Mennyivel jobb a borravaló, mint a hálapénz?

Te szeretsz pénzt adni másoknak, ha nem muszáj? A kézenfekvő válasz ez lenne: nem.
Érdekes módon a borravalóra mégis igent mondunk: képzeljétek, szeretünk adni.
A Szallas.hu felméréséből legalábbis az derül ki, hogy a magyarok többsége elfogadja és megszokta a borravaló intézményét.

Szerintem leginkább arról van szó, hogy nemigen tehet mást. Ha nem ad, akkor ferdén néznek rá és rosszul érzi magát. Ha sokan nem adnak, akkor majd beépítik a számlába, akár úgy, hogy eleve magasabb árakkal dolgoznak, akár úgy, hogy külön tételként tüntetik fel. A legrosszabb verzió a kettő az egyben: bár beépítik a számlába, azért a többség azon felül is ad, vagy mert nem veszi észre, vagy mert fél, hogy megszólják. Olyasmi ez, mint a hálapénz az egészségügyben: adjuk, mert tartunk tőle, mi lesz, ha nem tesszük, miközben lehet, hogy hajszálra ugyanazt kapjuk ígyis-úgyis. Vagy ami rosszabb: nem kapjuk ugyanazt, mert ha egy szakma egyszer megszokja, hogy van pluszpénz, akkor pórul járhat az, aki nem tartja be az íratlan szabályokat.

Ki is kapja?

Csakhogy felvetődik a kérdés, mennyivel dolgozik többet, fontosabbat vagy jobban egy orvos, egy szállodai alkalmazott vagy egy pincér, mint mondjuk egy recepciós, egy utcaseprő vagy egy asztalos. Ráadásul az adakozásunkkal mára elértük azt, hogy nem is biztos, hogy az kapja az összeget, akinek szánjuk: a legtöbb helyen a főnökök már a borravalóra is rátették a kezüket: még a jobbik eset az, ha “visszaosztják” az alkalmazottaknak, a rosszabb az, ha csak egy részét kapják meg, ha egyáltalán. Az adózott, tb-köteles fizetések viszont erre hivatkozva egyre alacsonyabbak – sajnos ez sem jó annak, akivel eredetileg jót akartunk tenni.

Amire szívesen adnánk bármikor:
“Nindzsák rabolták el a családomat, kellene pénz a karate órákra.”
“Szia! Csak a pénzben tudok úszni, kérlek ne hagyd hogy elpusztuljak!”

“Az aprót tartsa meg!” – szólt régen az instrukció a vendégtől. Ez arra utal, hogy egykor a borravaló annyit jelentett, hogy a következő egész számig kerekítettek. Vagyis nem adtak még plusz ötszáz meg ezer forintokat, csupán a visszajáróra nem tartottak igényt – ez olyan ötven-százötven, legfeljebb pár száz forintot jelent a mostani áraknál: borravaló, vagyis egy pohár borra elegendő pénz. Egy öngerjesztő folyamatból és a “villantós” túlkapásokból lett az, hogy ma már sok helyen elvárják a tíz százalékot, sőt van, ahol húszat számolnak fel.

Ám ne feledjük: a borravaló nem jár automatikusan, csak magunkkal szúrunk ki, ha olyankor is adunk, amikor nem igazán voltak kedvesek velünk, vagy nem ízlett az étel. Van, aki ilyenkor elvből nem ad, és nem azért, mert nem tehetné meg. Mindezek ellenére a megkérdezettek közül négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné ezt a szokást. 

Mit jelent, ha elmarad?

Ami még érdekes: a borravalónál nem is annyira a minőség számít, mint inkább a bánásmód: a magyarok több mint 60 százaléka mondta azt, hogy elsősorban a kedves, segítőkész kiszolgálást díjazza a borravalóval. “Úgy tűnik, az idegenforgalomban dolgozók sem gondolják úgy, hogy a kis összegű vagy hiányzó borravaló a minőségi kifogásokra utal.”

Ez egyrészt azért nem jó hír, mert jó volna, ha a kedvesség lenne az alap, azt nem kellene külön megfizetni, másrészt az is jó lenne, ha a szolgáltatók igyekeznének magas szinten tartani a minőséget – például épp ezen visszajelzés alapján.

Ti mennyit adtok? De őszintén! 🙂