nlc.hu
Aktuális
Jótékony célra árverezteti el 2 méteres haját

Jótékony célra árverezteti el 2 méteres haját

Ez ám az önzetlenség!

A kínai Xiao Yeh 15 éve növeszti a haját. A 38 éves nő azonban most úgy döntött, megválik a mintegy 2 méteres hajkoronától, és elárverezteti egy rendkívül rossz helyzetben lévő iskola javára, melyről egy cikkben olvasott.

A nőnek egyszer már közel 800 000 forintnak megfelelő összegért meg akarták venni a haját, ám azt az ajánlatot akkor visszautasította. Az árverés most ennek az összegnek nagyjából a felénél tart, de folyamatosan érkeznek az újabb licitek.

Xiao elárulta, hogy a haja nagyon gyorsan nő, semmiféle vegyszert nem használ rá, kizárólag mossa, ami egyébként minden alkalommal egy órát vesz igénybe.

“Biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog, a férjemnek is, de jó célért vágatom le, és bármikor visszanöveszthetem” – fogalmazott Yeh.Jótékony célra árverezteti el 2 méteres haját egy nőForrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top