“Ma már nem illik buzivicceket mesélni a vasárnapi ebédnél”

– Kommentben úgyis megkapnátok az alábbi kritikákat, kicsit elébe mennék. “A nemi identitás, a szexuális orientáció mindenkinek a magánügye. Minek kell ezt az utcára vinni?”

– Nem ezt visszük az utcára, hanem az ebből következő társadalmi hatásokat. Ez egy emberjogi rendezvény, mely láthatóvá teszi az LMBTQ közösséget, felhívja a figyelmet a jog-és esélyegyenlőtlenségekre. Egy alkalom, hogy mindenki kifejezhesse szolidaritását a kisebbségi és hátrányos helyzetű csoportok mellett. Küzdünk a fojtogató sztereotípiák és makacs előítéletek ellen, amelyek szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk miatt érhetnek embereket. Illúzió azt gondolni, hogy a rejtőzködés megoldás. Nem old meg semmit, csak fokozza az elszigetelődést. Ehhez persze kell egy elfogadó társadalmi közeg, melynek kialakítása mindannyiunk közös felelőssége. 

– “De miért nekünk, a többségnek kell ezt megoldanunk? Miért nem alkalmazkodtok ti?”

– Nemcsak nektek, de nektek is, ahogyan minden kisebbséggel kapcsolatban szükség van társadalmi felelősségvállalásra, és arra, hogy hidat képezzünk az elnyomott csoportok és a többségi társadalom között. A mindennapok szintjén is sokat lehet tenni azért, hogy növekedjen az LMBTQ emberek elfogadása. Nem nevetni ostoba buzivicceken, felemelni a szavunkat akkor, amikor egy osztálytársunkat bántják szexuális orientációja vagy nemi identitása miatt, közbeavatkozni minden olyan helyzetben, amikor azt látjuk, hogy emiatt inzultálnak valakit.

Milanovich Dominika szervező

– “Nekem semmi bajom a melegekkel, de…“

– Igen, és mindig a “de” után jön a lényeg, ami az előző félmondatot kihúzza. Van ez a “többségi gőg”: tolerállak, megtűrlek titeket: mintha ettől függne a létezésünk. Szeretnénk, ha minél többen az elfogadást választanák.

– Sokan mondják ezt is: “engem egyáltalán nem zavar, ha valaki a saját neméhez vonzódik, de tartsa ezt a a négy fal között”.

– Kicsit olyan ez a viszonyulás, mint a családon belüli erőszaknál: mi közünk van hozzá? Magánügy, nem? Tartsák a négy fal között. (A nemi életünket egyébként mi is ott tartjuk, mint bármely átlagos heteroszexuális.) A hatalommal rendelkező csoportok jelölik ki azt a teret, amelyben kisebbségi csoportok létezhetnek. A társadalom hallgatása, az elfojtásra kényszerítés az elnyomást támogatja. Sokan pedig “elfogadnak”, ha más vagy, de nem nagyon más – Eszterházy Péter erről beszélt a megnyitón. Normálisnak lenni, besimulni a tömegbe: ha olyan leszel, mint én, akkor elfogadlak. Ha férfiként női ruhát viselsz, esetleg szakállt festesz magadnak, akkor már nem.

– “A felvonulás provokáció. Ha csendben lennétek, már rég elfogadtak volna titeket.”

– Annyiban provokáció, hogy figyelemfelkeltés: láthatóvá teszünk egy közösséget. Sokan azért reagálnak erre hevesen, mert nem akarnak szembesülni a valósággal. Semmi bajuk a jelenséggel, csak épp száműznék, láthatatlanná tennék, sokan minket magunkat is. Ezt pedig mi nem tűrjük el. Ahhoz, hogy eligazodjunk a világban, muszáj kategóriákat gyártanunk. De egy gondolkodó ember tudja azt is, hogy ezek nem mesterségesek. Sokakat viszont megrémít, ha szembesülniük kell azzal, hogy a világ sokkal bonyolultabb, mint azt ők elképzelték. Ez bizonytalanságot kelthet, így a legegyszerűbb azt mondani egy létező jelenségre: nem normális, nem természetes, deviáns.

Esterházy Péter író a Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján (Fotó: MTI)

Heller Ágnes filozófus beszéde a megnyitóünnepségen

Az a baj azzal, hogy ha valaki Istenre vagy a “természet rendjére” hivatkozik, ezzel befagyasztja a további érvelés lehetőségét. Ráadásul az okok keresése, a definiálási kényszer kizárólag arra szolgál, hogy eldöntsük: befolyásolható vagy sem? Tehet róla vagy sem? Vagyis hogy bűnbakot képezhessünk, és megtilthassunk neki dolgokat. Aki identitásának fontos része az, hogy heteró, és ez büszkeséggel tölti el, akkor csak stabilizálja az önértékelését, ha vannak, akik szerinte alacsonyabb rendűek nála. Ám a normára hivatkozók elfelejtik, hogy egy közösségben a helytől, időtől, hatalomtól függ az, mi a norma. Ma, ha azt mondjuk: ember, mindenkinek egy fehér, egészséges, fiatal, középosztálybeli férfi jut eszébe. Róla szólnak a szövegek, a dolgok, a normák ezt a világképet betonozzák be, ez a viszonyítási alap. Ettől még messze nem csak ilyen emberek élnek a Földön. Ami az LMBTQ embereket illeti, érdemes tudni, hogy a nemiség nem két kategória, hanem egy skála, amelyen rengeteg ponton lehet elhelyezkedni aszerint, hogy a biológiai nem, a nemi identitás, a szexuális orientáció, a társadalmi nem hogyan alakul valakinél.

