“Matematikadolgozatot írt a harmadik osztályos kislányom, a téma az írásbeli osztás, szorzás volt – mesélte nemrég az egyik ismerősöm Csilla, majd így folytatta: – Sokat gyakoroltunk, Dia szerette, értette az anyagot, optimistán vártuk a felmérőt. Amikor hazahozta elkeseredve, nem hittem a szememnek. Hogyhogy csak hármast kapott rá? Megnéztem, kiderült, hogy egy pont híján ötös lett volna, csak éppen ahányszor nem húzta át a hetes szárát, annyiszor vont le tőle a tanítónő egy pontot.” A hiányosságra a dolgozat végén a tanítónő így hívta fel a gyerek figyelmét:
Jó lenne, ha nem a saját fejed után mennél, hanem figyelnél arra, amit mondok! Számtalanszor figyelmeztettelek a számok helyesírására!”
Csilla nem értette. Valóban nem a tanultaknak megfelelően írta a kislánya a hetes számot, de mi köze van ennek a tudásához, amit elvileg a tanár a felmérőben tesztel? A szülő részéről pedig mi ilyenkor a helyes lépés?
“Bementem a tanítónőhöz, kezemben a dolgozattal. Őszintén elmondtam neki, hogy nehéz helyzetbe hoz, mert nem ez az első eset, amikor jeggyel büntet. Ez pedig teljesen elveszi a kislányom motivációját, ami ellen nagyon nehéz otthon bármit is tennem. Kértem, hogy a dolgozat pontszámába ne számítsa bele a külalakot, de ő hallani sem akart róla. Hiába érveltem azzal, hogy a feladatsorban sincs áthúzva a hetes, és hiába tudja a gyerek, hogy nyomtatott betűkkel van írva, összezavarja. Végig csak azt hallgattam, hogy ő milliószor elmondta Diának a szabályokat, ha nem tartja be, majd ezektől a pofonoktól megtanulja… Mit tehettem volna? Elmondtam, hogy nagyon szomorúvá tesz, amit mond, és hogy nem értek vele egyet, de majd megpróbálom gyakorolni a gyerekkel a hetes szám írását, nehogy a végén még hármas legyen a félévi jegye. Otthon pedig megnyugtattam Diát, hogy az én szememben az a dolgozat négyes, a tanító néni elvetette a sulykot, de vele is előfordul, hogy téved.” Csilla azt mondja, ő akár itt le is zárná a történetet, hiszen úgysem tud mit csinálni. A baj viszont az, hogy a gyerek motivációja a történtek után teljesen visszaesett.
Ha nincs felszerelés, egyes!
Egyedi lenne Csilláék esete? Valószínűleg nem. Sok helyen egyes jár a hiányos felszerelésért, az elmaradt házi feladatért, vagy éppen az óra alatti beszélgetésért. De miért nem szigorúan csak a tudást osztályozzák a tanárok, tanítók? Mert ez a legegyszerűbb? Mert tehetetlenek? Mert ez tényleg működik? Vagy mert nincs jobb ötletük? “Azért, mert különben nem veszik a gyerekek komolyan a kéréseket” – mondta nekem nemrég egy tanár erre, hozzátéve, hogy
sok gyereket csak az osztályzattal lehet a szabályok betartására bírni”.
A szülők többségének szerintem nincs baja az osztályzással. Az is lehet, hogy az említett tanárral is sokan egyetértenek. Pedig ennél sokkal többre képes a mai pedagógia, ahogy bizonyára a tanárok többsége is.
