A hagyományok útján – metróval az élet
Az emberek többsége nem utazik végig a hármas metróvonal teljes hosszán, így helyettük is tesztelem most a dolgot. Kőbánya–Kispest végállomástól indulok 8:01 perckor. A megállót gyönyörűen felújították. Mivel van lift, a babakocsival vagy kerekes székkel közlekedők számára is kényelmes lett az élet. Kezdetben kevesen vannak, de mire indulunk, alig van ülőhely. Az emberek olvasnak, a telefonjukkal babrálnak, vagy csak egyszerűen bambulnak maguk elé. Egy fiatal nő a Harry Potter és a tűz serlegét olvassa – valószínűleg sokadszorra.
A felújítás indokolt
Más tevékenységre útközben nagyon nincs lehetőség: beszélgetni, telefonálni a zaj miatt nem nagyon lehet. Az ablakon kinézni sem nyújt különösebb élvezetet: a megállók leharcoltak, koszosak, és azt is csak akkor van “szerencsénk” látni, ha a vagon ablakán a karcolásokon és graffitiken át ki lehet látni. A megállók falára szürke porfátylat hordott az idő, a falak összefirkálva, a padok hiányosak és kopottak. A metróvonal felújítása kétségtelenül sok pénzt emésztene fel. Az Árpád hídtól ritkul a társaság, mire a végállomáshoz érünk, alig maradunk néhányan a kocsiban.
Újpest Központban elektromos menetrend mutatja a pontos időt: 8:41. Az út negyven percig tartott: a közlekedők álma.
“Közlekedési mód kizárása”: metró
Az internet több olyan lehetőséget kínál, ahol ki tudunk iktatni bizonyos járműtípusokat a kereséskor. Tutira szeretnék menni, ezért a BKK utazástervezőjét választom. (Egyébként ötletes, mert ha nem pontos címet, hanem jellemző szövegrészletet adunk meg, azzal is tud mit kezdeni.) A következő útvonalat ajánlja reggel 8 órai indulással felszíni közlekedéssel: 217E busz, 1-es villamospótló, 14-es villamos. Így elsőre nem is tűnik rémesnek. Az más kérdés, hogy az út megtételéhez az oldal szerint több mint egy óra szükséges.
Indulás!
Következő reggel tehát ugyanonnan, ugyanakkor indulok: Kőbánya–Kispestről, reggel 8:00-kor.
Az első kellemetlen meglepetés itt, “Kökin” fogad: miután percekig hiába keresgélem a megfelelő számmal ellátott járművet, egy kedves buszvezető felvilágosít, hogy a 217E busz nem megy be a terminálra. (Később felfedeztem: az oldal tetején valóban kiírta az útvonaltervező, hogy az út több mint nyolcszáz méter gyaloglással kezdődik. Jó kis reggeli torna.) A buszvezető megnyugtat: van más választás: ha a 200E járattal megyek egy megállót, az a 217-es busznál tesz le. A keresgéléssel, ledöbbenéssel és a 200E busszal megtett egy megállóval nagyjából hét percet vesztek.
A Felsőcsatári úti megállóban néhányan már várják a 217E-t, a tábla szerint öt perc múlva érkezik. Közben leülnék, de meglátva a rozsdás, egykor szebb napokat látott padot, elvetem az ötletet. Néhány másodperccel később egy fiatal lány érkezik, fekete farmerban, ő nem ilyen válogatós… Felszállunk, működik a légkondi, amit most valahogy tudnék nélkülözni: kifejezetten hűvös van. Láthatóan nem vagyok egyedül a problémámmal: többen kényelmetlenül feszengenek.
Az emberek igenis segítőkészek
Menet közben egy pillanatra elbizonytalanodom a további útvonalat illetően, mert a telefon ellentmondásos utasításokat ad. Leszállok a következő megállónál, és már épp indulnék a jónak tartott irányba, amikor egy fiatal lány megszólít, és kedvesen útbaigazít. Kiderül, hogy jó helyen vagyok, csak kicsit korán szálltam le, de a 95-ös járat egy párhuzamos utcában az egyes villamosig visz, így csak négy-öt percet veszítek. Közben szóba elegyedünk, mesélem neki, hogy a metrót szeretném elkerülni. “Ja, hogy ne kelljen jegyet lyukasztani, ugye?” – kérdezi ártatlanul. Hangjában nyoma sincs előítéletnek, mégis zavarba jövök. Elhebegem, hogy csak ki szeretném próbálni, a metró nélkül hogyan lehet közlekedni a két végállomás között. Nem bocsátkozom részletekbe, így esélye sincs megérteni, miért szívatom magam önszántamból…
Két-három perc gyaloglással elérek a 95-ös buszhoz, ám az épp az orrom előtt megy el. Míg a következőre várok, a megállóra boruló gyümölcsfák árnyékába húzódom. Kicsit olyan érzés, mintha a világ szélén lennék, a megálló mégis hamar megtelik. Megjön a busz, és néhány perccel később keresztezi az 1-es villamos útvonalát.
Buktató a cél előtt
A villamos helyett azonban villamospótló busz közlekedik. Panaszra nincs ok, a járatot gyakran induló csuklós buszokkal helyettesítik. A Lehel utca – Róbert Károly körútnál szállok át a 14-es villamosra, amely Újpest Központig visz. A teljesség kedvéért a 14-es járat is az orrom előtt megy el, szerencsére hat perc várakozási időn belül érkezik is a következő.
Végül 9:40-re érek Újpest Központba. Az út tehát mintegy másfél órát tartott a kitérőkkel együtt felszíni közlekedéssel. Ha ezeket megúszom is, bármennyire igyekszem, a metró 40 perces menetidejét megközelíteni sincs esélyem: az útvonaltervező által “megjósolt” egy és negyed óra tehát nagyjából reális – egy félórával kell majd előbb felkelni. A korán járók persze tudják, ez is micsoda veszteség lehet..
A buszokon és a villamoson egyébként kényelmesen el lehetett férni, heringként nem kellett préselődni sehol. A nyári melegben működött a légkondicionálás, volt levegő és a legtöbbször még ülőhely is akadt. Most, amikor még a metró is jár.
Egy átlagos munkanapon több mint hatszázezer ember utazik a 3-as metróval.
