Aktuális

Ónos eső: kritikus a helyzet Budán

Továbbra is sok gondot okoz a fagy és az ónos eső az utakon, ráadásul a hét további napjaiban is hasonló időjárásra számíthatunk.

Mint már megírtuk, Dobogókő környéke teljesen megbénult, lezárták a Pilisszentkeresztet Pilisszentlélekkel összekötő utat. Szintén letört, fagyott ágak és kidőlt fák teszik lehetetlenné a közlekedést Isaszeg és Nagytarcsa között. Dobogókő térségében nemcsak a ráfagyott csapadék miatt súlyossá vált és letört faágak okoznak gondot, hanem az is, hogy 300 fogyasztót érintő áramkimaradás van. Utóbbi oka a jégtől elnehezedő vezetékek leszakadása.

A szolgáltató a síkos utakon egyelőre nem tudja megközelíteni az érintett helyszíneket.  A probléma megoldása érdekében operatív törzs alakult a szentendrei tűzoltólaktanyában, ahol a katasztrófavédelem szakemberei az érintett társszervekkel közösen mielőbb igyekeznek orvosolni a gondokat – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Első lépésként Dobogókő térségébe vezényelték a pilisi mentőcsoport három tagját egy terepjáróval együtt, hogy segítsenek a leszakadt jeges gallyak és kidőlt fák közelébe jutni a tűzoltóknak.

Több mint hétszáz jelzés érkezett a tűzoltókhoz

A hegyvidéki önkormányzat tájékoztatása szerint a fák jegesedése miatt veszélyes a Normafa környéke és a budai hegyek útjai. Több fa kidőlt, az Eötvös utat részben lezárták. Tűzoltók dolgoznak reggel óta a  Budakeszi úton, valamint Nagykovácsiban is. A Szépvölgyi, a Csillagvölgyi, a Normafa, a Karthauzi és az Őzike utakon, valamint a  Selyemakác utcában egy-egy útszakaszt ideiglenesen szintén le  kellett zárni.

Az egyik szállodából 38, ott  rekedt külföldi gyermeket hoztak ki a tűzoltók. Több mint tíz helyszínen ötven tűzoltó távolítja el motoros  fűrésszel és kézi szerszámokkal a jeges fákat, faágakat, de  folyamatosan vastagodik a fákon a jégréteg, így továbbra is törnek,  emiatt nagy a balesetveszély. Az úton fekvő fák miatt több szakaszon  nem lehet közlekedni.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságra hétfőn kora délutánig 700 jelzés érkezett a kritikus területről. Azoknak, akik nem tudnak  hazajutni, a fővárosi katasztrófavédelem az önkormányzattal közösen  a XII. kerület Hollós út 5-ben, a Jókai Klubban befogadóhelyet  nyitott.    

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint december első napjaiban többfelé eső, ónos eső, havas eső és havazás is lehet. Az időjárás miatt fennakadásokra kell számítani a vasúti közlekedésben, villanyvezetékek szakadhatnak le, faágak törhetnek le és fák dőlhetnek ki a rájuk rakódó jég súlya alatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top