– Én nagyon fogok örülni neki, ugyanis szeptember elsején én leszek 13 éves! – válaszol nyílt mosollyal Anna. – Óriási muffinozást csapunk az iskolában, ahogy már az oviban is csináltuk. A nagymamám isteni meggyes-csokis muffint süt, én meg beviszem egy nagy papírdobozban az osztályba, és megkezdődik a szülinapom…
– Szóval megédesítitek az iskolakezdést. Ajándékot is kapsz?
– Eddig mindig új iskolatáskát kértem, a régit meg Sári kapta meg, de most – azt hiszem – egy One Direction-koncertjegyet rendelek. Ez egy angol zenekar, az X-Faktor sztárjai, nagyon menők, és ősszel eljönnek Magyarországra.
– És Anna már ki is akasztotta Harry plakátját a falára… – árulkodik a hétéves kishúg.
– Sári! – torkollja le Anna pironkodva. – Egyébként azt csinálok a szobámmal, amit akarok. A nyáron külön költöztünk Sárival.
– Ez már az iskolakezdésnek szól? – kérdezem az édesanyjuktól.
– Igen. Anna ragaszkodott hozzá, hogy saját szobát szeretne. Sokat veszekedtek a húgával azon, hogy ki nem pakolt el, ki hagyta elöl a cuccait, és ezért kitől jár pontlevonás. Így most tiszta sor, ki volt a rendetlen. Van egy falitáblánk, amin nyugtázzuk, ha kipakolnak a mosogatógépből, elrakják a szennyest, kiteregetnek, vagy éppen kiviszik a szemetet. Ezekért jó pont jár, viszont vannak kötelező dolgok, ilyen például a rend is a szobában, amelyeket nem ajánlatos kihagyni, mert pontlevonással járnak. Megéri igyekezni, mert jutalmul kapnak valamilyen apróságot, hajba valót, csatot stb., de ha kuporgatnak, akár színház vagy mozi is lehet belőle.
– Ennyire tudatos szülő vagy?
– Igyekszem az lenni, de erre szükség is van, mert év közben sokat vagyok egyedül a lányokkal, az édesapjuk színházi rendező, általában vidéken dolgozik, és csak hétvégén látjuk. Kénytelen vagyok szabályokkal élni, különben megbolondulnék.
– Ugyan, a lányaid jó gyerekeknek látszanak!
– Azok is. De azért némi nevelést igényelnek. Például nálunk csak egy órát kapnak számítógépezésre vagy tévénézésre naponta, ezt kell beosztaniuk. A számítógépet most át is vittük a nappaliba, hogy figyelemmel tudjam kísérni a használatát. Fölösleges, hogy folyton azon lógjanak, jobban szeretem, ha olvasnak.
– És olvastok, lányok?
– Nagyon sokat – bólint komolyan Anna.
– A Harry Pottert például egy nap alatt kivégezte! – kotnyeleskedik ismét Sári, azzal kapásból hány egy cigánykereket.
– Folyton tornázik – büszkélkedik vele a nővére –, ha megkéred, simán lemegy spárgába.
– Arra törekszem – szól hozzá a családi kupaktanácshoz Iza –, hogy mindkét kislánynak legyen olyan saját területe, amelyben különösen jónak érezheti magát. Sári örökmozgó, ezért jazzbalettre írattuk be, és máris csodálatosan táncol. Anna inkább zenét hallgat és gyönyörűen énekel, úgyhogy épp énektanárt keresünk neki, és gitárt kap majd szülinapjára. Ja, és angolul chatel! Utóbbi úgy kezdődött, hogy megtalálta az én gyerekkori levelezésemet, és elhatározta, hogy ő is szerez külföldi barátokat. Már a világ minden sarkából vannak levelezőtársai, és mivel két tannyelvű osztályba jár, ez csak még rutinosabbá teszi a nyelvhasználatban. Olyannyira, hogy tavaly hetedik helyezést ért el az országos angol versenyen. Fontos, hogy a gyerekeknek sikerélményeik legyenek abban, amihez tehetségük van, nekem mint szülőnek az a dolgom, hogy hozzásegítsem őket ehhez.
