Rita három kisfiúval edződik, a fél életét a játszótéren tölti. Tudja, hogy a lendülő hinta mágnesként vonzza a gyerekeket, és már azon se lepődik meg, ha a kicsik nekiszaladnak a mászóka kiálló rúdjának. Két fia kötött már ki a sebészeten. A kisebb horzsolások, koppanások mindennaposak, ezeknek gyakran a figyelmetlenség vagy a fáradtság az oka. Ám gyakran hónapokig balesetveszélyesen állnak a játszótéri eszközök is, mondja, a javítás elhúzódik, ráadásul a környék karbantartása rendszerint elmarad.
A kőpadokból kilóg a vas
– A játszótér vagy az odavezető út burkolatának állapota botrányos. A kőpadokból kilóg a vas, a lépcsők sem jobbak. A csatornafedeleket hónapokig nem ellenőrzik, a fiúk rendszeresen belelépnek a gödörbe, aminek sírás a vége – mondja. – A játszótér nincs körbekerítve. Több anyukától hallottam már, hogy egy pillanatra szem elől tévesztette a gyereket, a kicsi meg szaladt egyenesen az úttestnek. Pedig nem aggódó típus, szerinte – ésszerű keretek között – hagyni kell a gyerekeket, hogy a saját kárán tanuljanak, így sokszor meglepően gyorsan sajátítják el egy-egy eszköz használatát. Az ő idejében nem voltak biztonságos játszóterek, mégis túlélte valahogy…
Megkérdezem az illetékes önkormányzatot. Már tervezik, hogy a szóban forgó parkot körbekerítik, de általában olyan helyre építik a játszóteret, ami elég távol van az úttesttől. Azt mondják, próbálnak figyelni a környékre is – az utcabútorzat és a csatorna más szervezethez tartozik –, de ha a szülők mégis találnak valamilyen hibát, jelezzék a helyi önkormányzatnak. A telefonos hölgy magánvéleménye az, hogy ha az anyukák a gyerekekre is figyelnének a játszótéren, nemcsak egymással beszélgetnének, sokkal kevesebb lenne a baleset.
Kreatív gyerekek
Azt, hogy a játszótéri eszközök megfelelnek-e a szabályoknak, a fogyasztóvédelmi felügyelőségek rendszeresen ellenőrzik, de ezt az üzemeltetőknek négyévente egy kijelölt szervezettel is meg kell vizsgáltatniuk. A részben megfelelőnek értékelt játszótéri eszközt meg kell javítaniuk, a veszélyesnek minősített játék használatát haladéktalanul meg kell akadályozniuk.
Az nem elég, ha kiraknak egy táblát, és körbekerítik szalaggal. Ha leszerelik a csúszdát, és a helyén marad egy lyuk, ahova bemászhatnak a gyerekek, azt is el kell torlaszolniuk. Ha a hinta ülőkéje megreped, de nem tudják azonnal kicserélni, akkor lánccal együtt le kell szerelniük a hintát. Kukucska István játszótéri eszközök szabványosítási szakértője, már több tízezer játékot ellenőrzött az országban, ő a hibátlan játszóterek arányát durván hatvan százalékra teszi. Szerinte a legtöbb balesetnek az eszközök szabálytalan használata az oka, a játékok legnagyobb ellensége a rongálás és az időjárás.
Sok múlik a szülőkön. – A gyártók számítanak arra, hogy a gyerekek nem rendeltetésszerűen használják a játékokat, de a kicsik kreativitására nehéz felkészülni. Senki nem hinné, hogy nagytestű kutyákat ugratnak a hinta fölött, meg arra idomítják az állatot, hogy a szájával kapja el az ülőkét – meséli. – Neveljük úgy gyermekeinket, hogy vigyázzanak a játékokra! Milliós nagyságrendű károkat okoznak az unatkozó vagy hétvégi buliból hazatérő fiatalok, tönkreteszik, összefirkálják a szereket. És ha százszor letépik a hintát, az önkormányzatnak kötelessége százszor megjavítani.
A szabály, az szabály A játszótéri eszközök és ütéscsillapító talajok biztonsági követelményeire és vizsgálati módszereire, az eszközök körüli terekre tíz szabvány tartalmaz előírásokat. Minden eszköz körül minimum másfél métert szabadon kell hagyni; ha valahonnan a gyerek egy méternél magasabbról leeshet, akkor ütéscsillapító talajt (gumi, homok, kavics stb.) kell körülötte kialakítani; az eszközökön sehol nem lehet olyan 13-23 cm-es nyílás, rés, ahova a gyermekek feje beszorulhat; köztéri játszótéren kötelező kitáblázni többek között az üzemeltető, fenntartó, illetve az elsősegélynyújtó helyek elérhetőségét. |
Vadregényes óvodák
A statisztikák szerint az intézményi játszótereknél gyakoribbak a problémák, mulasztások. Ezt egy apuka úgy fogalmazta meg, hogy míg a köztéri parkok presztízst jelentenek az önkormányzatoknak, ezért odafigyelnek rájuk, a bölcsődei, óvodai eszközök állapota néhány esetben ijesztő.
– Nincs pénz arra, hogy rendbe rakjunk minden eszközt. Reménykedünk, hogy megússzuk az ellenőrt; ha jönne egy, megbuknánk – ismeri el egy budapesti óvónő. – Van egy rugós, lovacskás hintánk, nagyon kileng. Fölülnek rá hatan. Ott szobrozom mellette egész nap, nehogy valami baj legyen. Az egyik mászóka olyan közel van a szomszéd játékhoz, hogy egyszer még valaki oda fogja csípni a fejét. A múltkor meglazult az egyik eszköz csavarja, veszélyes volt. Hiába kértük a karbantartót, nem csinálta meg. Mit mondjak a gyerekeknek, miért nem játszhatnak vele? Ő is anya, a saját gyermekét nem merné olyan óvodába adni, ahol hasonló állapotban vannak az eszközök. Bár máshol még veszélyesebbek a játékok, teszi hozzá, tud olyan kerületről, ahol még mindig hagyományos hinták lógnak az óvodákban, miközben már régen le kellett volna őket szerelni. Egy máshol lakó anyuka viszont úgy érzi, túl szigorúak a szabályok. Pedig az ő kislánya “esős-kelős” volt kiskorában, még az állát is szétvágta egyszer.
– Jött ez az őrület, és a játékok egyharmadát leszerelték nevetséges okok miatt. Olyan helyekre nyúlt fel az ellenőr, ahova gyerek nem ér fel, és ha a csavaron nem volt a műanyag borítás, már kapták is le a játékot. Volt két falovacska, ami egy kiskocsit húzott, azt is veszélyesnek ítélték, egyik ló sincs már meg. Túlzásba estek. Nem tudom, korábban mennyi baleset volt az óvodában, de minden szülő értetlenül nézett. Az ellenőrzés és a szigorúság nemcsak a biztonságról szól, hanem a felelősségről is. Ha az egyik gyerek lelöki a másikat a mászókáról, az szabálytalan használatnak minősül. Ám ha leszakad a hinta, akkor már az üzemeltető a felelős, és a szülők kártérést követelhetnek.
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |