Miért ússzák meg a hollywoodi nagyágyúk a zaklatási ügyeket?

“Megerőszakolt.” “Azt mondta, le kell sz*pnom.” “Elkábított, mikor magamhoz tértem, már rajtam volt.” “Felvitt a padlásra… 8 éves voltam.”

Rettenetes mondatok, ugye? Sokan mégsem hiszik el őket. Mert akiről ezt a szörnyűséget mesélik, híres. És olyan szép filmekben játszott. Olyan jó filmeket rendezett. És olyan jó ember, nem? De nem ám!

Pajzsként óv a hírnév?

Művészek, film- és tévésztárok, rendezők, befolyásos emberek egész sorát lehet felsorolni világszerte, akiket éveken-évtizedeken át megvédett a hírnevük, és ezért zaklathattak, erőszakolhattak meg embereket, sokszor fiatalkorúakat és gyerekeket is. Büntetlenül. Sokan úgy érvelnek a védelmükben, hogy a munkásságuk értékéből mit sem von le az, amivel vádolják őket. Tényleg így lenne?

A legutóbbi botrány a világhírű komikus, az idén 77 éves Bill Cosby körül bontakozott ki, akit a hallgatást megtörve ma már 16 nő vádol erőszakkal. Sokan közülük már évtizedekkel ezelőtt kiálltak a nyilvánosság elé a történetükkel, másokat elhallgattattak, és legfeljebb csak a gyanú árnyéka vetült a családi vígjátékkal híressé vált Cosbyra. Azonban valami mégis változott: a felháborodáshullámot nem lehetett megállítani, és az NBC tévétársaság a vádak hatására leállította a vele készülő show előkészületeit.

Jelenet a Bill Cosby Show-ból

Nagy baj, ha becsukjuk a szemünket

A szexuális visszaélésekről szóló pletykák teljesen átszövik a szórakoztatóipart, a sport- és politikai életet, de figyelmünk sokszor átsiklik felettük, és olyan is van, hogy rálegyintünk: á, ez mindennapos. 

A hatalom és hírnév a szenvedélyekről is szól. Bármilyen szenvedélyről, ami könnyen függőséggé válhat. Látjuk a hollywoodi sztárok példáit: pénz, ital, szerencsejáték… és nők. Esetleg fiúk.

A nők ebben a torz világban szigorú életkori és esztétikai megkötésekkel érvényesülhetnek csak. Ennek a mentalitásnak már önmagában rengeteg áldozata van, legutóbb a nagyon fiatalon befutott Kesha panaszolta el újságíróknak, mit tett vele a producere. A női test szolgáltatássá, a fiatal és szép nő státusszimbólummá, a férfi hatalmának szimbólumává erodálódik. Ha nem megy szép szóval, hát elveszik erőszakkal.

Ha belegondolunk, nem nehéz belátni, hogy tényleg könnyen érezheti úgy a magasra jutott ember, hogy neki már nem kell megfelelnie semmilyen mércének, és ezek felett áll. A hírneve pajzsként védelmezi. A rendszer így működik. Pia, szex, drog, agresszió, erőszak, egyik hozza a másikat.

Az, hogy egy-egy híresség nagy nőcsábász, sokszor nyílt titok. Az viszont, hogy X vagy Y mit meg nem enged magának privát partikon, zárt ajtók mögött, arról legfeljebb suttognak, de a téma tabu.

Amit végül a lapokban olvashatunk, majdnem teljesen bizonyos, hogy csak a jéghegy csúcsa. Befolyásos, híres vagy nagyon gazdag embereket ritkán jelentenek fel, ellenük ritkán indul eljárás szexuális visszaélések miatt. Miért? Mert könnyen megússzák, és az áldozatoknak nem sokan hinnének. Sőt még meg is vádolnák őket, hogy a tizenöt perc hírnévért nekik semmi sem drága, és különben is ribancok. Bagatell dolog lenne ez az egész? Aligha.

A hamis vádak száma elenyésző az eltitkolt erőszakok számához képest.

Roman Polanski filmrendező

A legemlékezetesebb esetek egyike a rendező Roman Polanski ügye. A Chinatown és a Rosemary gyermeke világhírű alkotója több évtizede menekült el Amerikából, nehogy egy 13 éves kislány megerőszakolása miatt börtönbe kelljen vonulnia. A Svájcban letelepedő Polanski karrierjének nem sokat ártottak a történtek, csak néha megpróbálják a kiadatását kérni a hatóságok. 2003-ban egyenesen Oscar-díjat kapott. Egy jogerősen elítélt, gyereket erőszakoló férfi. Bravó.

Mások biztos karrierje alaposan megremeg. A Hetedik mennyországban lelkészt alakító, pedofíliával gyanúsított színész, Stephen Collins pillanatok alatt kegyvesztett lett, és Bill Cosby sem kerül mostanában adásba. Woody Allen sem biztos, hogy valaha is szabadulni tud a gyanú árnyékától, hogy a nevelt fiát molesztálta.

Ordítani kell!

Lehetséges, hogy ha elegen tiltakoznak, és ha az áldozatok sokan és bátran kiállnak, akkor a szórakoztatóipari döntéshozók sem tehetnek többé úgy, mintha nem történt volna semmi? Csak remélni tudjuk, hogy mihamarabb így lesz. Van viselkedés, amit nem lenne szabad eltűrni. Hallgatólagosan sem. Inkább ordítani kell, hogy odafigyeljen a világ.