“Négygyermekes családanyaként (3 leány, 1 fiú) fordulok önhöz. Férjem és én is orvosként végeztünk, férjem most is orvosként dolgozik. Én a négy gyermek mellett más »elfoglaltság« után néztem. Minden gyermekünk (a legkisebb még óvodás) értelmes, okos. Az iskolában sincs gond a jegyekkel. Szorgalmasak, lelkiismeretesek is.
Mégis! Néha nagyon elegem van! Nagyon ügyesek, mindegyikük a zene terén. Szerencsére most a faluban is van lehetőség zenetanulásra, a közeli város zenepedagógusai járnak ki hozzánk, így már nem kell utaznunk. A gyerekek élvezik, szeretik is az órákat, együtt is zenélnek. Nagyon kedvelik a tanár nénit is, akivel egymásra találtunk. DE! Emellett az iskola jön a saját szemléletével: eleve nagyon sok a másodikos kisfiunk órája. Ennek ellenére még számos különórát, szakkört is szerveznek nekik. Kötelezően választható beszédművelés, mozgásfejlesztés van számukra.
A nagyobbakat is (7. és 4. osztályosak a lányok) minden versenyre, feladatmegoldó, “fejlesztő” dologra fel akarják írni. Számtalanszor előfordult, hogy bementem az iskolába, és kértem a pedagógust, hogy csak oda írják fel őket, amire önként, szívesen jelentkeznek. Kis iskola lévén, mindenhol azt a pár jó tanulót szedik elő, aki van. Kértem azt is, hogy az alsósoknál hadd beszélje meg a gyerek otthon is a szüleivel, ne kerüljön automatikusan a kiválasztottak közé. Ne szedjék elő mindig a mi jeles tanuló gyerekeinket! Nekik is jár a játék, a nagyobbaknak egy kis »bandázás« a barátokkal. A plusz fejlesztőfüzetektől meg már kiráz a hideg! Úgy gondolom, az otthoni légkör jó nálunk. Mint minden embernek, nekünk is megvannak a gyengéink, de igyekszünk. Sokat mesélünk, varrunk, festünk… Járunk kirándulni, úszni, pecázni… Emellett rengeteget beszélgetünk velük, meghallgatjuk őket.
Miért nem érthető az iskola, a pedagógusok részéről, hogy a házi feladat (amit fel sem kellene adni) mellett már nem lehet ezt bírni, sem a gyereknek, sem a szülőnek. Jön az esti hiszti, betegség, ingerültség. További kedvencem: mi lesz veled a középiskolában? Nem jutsz be jó gimnáziumba, mert nem felelsz meg a felvételin! Rajtad múlik az iskola sorsa! Néha nagyon elkeseredek! Most pakoljuk fel az egész családot, költözzünk a falusi környezetből városba azért, hogy alternatív iskolába járjanak? Vagy utazzanak órákat velem együtt egy másik iskolába? Esetleg legyenek magántanulók, kiszakítva őket a baráti közegből? Hagyjuk a zenét, ami örömet szerez nekik? Elkeseredésem ellenére mindig azon voltam és vagyok, hogy a pedagógusokkal együtt oldjuk meg a problémákat és beszéljünk egymással.
Ha szóltam, hogy ennyi matematika-házifeladatot nem tud megoldani a gyerek, akkor megkaptam, hogy csak gyakorlással fejlődik. Ha az angoloktatásnál megjegyeztem, hogy a szóbeliségre kellene fektetni a hangsúlyt, nem a nyelvtan szajkózására, nem változott semmi. Sokszor a gyerek “cinkosa” leszek. Diktálok. De nem bánom, mert megkönnyebbül, és utána lesz még egy normális esténk, és nyugodtan alszik. Elnézést az elkeseredett hangú levélért. Nem vagyok panaszkodós típus, a megoldást igyekszem keresni. Nemrég kezdődött a tanév. Eltűnt a szép nyarunk, mintha nem is lett volna.”
Egyedül a szülő joga…
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján ilyenkor el szokták mondani, hogy “egyedül a szülő joga, hogy megszabja, milyen nevelést óhajt adni, adatni gyermekének”. (Az ezt megalapozó paragrafus a 26. cikk harmadik bekezdésében található, és szó szerint így hangzik: “A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.”) Okos és felvilágosult levele lenyűgöző pontossággal ábrázolja, hogy a mai iskolai körülmények között még a jó, a kiváló tanulóknak is, akik ráadásul sokféle tehetséget mutatnak, és a lehető legjobb családból érkeznek, milyen nehézségekkel kell családjukkal együtt megküzdeniük. Szeretném ezeket kicsit részletesebben szemügyre venni, de erre persze már csak legközelebb kerülhet sor. Addig is: köszönöm levelét, mert a helyzet az állatorvosi ló pontosságával mutatja fel jelenlegi iskoláink valódi problémáit, amelyekkel persze a pedagógusok is küzdenek, de amelyeknek a csípős vége mindig a gyereken és a családon csattan. Ha az értelmes, okos, szorgalmas és lelkiismeretes gyerekek, akiknél még a jegyekkel sincs gond, ilyen problémákkal küzdenek családjukkal együtt, akkor gondoljuk meg a legközelebbi alkalomig is: mi várhat a többiekre?
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
