Magyarok Londonban: van-e közük az álmoknak a valósághoz?

Hetedik kerületi kocsmában vagyunk, a hely zsúfolásig megtelt, még az ajtóban is állnak. Az eseményt a Külföldre mennék csapata szervezte. Itt van a vs.hu és a Menjek/Maradjak filmes csapata, akik filmet forgattak kint élő magyarokról és dr. Jenei László, a Távozz angolosan budapesti irodavezetője. Rajtuk kívül még egy fiatal férfi és nő, mindketten évekig Londonban dolgoztak. A tapasztalataikról mesélnek.

A szervezők részéről Lussa Gergely beszélget Arányi Vandával és Bordás Róberttel (vs.hu), valamint Józsa Lászlóval (Menjek/Maradjak) forrás: www.kulfoldremennek.hu

“Könnyű belefásulni abba, hogy kelet-európai vagy”

Öt évvel ezelőtt Judit olasz-orosz szakos bölcsészdiplomával idegenvezetőként dolgozott Budapesten, párját a 4-es metró projektjénél alkalmazták mint műszaki asszisztenst, mellette mérnöknek tanult. Amikor elindultak Londonba, két céljuk volt: pénzt keresni és megtanulni a nyelvet. Egy évet terveztek kint tölteni, de négy és fél évig maradtak. “Amikor kimentünk, csak szállásunk volt, munkánk nem. Az angoltudásunkat ráadásul nyugodtan el lehetett osztani kettővel, pedig nekem középfokú nyelvvizsgám volt – meséli Judit. – Egy nagy házban béreltünk szobát, ahol rajtunk kívül tízen laktak. Az álláskereséshez a többiek ajánlottak ügynökségeket. A barátom rövid pincérkedés után raktárvezető-helyettes lett, én először takarítást vállaltam egy családnál, mellette rendezvényeken szolgáltam fel, később egy olasz étteremben dolgoztam. Hasonló lehetőségekről számolt egyébként be minden más kelet-európai. Könnyű belefásulni abba, hogy honnan származol, például azért, mert gyakran alig találkozol angolokkal. Sok mindennel meg kell alkudni: a szállás körülményei, a munka, az idegenség érzése… Akik ezt nem bírják, azok feladják, és haza jönnek.”

“Ha van célod és kitartásod, bármeddig ki lehet bírni”

Judit azt mondja, sok negatív tapasztalata van, mégis megérte, hiszen megtanultak angolul, és félretettek egy komolyabb összeget. Közben utaztak, rendszeresen jártak haza, és jó színvonalon éltek. Hogy miért jöttek akkor mégis vissza? “A páromnak volt egy komoly balesete, elütötték biciklizés közben. Darabokra tört a lába, amit ráadásul négy napig nem műtöttek meg. Elképesztő dolgokat tapasztaltunk a londoni kórházakban, főként a hozzáállással és az ellátás színvonalával kapcsolatban. Amikor itthon megmutattuk egy magyar orvosnak a röntgenfelvételeket, azt mondta, hogy ha ő így műtene meg valamit, hónapokig nem engednék a műtő közelébe.”

Judit most ismét idegenvezetőként dolgozik, a párja pedig folytatja a tanulmányait. A Londonba tartóknak azt ajánlja, legyenek konkrét céljaik, és legyen bennük kitartás. Ha ez a kettő rendben van, és nincsenek illúzióik, akkor akármeddig ki lehet bírni.

Informatikus vagy? Akkor sima ügy.

Könnyebb volt a helyzete Gergőnek, aki egy ösztöndíjjal került ki Londonba. “Én az IT-szektorból mentem ki. Kinéztem egy állást magamnak, fel is vettek egy hónap próbaidő után. Az ösztöndíj végén ráadásul teljes munkaidős állásom lett ugyanannál a cégnél. Az ösztöndíjat ugródeszkának szántam, és őszintén szólva nekem maximálisan be is jött minden. Az, akinek IT végzettsége van, és jól beszél angolul, nagyjából ugyanerre számíthat.Tény, segített az is, hogy kint élt az unokatestvérem. Sokan kérdezik, hogy minek megy ki egy informatikus, amikor ezzel a szakmával itthon is könnyen el lehet helyezkedni. Nos, a már sokat emlegetett fizetés miatt és azért, mert a magyar cégekhez képest kint gigaprojektekben lehet részt venni.”

Miért éppen London?

