Aktuális

Mégis folytatódhat az iskolai papírgyűjtés

Nem akarják elvenni a gyerekektől ezt az élményt.

A kormány az ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést – írja a Népszabadság. A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a jogszabály-módosítás előkészítés alatt áll.

A tárca szerint az iskolai papírgyűjtésnek pótolhatatlan szerepe van a szemléletformálásban, és a kormánynak nem áll szándékában, hogy elvegye a gyerekektől ezt az élményt, illetve az iskoláktól az ebből származó bevételt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a papírhulladék gyűjtése már 14 éve engedélyhez kötött, e tekintetben nem hozott változást a 2012-ben életbe lépett, hulladékról szóló törvény.

Korábban a minisztérium még úgy nyilatkozott, hogy a 2015-től változó uniós és magyar előírások szerint a külön gyűjtött papírhulladékot ingyenesen át kell adni a közszolgáltatónak. Ez az előírás sokak szerint az iskolai papírgyűjtés végét jelentette volna, mert így az iskolák nem jutnának bevételhez a gyűjtésből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése