A Párizs-szindróma
Mulandó tünetegyüttes, és valljuk be, nem is könnyű komolyan venni: a Párizs-szindróma azokat a turistákat érinti, akiknek a Fények Városa nem azt az élményt nyújtja, amire előre számítottak. Ettől idegösszeomlást kapnak, ami hallucinációkkal, szorongással, üldözési mániával vagy szomatikus tünetekkel járhat együtt. A Párizs-szindróma viccnek hangzik, ennek ellenére minden évben nagyjából negyven turista kerül vele kórházba. Kizárólag a japánokat érinti. Vannak, akik szerint ez a kulturális sokk szélsőséges formája, mivel a japánok hajlamosak szélsőségesen idealista elképzeléseket dédelgetni Párizsról. Az udvarias távol-keleti turisták, akik képtelenek elszakadni az Amélie csodálatos élete és hasonló filmek alapján kialakított, extrémen romantikus Párizs-képüktől, és szembenézni egy nyüzsgő nagyváros korántsem idilli valóságával, szembetalálják magukat egy goromba pincérrel, akinek nem mernek visszaszólni, és a felgyülemlett düh vezet azután az összeomláshoz. A szokásos gyógymód rá annyi, hogy egyszerűen hazaküldik a betegeket a saját hazájukba. A párizsi japán nagykövetség 24 órás telefonos segélyvonalat üzemeltet azoknak a honfitársaiknak, akik nem tudják egyedül feldolgozni az élményt, és a követség gondoskodik az érintettek kórházi elhelyezéséről is.
A Stockholm-szindróma
A Stockholm-szindrómát túszok némelyikénél figyelték meg, amikor az elrabolt személy szimpatizálni kezdett fogva tartójával olyannyira, hogy akár aktív szerepet is vállalt elrablói törvényellenes cselekedeteiben akkor is, ha erre senki nem kényszerítette, és ha ezzel komoly kockázatot vállalt. A tünetegyüttest manapság leggyakrabban a családon belüli erőszak esetei kapcsán emlegetik a szakemberek. A mentális zavart egy stockholmi bankrablás után nevezték el, amikor a bankrablók 1973. augusztus 23. és 27. között túszul ejtették a pénzintézet alkalmazottait. Hatnapos fogva tartásuk után az áldozatok ugyanis védelmükbe vették a rablókat, akikhez érzelmileg kötődni kezdtek, és ezért nem voltak hajlandóak ellenük vallani. Később, amikor a banda bíróság elé, majd börtönbe került, egyikük feleségül vett egy nőt, aki a túszok egyike volt. A leghíresebb Stockholm-szindrómás eset az amerikai sajtómágnás lányáé, Patty Hearsté, akit 1974-ben raboltak el, és aki annyira azonosult elrablóival, hogy csatlakozott a bandához és részt vett velük egy rablásban.
A Firenze-szindróma
Más néven Stendhal-szindrómának is szokták nevezni a jelenséget, amikor valaki szó szerint elájul egy nagy művészeti alkotás láttán. Stendhalra ugyanis olyan súllyal szakadt rá a reneszánsz festők nagysága, amikor 1817-ben ellátogatott Firenzébe, hogy a szíve majd kiugrott a helyéből, elfogta a szédülés, és attól félt, menten összeesik. A Firenzébe látogató turisták közül valóban sokan élnek át gyorsabb szívdobogást, szédülést vagy akár hallucinációkat, amikor élőben szembesülnek a legnagyobb művészeti alkotásokkal. És habár a pszichiáterek régóta vitatkoznak azon, valóban létező kórképről van-e szó, az érintettek mindenesetre elég komolyan veszik ahhoz, hogy felkeressenek vele egy kórházat, és akár még antidepresszánsokat is kérjenek a tüneteikre. A firenzei Santa Maria Nuova kórház alkalmazottai már hozzászoktak a hozzájuk forduló turistákhoz, akik kábaságról, szédülésről, hányingerről, illetve tájékozódási zavarról számolnak be közvetlenül azután, hogy megcsodálták a Dávid-szobrot, az Uffizi Képtárban látható remekműveket és a toszkán város más kincseit.
A Lima-szindróma
A Stockholm-szindróma ellentéte, amikor a túszejtők szélsőséges módon együtt éreznek a túszokkal, azok helyzetével és szükségleteivel. A Tupac Amaru Forradalmi Mozgalom tizennégy tagja annak idején több száz embert ejtett túszul egy, a Japán perui nagykövetségén tartott ünnepségen. A túszok között voltak diplomaták, kormánytisztviselők és magas rangú katonatisztek, valamint számtalan nemzet gazdasági hatalmasságai. A történet 1996. december 17-én kezdődött, és a következő év április 22-én fejeződött be. A túszválság kezdete után néhány nappal a túszejtők szabadon bocsátották fogva tartottaikat attól függetlenül, kinek milyen magas volt a rangja. Szabadon távozhatott például az aktuális perui elnök édesanyja és a későbbi perui elnök is. A hónapokon át tartó sikertelen tárgyalások után végül minden túsz megmenekült, egyet kivéve, akit perui kommandósok lőttek le.
A Jeruzsálem-szindróma
Természetesen nem Párizs az egyetlen hely a világon, amely mentális tüneteket tud kiváltani az odalátogató turistákból. A Jeruzsálem-szindróma azonban valójában csak egy gyűjtőnév, amely számtalan különböző pszichés zavart foglal magában. Közös jellemzőjük, hogy mindegyiket a város különösen erős spirituális töltése hívja életre, és mind egyfajta vallásos megszállottságot jelent. A Szentföldre látogató turisták közül évente nagyjából negyvenen kötnek ki a jeruzsálemi kórház pszichiátriai osztályán, ahol külön részleget tartanak fent azoknak, akiket túlságosan magával ragadott a hely szelleme. Néhányan közülük Jézusnak képzelik magukat, és prédikálni próbálnak a népnek, mások Szűz Máriának vagy Szent Józsefnek gondolják magukat. A Párizs-szindrómához hasonlóan erre is a hazautazás a legtökéletesebb gyógymód, a kényszeres és mindig vallási elemekkel tarkított tévképzeteket, hallucinációkat és más, pszichózisszerű élményeket ugyanis kifejezetten a Jeruzsálembe látogatás váltja ki belőlük. S bár a kórkép nem kötődik egyetlen valláshoz sem, azért jellemzően keresztényeket vagy zsidókat érint. A spontán pszichotikus tünetek a város elhagyása után pár héttel elmúlnak, minden Jeruzsálem-szindrómás esetnek volt azonban már korábban mentális problémája, vagy úgy érkezett oda, hogy lelkileg nem érezte kiegyensúlyozottnak magát. A hely tehát csak katalizálja ezeket a spontán pszichózisokat, a már meglévő lelki kiegyensúlyozatlanság talaján.
Egy teljes osztályt tartanak fent az önjelölt Jézusoknak
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
