nlc.hu
Aktuális
A napelemre kivetett termékdíj visszavonását követelik

A napelemre kivetett termékdíj visszavonását követelik

A január elsejétől hatályos, módosított törvény alapján a napelemek is termékdíjkötelesek lettek.

A  Földművelésügyi Minisztérium azzal indokolta a termékdíj kiterjesztését, hogy az elektromos és elektronikai termékek, így a napelemek is, használatuk befejeztével veszélyes hulladéknak minősülnek, függetlenül attól, hogy működésük alatt környezetbarát elemek voltak-e. Az Európai Unió pedig szigorú szabályokat ír elő az e-hulladékok gyűjtésére, hasznosítására,  amely nagyon költséges.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség vasárnap tette közzé a honlapján, hogy januártól minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami – számításaik szerint – mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent. Közleményük szerint ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatók.

A napelemek termékdíjának eltörlését vagy csökkentését javasolja a Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP). A napelemekre a szakmával történő egyeztetés teljes hiányában kivetett termékdíj magas mértéke nem indokolható az egyesület szerint.

Az egyesület hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: az EU elektronikushulladék-kezelési irányelve alapján a tagállamoknak gondoskodniuk kell a napelemek visszavételéről és ártalmatlanításáról azok 25 év feletti várható élettartama végén. Magyarország úgy ültette át az irányelvet a magyar jogrendbe, hogy környezetvédelmi termékdíj fejében központi újrahasznosítással vállalta a hulladékok ártalmatlanítását.

A nemzetközi gyakorlatban ehhez képest legtöbbször nonprofit szervezetek útján biztosítják a gyártók saját termékeik élettartam végén történő visszavételét és ártalmatlanítását. Az ezen szolgáltatásért fizetett díjak a mostani magyar szabályozás töredékét teszik ki, figyelembe véve azt is, hogy a napelemek alapanyaga értékes újrahasznosítható anyagokat, egyebek mellett alumíniumot is tartalmaz. A díjakat hosszú évekig elkülönítetten kezelik, hogy a napelemek élettartamának végén a megfelelő fedezet a szükséges feladatokra rendelkezésre álljon. Megfontolandó, hogy a jelenlegi magyar rendszer “adóztató” jellegű szemléletmódja helyett az ilyen hosszú élettartamú termékek esetében ezt a modellt vegye át a magyar szabályozás – olvasható a tájékoztatásban.

Az egyesület szerint nehéz helyzetbe kerültek azon támogatási forrásra pályázók, jellemzően önkormányzati intézmények és kiserőmű-beruházók vagy már a kivitelezésre leszerződött szakcégek is, akik tavaly elindított projektjeik során még nem számoltak a termékdíj költségével. Pályázatos projektek esetében 300-400 ezer forint, kis erőművi projekteknél akár 4 millió forint váratlan többletköltséget is okozhat az új termékdíj – hívja fel a figyelmet közleményében a MANAP.

Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes hétfőn jelentette be, hogy törvénymódosítást kezdeményez azzal a céllal, hogy a megújuló energiát hasznosító elektromos és elektronikai berendezések mentesüljenek a termékdíj-fizetés alól. A zöldombudsman szerint a megújuló energiatermelés eszközeinek díjjal terhelése “nyilvánvalóan ellentétes” a Magyarország megújuló energiahasznosítási cselekvési tervébe foglalt célkitűzésekkel, valamint rontja a támogató és ösztönző intézkedések hatásosságát.

A napelemekre kivetett termékdíj visszavonását követelte korábban az LMP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a PM, a Jobbik és a DK is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top