nlc.hu
Aktuális
Felemás döntés született az áldozatvédelemről

Felemás döntés született az áldozatvédelemről

Hiába az összefogás, nem változik a médiatörvény. Elkaszált a Parlament Igazságügyi Bizottsága egy sor olyan javaslatot, amely a szexuális erőszak áldozatainak jelentene nagyobb védelmet. A "jó a javaslat, de..." kezdetű mondat rövid története.

A sokat emlegetett Class FM-es botrány után (lásd Poénkodás élő adásban a megerőszakolt diáklánnyal kapcsolatban című cikkünket) született egy sajtónyilatkozat, melynek aláírói indítványozták a médiatörvény módosítását. Azt szerették volna elérni, hogy a szexuális erőszak áldozatai fokozott védelmet kapjanak a sajtóban. Az aláírókhoz csatlakozott a Nők Lapja Café is.

Ezután az LMP elkészítette és be is nyújtotta a konkrét törvénymódosító javaslatot. A történet nagyon szép – de csak eddig a pontig. Tegnap összeült az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága, ami a T. Ház elé engedhette volna az indítványt. Ez azonban nem történt meg. A javaslatot ketten támogatták, kilencen tartózkodtak, arra hivatkozva, hogy további egyeztetésekre lenne szükség az ügyben. Vagyis a javaslat egyelőre javaslat marad. 

Nem szavazták meg ezen kívül:

– a nemi esélyegyenlőséggel foglalkozó eseti bizottság létrehozásáról szóló javaslatot;

 – azt az indítványt, mely szerint már a gyermekekkel való foglalkozással kapcsolatos képzésekből is ki kellene zárni azokat, akik az ő sérelmükre követtek el bűncselekményt, hiszen már a képzés során kapcsolatba kerülnek gyerekekkel;

– azt a javaslatot, mely szerint azokat a közszolgálati tisztviselőket, akik 18. életévüket be nem töltött személyek sérelmére követtek el szexuális jellegű bűncselekményt, végleg el kellene tiltani hivatásuk gyakorlásától, illetve más országok mintájára adatbázist kellene létrehozni azokról, akik ily módon veszélyt jelentenek a gyermek- és fiatalkorúakra.

A hétfői ülés egyetlen (nem elhanyagolható) eredménye, hogy a bizottság elfogadta azt az indítványt, mely szerint a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények a jövőben elévülhetetlenek lennének. Vagyis ez hamarosan az Országgyűlés elé kerül. 

További részletek a Nőkért Egyesület honlapján olvashatók

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top