szerepre, nincsenek ők önbizalom híján, Tömöry Péternek mégis fontos volt, hogy ezt a szerepet – de csak ezt az egyet! – hivatásos színész játssza. Így lett az akkor veszprémi színész Keresztes Jánosból Messiás – akit a neve valamelyest predesztinál is arra, hogy bibliai témájú darabban szerepeljen. Hogy jó választás volt, egy azóta szájról szájra járó anekdota is bizonyítja. Egyszer, amikor Jézusként, fehér öltözetben teáját szürcsölgette a falu vendéglőjében, a mellette lévő asztalnál Kerschner István üldögélt a barátaival, aki a darabban a Jézus által látóvá tett vakot játssza. Miközben a passió próbájára vártak, lottóztak. Kerschner István, nyilván szerepére ráhangolódva, megkérte a színészt, hadd tegyék rá a kezüket, hátha szerencsét hoz. Keresztes János engedett a kérésnek, a lottózók tenyerüket a ruhájára tették, majd kitöltötték a szelvényt. A polányi társaság szép összeget nyert.
A mi passiónk
A passió Jézus csodatételeivel kezdődik, és a feltámadásával végződik. Nincs ácsolt kereszt, emberkereszten feszül meg Jézus, hátborzongatóan szép jelenetben. A lábán a sebek valódiak, talpát felsebezte a száraz fű és a kavics. Tömöry Péter az előadás után gratulál, kezet csókol – ez a szokása. Pedig én vagyok neki hálás, végtelenül. Jövőre visszavárnak. Talán egy szép hagyomány kezdete, hogy a Polányi Passióban bárki szerepelhet, aki szeretne. Nem én voltam az egyetlen, akit így tiszteltek meg, egyszer még egy spanyol lány is beállt játszani.
Jövő évben Olaszországban adják elő a Polányi Passiót. Ilyet még ott nem láttak, ez egy igazi Kárpát-medencei szenvedéstörténet: felhangzanak benne magyar pentaton dallamok, Ómagyar Mária-siralom, régi templomi sváb ének. A zeneszerző újvidéki, a rendező és a jelmeztervező erdélyi, és a szereplők a falubeli svábok. Az idősektől még hallani sváb szót, a műemlék főutcán egyforma, több mint száz éves, tornácos sváb házak sorakoznak. Mondják, ha valaki felment a kálváriadombra, és lenézett, láthatta, hogy még a kémények is egy vonalban vannak. 160 lépcső vezet fel a kálváriadomb tetejére, de a meredeken felmenni sokkal könnyebb, mint amilyennek látszik. A kilátás odafentről leírhatatlan. Nemhiába mondják a falubeliek, hogy ennél szebb díszletet a passiónak emberkéz nem alkothatott volna. Illatozik a hársfa, a levendula és a kakukkfű, körben a Bakony lankái, mezők, erdők, felül a tágas égbolt. Magyarpolány zsákfalu, de nincs is kedve az embernek továbbutazni.
A Polányi Passió ez évben még június 13-án és 14-én látható Magyarpolányban.
