nlc.hu
Aktuális
Túszdráma Sydney-ben: megszólalt egy kint élő magyar

Túszdráma Sydney-ben: megszólalt egy kint élő magyar

Egy kávézó vendégeit ejtették túszul hétfőn Sydney-ben, és arra kényszerítették őket, hogy arab feliratú zászlót emeljenek maguk elé. Öten már kiszabadultak, a túszejtés indítéka ismeretlen. Elértünk egy Sydney-ben élő magyar férfit is, aki a kávézó közelében dolgozik.

FRISS: Véget ért a túszdráma a sydney-i kávéházban, ahol egy fegyveres ismeretlen számú túsz tartott fogva több mint 15 órán át – közölte az ausztrál rendőrség helyi idő szerint kedd hajnalban. Részletek itt!

Ez történt az elmúlt 24 órában

Sydney üzleti negyedében legalább húsz, de kevesebb, mint harminc embert ejtettek túszul hétfő reggel. Ott lévő gyerekekről nincs hír. Öt embernek sikerült kijutnia a főbejáraton, illetve a vészkijáraton: hogy kiszabadították őket vagy kimenekültek, a sydney-i rendőrség taktikai okokból nem árulja el. Híradások szerint az egyik túszejtő egy középkorú, ősz szakállt és fejkendőt viselő férfi, akit a rendőrség már azonosított, de arra kérte a médiát, hogy ne hozzák nyilvánosságra a személyazonosságát.

A környéket lezárták, és leállították a metróforgalmat. A kávézó az Ausztrál Nemzeti Bank és több kereskedelmi bank épülete közelében található. A nemzeti bankot bezárták, a pénzintézet közleménye szerint a dolgozók biztonságban vannak. A sydney-i Operaházat előzőleg kiürítették, de az nem világos, hogy a túszejtés és az Operaház kiürítése között van-e összefüggés. A túszdrámával kapcsolatban olyan hírek is megjelentek, hogy az elkövetők azt állították: pokolgépeket helyeztek el a városban – ezekre a felvetésekre az ausztrál hatóságok hivatalosan nem reagáltak.

Az indítékok egyelőre nem ismertek, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy politikai indíttatású cselekményről van szó – nyilatkozta az ausztrál miniszterelnök. Tony Abbott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az ilyen tettek célja elrettenteni az embereket az életformájuktól. “Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt” – mondta, és arra buzdított mindenkit, hogy a történtek ellenére a szokott menetrendben folytassák a napjukat.

Megdöbbent a helyi muszlim közösség

A sydney-i muszlim közösség európai idő szerint reggel 9 órakor adott ki egy közleményt, amelyben döbbenetét fejezte ki a Martin Place-en történtek miatt. A közösség tagjai remélik, hogy a túszhelyzet hamarosan megoldódik, és bíznak a nyugodt és felelősségteljes tájékoztatásban. Aggodalmaik annál is inkább érthetőek, hiszen a híradásokban látszott, hogy a Lindt kávézóban arab nyelvű felirattal ellátott fekete zászlót emeltek a magasba a túszok, amire a túszejtők kényszerítették őket. A felirat szövege – Nincs más isten, csak Allah, akinek Mohamed a prófétája – az iszlám világban gyakran bukkan fel, többek között a szaúdi zászlón is, viszont a Szíriában és Irakban harcoló dzsihadisták is használják. Terrorszakértő szerint nem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimbóluma.

Mit lát ebből egy ott élő magyar?

Csaba a feleségével és két kislányával él Ausztráliában, két háztömbnyire dolgozik a túszejtés helyszínétől. “Én onnan hallottam az egészről, hogy délelőtt az egyik ismerősünk felhívott, hogy mi történik: ők a szemközti épületben rekedtek, a rendőrök mindent lezártak – kezdi beszámolóját a férfi. – Én két utcával arrébb dolgozom, addigra már azt a környéket teljesen lezárták, csakúgy mint a párhuzamos utcák nagy részét. Gyorsan reagált a cég vezetősége: tolmácsolták a rendőrség ajánlását, hogy ha lehet, ne hagyjuk el az irodaházat. Nem voltunk veszélyben, csak azt akarták elérni, hogy minél kevesebb ember legyen az utcán. Csak ebédért ugrottam le. Furcsállottam, hogy milyen kevés embert látok – máskor ilyenkor egy tűt nem lehet itt leejteni. Egyébként minden úgy ment, mint egy normális hétfőn. Hazafelé a buszok is ugyanúgy jártak. De furcsa volt látni, hogy az Operaház körül egy lélek sem tartózkodott. Szóval senki nem volt veszélyben, csak azok, akik a kávézóban ültek. Sajnos még mindig tart a dráma – minden csatornán mutatják. Lehet, hogy rá kell jönnünk, hogy minket, ausztrálokat ugyanúgy fenyeget a terrorizmus közvetlen közelről. Persze az emberek nem annyira naivak itt sem, de azért ez furcsa.”

Üzenet az otthonmaradóknak

A Daily Mail azt írta, egy férfi SMS-t küldött anyjának arról, hogy a kávéházban van, jól van, de nem beszélhet. Egy nő a vőlegényét hívta, hogy elmondja, szereti, de le kellett tennie a telefont. Férje később SMS-üzenetet küldött neki, amire a nő újabb szerelmi vallomással válaszolt.

A túszdráma helyi idő szerint hétfő reggel óta tart.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top