A tanulmány azokat a frissdiplomásokat vizsgálta, akik 2008 és 2012 között végeztek az ország harminckét felsőoktatási intézményének valamelyikében. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy Magyarországon megéri-e diplomát szerezni, érdemes-e külföldre menni dolgozni, illetve mekkorák itthon a jövedelmi egyenlőtlenségek. Kiderült, hogy míg a férfiak 2011-ben 40 ezer forinttal kerestek többet kolléganőiknél, 2012-ben már 45 ezerre nőtt a különbség, 2013-ban pedig már átlagosan 50 ezer forintnyi volt az eltérés. A közalkalmazottak körében nyilván kisebb a szakadék, a bizniszszférában közepes. A legrosszabbul az informatikus nők járnak: nekik 64 ezer forinttal jut kevesebb havonta.
Az nem derül ki az összesítésből, hogy pozíciónként hasonlították-e össze a béreket, mert ha nem, akkor a különbségeknek az is okozója, hogy eleve több a vezető beosztású férfi, mint a nő – ők nyilván többet visznek haza.
Nehéz persze elképzelni, a generális különbség hogyan jön létre, ha mondjuk azonos munkakörökről beszélünk. Nyilván nem úgy, hogy a humánpolitikán eleve nemek szerint “árazzák be” az új munkaerőt. Valamiféle szokásjog érvényesülhet itt, nem feltétlenül tudatosan, mondjuk arra gondolva, hátha az új munkatárs mégiscsak családot alapítana jövőre, vagy ilyesmi…
Egy másik elmélet szerint a nők maguk húzzák ki a pénzt saját zsebükből, amikor a ma tipikus bértárgyalásokon nem mernek igazán “nagyravágyók” lenni, vagyis eleve kisebb összeget mondanak be, mint a férfiak. Márpedig a cégvezetők kedvelt szokása szerint mi, a felvételizők terítjük ki először a lapjainkat.
A férfiak állítólag bátrabbak a fizetésemelés követelésében is: nyugodtan bekopognak ezzel az elvárásukkal a főnökhöz, míg a nők kevésbé határozottak. Nehezíti a helyzetet, hogy – ha jól működik a cégen belüli diszkréció – nem ismerjük a pontos bérviszonyokat, így még csak nem is hivatkozhatunk igazságtalanságra.