“Részben azért, mert egymást »húzzák« az emberek, és Anglia mégsem a világ másik vége” – mondja a vs.hu filmes csapatának egyik tagja, Arányi Vanda. Az okok egyértelműek: túlélés, anyagiak. Rengetegen mondják, hogy London tranzitváros, ebben is van valami. Az emberek szerencsét próbálnak, majd visszajönnek, vagy továbbállnak egy másik országba. A fiataloknak jót tesz a szülőkről való leszakadás, sokkal felszabadultabbak lesznek. Valahogy más a szabadság “levegője” kint. Az emberek sokkal kedvesebbek, figyelnek rád. Ha egy áruházban megtudják, hogy a szabadidődben zenélsz, biztosan figyelembe veszik ezt a beosztásnál. “Kiszámíthatóbb az élet – ért egyet Józsa László is, a Menjek/Maradjak dokumentumfilm producere. – Ha dolgozol, biztosan nem rúgnak ki, sőt előbb-utóbb biztosan előléptetnek.” A beszélgetésben szóba kerül még a “siker” jelentése is. “Bizonyos értelemben az is órási siker, ha kelet-európai gazdasági menekültként meg tudsz élni – folytatja Józsa László. – De akad egy-egy példa a klasszikus sikersztorira is. Ismerek egy zenészlányt, aki vokalistaként dolgozik Londonban, mellette Kodály módszerrel tanít éneket egy iskolában. Boldog. És nincsenek anyagi gondjai.”

Minden korosztály útnak indul

“Angliában mindenféle korú magyarok keresik a munkalehetőségeket – mondja dr. Jenei László, a Távozz angolosan budapesti irodavezetője. – Azok, akik most kezdik az életet éppúgy, mint a már csalódott negyvenesek, és gyakoriak a megkeresések az ötvenen felüliek körében is. Ők jellemzően azért mennek ki, hogy havonta hazaküldjenek egy bizonyos összeget, például hiteltörlesztésre. A többség szálloda és vendéglátóiparban, esetleg az építőiparban dolgozik. Ez végzettségtől és tapasztalatoktól teljesen függetlenül így van. A nők takarítanak, a férfiak konyhai kisegítők, esetleg felszolgálnak – mindezt minimálbérérért cserébe. Persze később ez változhat. De az előrelépéshez elvárás a folyékony nyelvtudás és valamennyi kinti tapasztalat.”

Jenei László szerint általában legkönnyebben 20-45 év közötti hölgyeket tudnak elhelyezni takarítóként és szobalányként. Nagy baj, hogy a többség nem tudja, mi vár rá. “Rengetegen indulnának útnak akár holnap, de segítség nélkül nagyon rossz ötlet ez. A legfontosabb kérdés, hogy van-e hol lakni, hiszen a munkavállaláshoz bejelentett lakcím kell. Kezdőtőke is kell, hiszen az első fizetésig mindent önerőből kell finanszírozni, London ráadásul nagyon drága. Ugyanilyen fontos, hogy fejben hogyan készül az ember a változásokra. Aki arra számít, hogy olyan körülmények között fog élni, amit itthon megszokott, biztosan csalódni fog.”

Kőkeményen kell dolgozni. Ha nem megy, kirúgnak.

Jenei László szerint azok, akik szeretnének spórolni, a “tíz-tizenketten egy házban” megoldást választják, aminek sok hátránya van a nehéz alkalmazkodás miatt. Az önálló lakásbérlés költséges mulatság, ráadásul sok feltétele van. “Az, hogy a kezdeti nehézségek után sikerül-e letelepedni kint, fejben dől el. Egyedül vagy. Nincs ott a család, nem érted, amit beszélnek. A munka fizikailag kemény, ha szobalány vagy, a nyolc óra alatt 16 szobát kell kitakarítanod és ha nem megy, kirúgnak. Nem könnyű együtt élni nyolc másik emberrel sem. De minderre fel lehet készülni, mielőtt kimegy az ember.”

A rendezvényről távozóban még belebotlok egy kint ácsorgó fiatal férfiba. Beszélgetni kezdünk. Hamar kiderül róla, hogy informatikus, és bizonyosan nem Magyarországon képzeli a jövőjét. Azt mondja, nyugodt, kiszámítható jövőjű, politikamentes életet szeretne élni, amit itthon nem tud elképzelni. A londoni munkavállalás kérdését már alaposan körbejárta, tudja, hol kell pályázni, mennyit lehet keresni, mennyit félretenni, milyenek a körülmények és a viszonyok. A hazai helyzet elemzésénél elkomorul, a jövőjét tekintve viszont optimista. Angliát tranzitországnak szánja, aztán irány Kanada vagy az USA. De ez még messze van.