– A tanulásban is segítesz nekik?
– Nincs rá szükség, mert zseniális iskolát találtunk nekik. Teljesen gyerekcentrikus, úgy variálják a szabályokat, hogy az jó legyen a diákoknak. Alsóban például iskolaotthonos, tehát a kisdiákok délután négyig bent maradnak az iskolában, de a leckét mindig a saját tanító nénijükkel oldják meg közvetlenül az után az óra után, amiből fel van adva. Így még mielőtt elfelejtenék, elmélyítik a tanultakat. Az iskolatáskát csak hétvégén hozzák haza, azt is csak azért, hogy a szülő mégis lássa, hol tartanak a tananyagban. Ez a módszer önállóságra nevel, és tudatosítja a gyerekekben, hogy az iskola az ő felelősségük. Anna ennek köszönhetően felsőben is teljesen egyedül tanul. Az is nagyon tetszik ebben a suliban, hogy az alsó tagozat még olyan, mintha az óvoda meghosszabbítása lenne. A kicsik a szünetekben egy elkerített udvaron hintázhatnak, homokozhatnak, nem lopják el tőlük a játékidőt. Én ezt nagyszerű ötletnek tartom, végül is nem az a cél, hogy mini felnőtteket neveljenek belőlük! Ráadásul mindent házon belül megoldanak, Anna zongorára jár meg irodalmi színpadra, Sári pedig önfeledten táncol. Úgyhogy az iskola számukra sokkal több, mint csupán egy oktatási intézmény, inkább afféle közösségi hely. A tanulást itthon akár el is felejthetjük.
– Pedig szerintem te az a típus vagy, aki szívesen foglalkoznál a lányaiddal…
– Foglalkozom is, csak másképp. Például amikor Annának meg kellett tanulnia az Árpád-házi királyokat, kitaláltam egy módszert, amivel megkönnyíthetem a dolgát. Minden királyhoz rajzot készítettünk. Géza egy gézlap lett, László egy ló és így tovább. A vicces kártyákat időrendbe raktuk, Annának csak rájuk kellett néznie, és tudta a leckét. Vagy amikor egy angol szöveg tartalmát kellett 12 mondatban visszaadnia! Kitaláltam egy képregényt, ahol minden rajz igyekezett szellemesen felidézni a történetet. Így Annának minden eszébe jutott, nem kellett izgulnia. Mondta is a tanára: “Na, anyukádnak is van ám fantáziája!” Igyekszem humorral fűszerezni az életüket, és minél többet együtt lenni velük.
– A szüleid is így csinálták?
– Ó, ők ebben utolérhetetlenek! Emlékszem, egyszer varázsoltak a gyerekszobába egy kész kis lakást nekünk építőkockákból. Apu mini villanyégőket hozott, és szerelt bele világítást, anyukám pedig gyorsan rittyentett egy függönyt az ablakra, és már játszhattunk is vele. Később meg felakasztgatták föléje a bátyám repülőgépmodelljeit damilokra, úgy nézett ki, mintha éppen elhúznának a ház fölött a levegőben. Ma már más világot élünk, és sajnos nincs ennyi időnk év közben, de azért a nyári szünetben megpróbáljuk bepótolni az elmaradt játékokat. Most például egy óriási úszómedence terpeszkedik Sári szobájának közepén, persze már nem építőkockából, hanem legóból kirakva. Az a kedvencünk, úgy építettük, hogy közben kilógott a nyelvünk az igyekezettől.
– Anyáék festeni is tudnak! – teszi hozzá lelkesen Sári. – Az én szobám pink, és apu festette ki, Annáé meg türkizkék, és anyu csinálta.
– Ezt nevezem! Nem mindenki vállalkozott volna rá…
– De mi szeretjük a kihívásokat – büszkélkedik Iza.
