Heal Edina: “Nem gond, ha szegény vagy, csak juss egy számítógép közelébe”

Színes a karrierútja: reklámügynökségek, zenei kiadók, Sláger Rádió, most a Google. Kereste az igazit?
Szeretek mindig valami újba kezdeni. Ráadásul nagyon szeretek tanulni is. Addig vagyok valahol, amíg az érdekes, az ismétlés nem köt le. Az újdonság és a felfedezés vágya hajt. Amikor annak idején a reklámszakmában kezdtem dolgozni, akkor érkeztek ide a vezető reklámcégek. Hallatlanul izgalmas időszak volt, hiszen ilyen munkahelyek korábban, amikor én iskolába jártam, nem is léteztek nálunk.

Érdekes belegondolni, jelenleg is hány olyan új munkahely alakul éppen, amelyet egyelőre elképzelni sem tudunk.
Az iskolákban a gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy a munka, amit végezni fognak, jelenleg még nem is létezik. Olyan gyorsan változik a világ, hogy az a tulajdonság válik leginkább piacképessé, ki milyen gyorsan tanul és tud alkalmazkodni új helyzetekhez. Többé nem az a fontos, hogy abban, ami régen volt, vagy most van, a legjobbak legyünk. Mert minden váltásnál új dolgokkal kell megküzdeni, új környezettel, új feladatokkal és új emberekkel, és ez mind új készségeket jelent. A siker kulcsává egyre inkább az alkalmazkodási képesség válik.

Ön is átesett a híres Google-felvételin, ahol meghökkentő kérdésekre kell frappáns válaszokat adni?
Hétkörös felvételin estem át, és persze, léteznek a híres kérdések, de tőlem puzzle-okat és más, csavaros rejtvényeket nem kérdeztek. Fejvadász útján kerestek meg, elég erős önéletrajzom volt ahhoz, konkrét eredményekkel, hogy ezt átugorhassuk. Ez nem jelenti azt, hogy meglepő üzleti kérdéseik ne lettek volna. Különben még az általános iskolai osztályzataimra is kíváncsiak voltak.

Látja előnyét annak, hogy első generációs értelmiségi? Hogy azok a harcok, amelyeket kamaszként kellett vívnia azért, hogy olvashasson és tanulhasson, csak előrevitték?
Édesapám értékelte a kemény munkát, rengeteget dolgozott, ő a szakmunkásképzőt támogatta. Hogy legyen egy biztos szakma a kezemben, amit mindig keresnek, amivel mindig el lehet helyezkedni. De anyám mellém állt, ő hitt a tanulásban, maga is sokat tanult, munka mellett is. A tanárok pedig megmondták, hogy gimnáziumban a helyem.

Kislány korában voltak jelei a vezetői képességeinek?
Nem emlékszem, hogy ilyen lettem volna. Inkább lassan kapcsolódtam be, először csak figyeltem. De ha egyszer megértettem, mi van, gyorsan a legjobbak közé kerültem, vezető pozícióba. A Berzsenyi Gimnáziumban érettségiztem, ami tele volt a tizenharmadik kerületi értelmiségi elit gyerekeivel, akiknek volt eszük, történelmük, hagyományaik, pénzük és önbizalmuk. Nekem csak az eszem volt. Emlékszem, kezdetben milyen sokkoló volt látni, hogy a többieknek mekkora könyvtáruk van otthon. Nem indultam jól elsőben, nagy volt a lemaradásom, mert gyengébb általánosban voltam előtte kitűnő tanuló, de a végén minden tárgyból jelesre érettségiztem.

Erre gondoltam, hogy a hátrányból idővel előny lehet. Mert amíg nekik csak le kellett otthon emelni egy könyvet a polcról, önnek utána kellett járni, meg kellett harcolni ugyanazért a tudásért.
Szerintem a mai gyerekek bizonyos szempontból nehezebb helyzetben vannak, mint mi voltunk. A fejlett világban legalábbis. Annyira el vannak árasztva játékokkal és kütyükkel, hogy nincs miért küzdeniük, és nem tudják, mennyi örömet tudott szerezni régen egy gyönyörű album karácsonyra.

Mondja ezt egy internetes vállalat magyar vezére…
Mondom, mert én például iszonyúan szerettem volna annak idején művészetről tanulni, felvételiztem is a Képzőművészetire. Imádtam képeket nézegetni és olvasni róluk, de ezek az albumok iszonyú drágák voltak. Ehhez képest a Google-nek van egy Cultural Institute elnevezésű projektje, ahol több száz múzeum anyaga megtalálható részletes adatokkal és olyan megapixeles felbontásban, hogy olyan részletek is láthatóvá válnak, amelyeket szabad szemmel nem tudunk érzékelni. A tanulásnak többé nincs határa. Nem gond, ha szegény vagy, csak juss egy számítógép közelébe.