– “De muszáj »coming-outolni«? Miért mondjátok el ezt nekünk?”

– Nem muszáj, de fontos lehet. A rejtőzködés ugyanis nem véd meg semmitől, de az elszigetelést, szorongást növeli. Van benne egyfajta önmegtagadás, szerepjátszás, ami nagyon rossz érzés. Régebben én is mismásoltam, ha megkérdezték, “mi újság a fiúkkal?”. Ha ma mesélem, hogy randim volt, olykor a mai napig megkapom a kérdést: “és jó pasi?” Ilyenkor mondom, hogy jónak jó, csak nem pasi. De nagyon sokan elhallgatják ezt, ugyanúgy mesélnek a magánéletükről, mint bárki, csak épp azt nem árulják el, hogy az illető, akiről a történetek szólnak, milyen nemű. És akkor jön a dilemma, hogy fotókat kitenni, elvinni a párunkat egy céges eseményre… minden nehezebb úgy, ha elhallgatjuk. A családban meg… egy idő után rájöttem, hogy éket verne közénk a szüleimmel, ha nem beszélhetek például a szerelmi életemről, hiszen úgy nem tudnak osztozni az örömömben, vagy mellettem állni, ha bánat ér. Én szerencsés vagyok, mert szerető családom van, de azért néhány évnyi munkám nekem is fekszik az önelfogadásban, és én ma már merek kézenfogva menni az utcán. Nem fogok a fal mellett közlekedni csak azért, hogy valaki megtűrjön, vagy ne bántson. Az év bármely napján ugyanabban a biztonságban szeretnék a párommal sétálni az Andrássy úton, mint a felvonuláskor.

– “Azért lehetnétek diszkrétebbek. Miért kell a gyerekeknek látniuk? Milyen minta ez, és hogy fogjuk ezt megmagyarázni nekik?”

– A gyerekekkel a maguk szintjén nagyon sok mindenről lehet beszélni. A fontos az, hogy bátran fordulhasson azokhoz, akikben bízik, ne csináljunk tabut dolgokból csak azért, mert mi zavarban vagyunk, ha beszélni kell róla. Az ő szorongását pont az növeli, ha elhallgatnak előle valamit, miközben attól még találkozik a világ dolgaival, csak magára marad a kérdéseivel. Egyébként a gyerekek nagyon hamar átlendülnek ezen a kérdésen, abszolút be tudják építeni a világnézetükbe, hogy mondjuk két néni ugyanúgy szereti egymást, mint apa és anya. Ez csak akkor kezd gond lenni, ha a szülőktől azt hallják, hogy ez rossz dolog.

– Lehet formálni, meggyőzni egy homofób embert?

– Nem biztos, hogy egy beszélgetéssel sikerül, de nem is kell. Talán csak elültetsz benne egy gondolatot, ami később eszébe jut. Úgy vettem észre, inkább a személyes tapasztalat számít. Például megismernek engem, sokan megszeretnek, és ez hatni kezd. Egyébként látszik változás: sok pozitív visszajelzést kapunk, sokan állnak mellénk, a Pride rendezvényein tömve vannak a termek, egyre többen vállalják magukat – ez mind erőt ad.

– Mára sok mindent elértetek, egyre nagyobb itthon is az elfogadás, köthettek élettársi kapcsolatot is. “Miért kell akkor még mindig felvonulni?”

– Mert a sztereotípiák, az előítéletek, a diszkrimináció továbbra is jelen vannak. Aki ezt kétségbe vonja, olvasgasson internetes fórumokat. Kicsit olyan ez, mint a nőjogi kérdés: dolgozhatnak, szavazhatnak a nők, mit akarnak még? Ez azonban nem minden. Sokszor az előítéletek nem szűnnek meg, csak rejtettebben jelennek meg. Ma már nem illik buzivicceket mesélni a vasárnapi ebédnél, ahogy a szőke nős vicceket se hangosan mondják – de ettől még sokan gondolják. Az pedig tény, hogy az alaptörvény a család fogalmát úgy határozza meg, hogy nemcsak minket, de sok heteró párt is kizár ebből. És egyáltalán… Miért a politikusok akarják meghatározni, mit jelent a család? Rengeteg LMBTQ ember él családban most is, és nevel gyereket, ne csináljunk úgy, mintha ezek a családok nem léteznének attól, mert a hivatalos fogalomba nem férnek bele… A házasság pedig olyan jogi kötelék, amit elérhetővé kellene tenni minden olyan felnőtt számára, aki önszántából be szeretne lépni, és ugyanez a helyzet az örökbefogadással, hiszen a világon semmilyen értelmes érv nem szól ellene. Egy gyereknek az a legfontosabb, hogy azt a kötődésmintát megtanulja, ahogyan két ember egymáshoz viszonyul – nemtől függetlenül. De említhetném azt is, hogy leszbikus párok nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben, hogy nem vehetik nevükre a párjuk gyerekét, hogy ez hátrányt okoz az öröklésben és sok mindenben.

– Te most kapcsolatban élsz. Szeretnél egyszer családot?

– Persze. Szeretném átélni ezt az élményt úgy, mint bárki más. Hogy milyen várandósnak lenni, megszülni egy kis életet, felnevelni a kicsit. És hogy szeretetben nőjön fel.