– Képzeld el, ha egy mesterrel csináltatjuk, akkor csak annak örülnénk, hogy milyen szép színe lett a falaknak. Így viszont az odavezető út is mulatságos volt. Kezdve azon, hogy nagy nehezen kiválasztottuk a festékeket, egészen addig, hogy szitkozódtam, mert összekentem a plafont meg persze a kezemet. Este azon tűnődtem, megfelel-e ez a türkiz köröm holnap a sorozat forgatásán Balogh Nóra ügyvédnőnek, vagy inkább sikáljam tovább szorgalmasan. Most már úgy-ahogy készen vagyunk, és kidobáltuk a fölösleges limlomot is a lakásból, mert már lépni sem lehetett tőlük. Újra kapunk levegőt, úgyhogy nagy lendülettel vágunk neki az új tanévnek.
– Apropó, Balogh Nóra! Anna, te szereted anyát nézni a “Barátok közt”-ben?
– Nem nagyon. Olyan, mintha anyu lenne ott, de mégsem ő az – húzza el a száját a kislány. – Az a nő olyan szigorú, kemény, a mi anyukánk meg kedves és vicces. Mindig meglepődnek az emberek, ha az életben találkoznak vele, hogy jé, milyen másképp néz ki a hippiruháiban!
– Én nem bánom, ha nem tudják, milyen vagyok valójában. A magánéletemet hadd tartsam meg magamnak – teszi hozzá Iza.
– Tudsz egyáltalán civil lenni abban a Pest környéki városkában, ahol éltek? Hiszen mindenki ismer!
– Abszolút tudok. És nagyon büszke vagyok rá, hogy így befogadtak a helyiek. Éppen ez volt a cél. Hogy normális, hétköznapi életet teremtsünk magunknak. Budapest első kerületéből is azért költöztünk ki, mert nem akartam, hogy a gyerekek burokban nőjenek fel, elitóvodába, -iskolába járjanak. Azt akartam, hogy megismerjék a valóságot, az igazi nehézségeket, örömöket. Sajnáltam volna, ha kimarad az életükből a jó levegő, a természet, a kutya meg a macska.
– Kutyátok is van!?
– Van ám, a Maxi! – vágja rá két kézenállás között Sári. – Pomerániai törpe spicc. Múltkor anyu biciklizni ment, Maxi meg kiszökött utána. Hiába kiabáltunk, nem fordult vissza, de csodák csodájára hazatalált egyedül. Nagyon ügyes kutya, a postást is megkergeti, pedig mindössze egy centiméter.
– Egy centiméter? Na, ha ezt hallaná az Ági vagy a Piri néni! – nevet fel Iza. – Zseniális tanítóink vannak. Mindig viccesek, a gyerekek rajonganak értük. Én fontosnak tartom, hogy az iskolában sokat nevessenek, és oldott, barátságos legyen a légkör. Anna osztálytársainak szülei közül sokakkal baráti viszonyban vagyunk, és Sári osztályával is ismerkedünk. Szoktunk együtt kirándulni, szalonnát sütni, és ilyenkor mindenki hozza magával a kistesót, nagytesót, kutyát, macskát, nagyon jól érezzük magunkat. Melyik volt a legemlékezetesebb túránk, Anna?
– A nomád tábor négy évvel ezelőtt Drégelypalánkon. Sátrakban laktunk, egész nap fociztunk meg számháborúztunk, este pedig bekéredzkedtünk a művelődési házba, és pattogatott kukoricával az ölünkben néztük a foci-világbajnokságot… Anyu, ugye, ilyet még csinálunk?
– Te szervezed a kirándulásokat, Iza?
– Nem, dehogy. Legalább civilben szeretnék a háttérben maradni. Mi csak belesimulunk az eseményekbe, remek szervezők vannak mindkét osztályban. Alig várom az újabb akciókat! A következő az évnyitó lesz. Tavaly Annáék Sárit is bevonták, pedig még csak elsőbe ment. Egy vicces előadást rögtönöztek ByeAlex Kedvesem című dalának átiratára. Érdeklődve várom, idén mire készülnek.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: |