Ezt élvezi az internetben? A demokratikusságát?
Rengeteg izgalmas lehetőséget kínál az internet, a tanulás ennek csupán egy szelete. Ma már egy influenzajárvány kitörését is meg lehet jósolni az adott területen regisztrált keresőszavak alapján, és ugyanez igaz a társadalmi folyamatokra is. Ami a tanulást illeti, egyszer valaki arról próbált meggyőzni, mennyivel értékesebb volt az a tudás, amikor az ember leemelt egy lexikont a polcról. Neki mondtam, hogy amit mond, az értelmiségi elit szűk rétegére igaz.

Aki könyvek között nőtt fel, az nehezen érti meg, mit jelent az internet a világ összes olyan emberének, akinek nincs otthon lexikonja. Másrészt azokra a kihívásokra, amelyek a mi gyerekeinkre várnak, nem lehet felkészülni régi lexikonokból, vagy ma megírt könyvekből. Egyre többen lesznek egyre kevesebb munkahelyre, nem lesz a világban elég víz és élelmiszer. Ezeket a problémákat a mi gyerekeinknek kell majd megoldaniuk, az oktatásban pedig forradalmi változásokra lenne szükség, ebben ugyanis az egész világ le van maradva.

Ezen nem tud az internet segíteni?
Nagy személyes kedvencem a Khan Academy, amelyet egy ázsiai-amerikai befektetési bankár, Salman Khan hozott létre. Úgy indult, hogy egy rokon kislányt kezdett telefonon korrepetálni matekból, majd felvette az órákat videóra, és feltöltötte a YouTube-ra. A kislány sokkal jobban szeretett így tanulni, mára pedig egy olyan iskola nőtt ki ebből, ahol több tízmillió ember tanul a világon matematikát, fizikát és kémiát. Ott kezdi a matekot, hogy egy meg egy, és eljut egészen az egyetemi anyagokig.

A kritikusok itt megkérdeznék: és hol marad az élő, személyes kapcsolat a tanárral?
Azért ne felejtsük el azt sem, hányan vannak, akik azért utálták meg a német nyelvet, mert utálták a tanárt, aki tartotta. A személyességnek lehet negatív oldala is, ez a helyzet például a lányok és a matek, illetve a számítástechnika kapcsolatában. A számítástechnika-tanár ma tipikusan férfi, aki a lányokat külön kezeli, és kapásból leírja őket. Pedig nincs elég számítástechnikusunk, nincs elég fejlesztőmérnökünk.

Ha a nők számára vonzóvá tennénk, mérnökökké válnának, minimum megkétszerezhetnénk a magasan képzett szakemberek számát, és ez nagy érték lenne az országnak. Ehelyett ma a lányokkal elhitetik, hogy ez nem az ő útjuk, és egyébként sem tudnák a fiúkkal felvenni a versenyt. Van erre vonatkozó kutatás, hogyha például az amerikai fiúknak azt mondják, a matekvizsgájuk eredményét az ázsiai fiúk eredményeivel vetik össze, sokkal rosszabb dolgozatot írnak, mint egyébként írnának.

Hisz az üvegplafon-elméletben?
Alapvetően úgy gondolom, mi nők azt érhetünk el, amit csak akarunk. Ugyanakkor azt is tudom, mennyire nem egyszerű feltenni a kezem, és megszólalni egy olyan vezetőségi ülésen, ahol én vagyok az egyedüli nő. Mivel emberek vagyunk, óhatatlanul érzem a nyomást, hogy itt én vagyok a más. A nők ezt érzik ma a karrierjükben, és sokan elfáradnak félúton.

Létezik egy kutatás arról is, miszerint a női vezetők abban a helyzetben vannak, amelyikben a nyuszi, akit megvernek, ha van rajta sapka, ha nincs. Ha a női vezető határozott, azért támadják, mert miért játssza meg a férfit. Ha nőies, akkor pedig nem tartják jó vezetőnek, nem veszik komolyan.
Ez abszolút így van, és hozzáteszem, hogy a nők is ugyanígy kezelik a női vezetőt. Tudom magamról, velem sokáig az volt a “baj”, nem vettem tudomást arról, hogy nő vagyok. Nem is éreztette velem soha senki, hogy más lennék. A karrierem nagy részében én nem ütköztem akadályba. Soha sehol nem szenvedtem hátrányt azért, mert nő vagyok. Jó helyeken dolgoztam, és csak a célt követtem. De nem minden nő ilyen szerencsés és eltökélt, ám a férfiakról is elmondható ez.

