Aktuális

Dallal mozgósítanak az ebola elleni harcra

A hétvégén debütált a brit X-Factor című televíziós tehetségkutató műsorban a Band Aid jótékonysági szervezet ebolajárvány elleni küzdelmet támogató videoklipje.

A videoklip elkészítésében mások mellett a One Direction, Emeli Sande, Rita Ora és Ed Sheeran is közreműködött. A Band Aid 30 névsorát gazdagítja Ellie Goulding, Sam Smith, Chris Martin és Bono is.

Bob Geldof és Midge Ure 1984-ben készítették el a brit könnyűzene akkori nagyságait tömörítő Band Aid első lemezét az etiópiai éhezés elleni harcra mozgósítva. Idén Band Aid 30 néven álltak össze a szigetország veteránjai és fiatal előadói, hogy Geldof vezényletével felénekeljék a Do They Know It’s Christmas? című dal átdolgozott változatát – írja a BBC.

Az eredeti dalszöveget most megváltoztatták, hogy az ebolajárvány okozta válságra hívja fel a világ figyelmét. Az új verziót hétfőtől lehet letölteni. A hanghordozó három hét múlva jelenik meg. A letöltés 99 pennybe kerül, míg a CD négy font lesz. A dal egészen januárig nem lesz elérhető a Spotifyon és más internetes zeneszolgáltatókon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top