Aktuális

Ja, ha részeg a nő, meg lehet erőszakolni

Egy nemierőszak-ellenes brit kampány szerint az áldozat a hibás, ha megerőszakolják. Hagyjuk már ezt!

Az angol egészségügyi szolgálat plakátja a nemi erőszak ellen baromi rosszul sikerült: 2006-ben találták ki ezt a szuper ötletet, de állítólag még a mai napig kiplakátolják közintézményekben. Itt a plakát, az van ráírva, hogy háromból egy nemi erőszak akkor történik, amikor az áldozat részeg. Ja, persze!

Ja, ha részeg, meg lehet erőszakolni
Már amikor először megjelent ez a csodás plakát, akkor több mint 100 ezer aláírás gyűlt össze, hogy tiltakozzanak az ellen, amit ez a plakát sugall. Ami nem más, mint hogy az áldozatok is hibásak, ha megerőszakolják őket.
A szőr feláll a hátamon, amikor ilyen tipikus mondatokat hallok, mint például: “Miniszoknyában volt, akkor ne csodálkozzon, hogy megerőszakolták.” Igen, húzzak zsákot a fejemre, alkoholról ne is álmodjak, és akkor majd megúszom a nemi erőszakot.
Nemrég egy amerikai tinilányon gúnyolódtak a társai, konkrétan kiröhögték azután, hogy a fiatal lányt egy házibuliban megerőszakolták, sőt le is fényképezték és feltették a netre. A 16 éves texasi lány viszont kiállt magáért, és ezen az oldalon sok követője lett. Akik szintén nem gondolják azt, hogy a részeg nőket meg kell erőszakolni, mert azért vannak…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top