Vannak tipikus férfi és női vezetői tulajdonságok?
Ami engem illet, lassan egyáltalán nem értem, miért nevezik a férfiakat az erősebb nemnek. Túl sok vajszívű férfi vezetőt láttam már, akik érzelmesek voltak, és krízishelyzetben pánikba estek, nem tudtak másoknak esetleg kedvezőtlen döntést hozni a cég érdekében. Minden olyan tulajdonságot birtokoltak, amire azt mondaná az ember, ezek tipikus női jegyek. Nem az számít, valaki férfi vagy nő, hanem hogy mely tulajdonságok erősek benne, függetlenül attól, hogy azokat férfi vagy női tulajdonságként tartjuk számon.

Az önéletrajza legmeglepőbb sora az a két év, amikor gyerekcipőket tervezett. Hogy néztek ki azok a cipők, mi volt bennük különleges?
Az egyik kedvencem a második év vége felé készült, a negyedik vagy ötödik kollekció részeként. Egy pántos, piros, téli lánycipő volt, amelyre lyukakat tettem, és belülről szőrmével borítottam. Így úgy nézett ki, mintha hópelyhekkel lenne teleszórva. Imádtam csinálni, és időnként ma is eszembe jut, hogy el kéne mennem a Guccihoz gyerekcipőket tervezni, mert lenne pár ötletem. Csak ahogy öregszem, egyre inkább arra gondolok, hogy a divatnál jóval fontosabb dolgok vannak a világon, nem akarom az időmet ilyesmire áldozni. A divat nem szól többről, mint hogy jól néz ki, meg híres lehet vele az ember.

Miért van szükség rá, hogy a Google-nak legyen magyar kirendeltsége?
Amit Magyarország esetében egyik fontos mérföldkőként kiemelnék, hogy két évvel ezelőtt Magyarországra hangolták a mérnökök a YouTubeot. Ez kellett ahhoz, hogy ma már bárki itthon is pénzt kereshessen a feltöltött saját videóival. Ennek a lehetőségét teremtettük meg, amikor a szerződéses hátteret létrehoztuk ehhez. Egyre valószínűbb, hogy itthon is találkozhatunk majd valakivel, aki – amellett, hogy Magyarországon rajongók százezrei követik a YouTube-csatornáját, és egyes videói akár milliós nézettséget is hoznak – akár világra szóló karriert is befut. Ha bárki, aki ért valamihez, a tudását megosztja másokkal, legyen szó gyereknevelésről, főzési tudományról vagy akármi másról, megtalálja a maga közönségét, ebből egyre inkább meg lehet majd élni hazánkban is.

Van már rá hazai példa?
Amit mi látunk, hogy már Magyarországnak is vannak saját sztárjai, akiket sok tíz- vagy százezer rajongójuk valódi hírességként kezel, videóikkal sokmilliós nézettséget is elérnek. Ezeknek a sztároknak a nyomában pedig már ott jár az újabb, trónkövetelő generáció. Természetesen nekem is megvannak a kedvenc magyar nyelvű csatornáim. Van egy olyan YouTube-csatorna például, amelyen valaki magyar meséket mond. Úgy tűnik, rengeteg szülő használja. Persze lehet azt mondani, milyen dolog már, hogy a gyereknek más mondja el az esti mesét, de legyünk realisták! A szülők kilencvenkilenc százaléka nem emlékszik ezekre a mesékre, vagy nem tudja őket úgy elmesélni. A csatorna népszerűsége mutatja, hogy erre a szolgáltatásra valódi kereslet van.

Meg lehet előre mondani, miből lesz sláger az interneten?

Mindig is külön művészetnek számított megmondani, hogy milyen zene, könyv vagy dizájn lesz kelendő. Annak idején a zeneiparban pontosan ezzel foglalkoztam. Az volt a feladatom, hogy kitaláljam, melyik zenéből lesz siker, és melyikből nem. A reklámos előképzettségem egyébként rengeteget segített ebben. Ott ugyanis az volt a legfontosabb, hogy megtanuljam mások szemével nézni a világot. Aki reklámot ír, annak olyan terméket is el kell tudnia adni, amelyhez semmi köze. Éreznie kell, mi mozgatja azt, aki dohányzik, vagy aki édes löttyöt iszik, vagy akinek gyereke van, és pelenkát választ. Tudnia kell, hogyan helyezkedjen egy ismeretlen és fura ember cipőjébe, és értse meg, hogyan gondolkodik. Bizonyos értelemben a mai napig abból élek, amit a reklámszakmában megtanultam.