Aktuális

Agyonlőttek egy tüntető nőt Kairóban

A 2011-es felkelés jelképes színhelye, a Tahrír tér közvetlen közelében, egy nappal a forradalom negyedik évfordulója előtt történt a tragédia.

Saimá esz-Szabág a Szocialista Népszövetség Párt mintegy kétszáz tagjával vonult a Tahrír tér felé, ahol koszorúkat akartak elhelyezni annak a mintegy 800 embernek az emlékére, akik a 18 napos felkelés alatt vesztették életüket. A párt Facebook-oldalán megjelent bejegyzések szerint a békés felvonulást feloszlató rendőrök sörétes puskákkal lőttek a tüntetőkre, akik közül többen megsebesültek. A fiatal nőt is lőtt sebekkel szállították kórházba, ahol röviddel később belehalt sérüléseibe.

Muataz es-Senávi, a párt sajtótitkára szerint a rendőrség túlzott erőt alkalmazva lépett fel a hangsúlyozottan békés felvonulókkal szemben.

A vasárnapi évforduló közeledtével számos kisebb megmozdulás történt Egyiptom-szerte, amelyek legtöbbjét – a szombati tüntetéssel ellentétben – a 2013-ban tisztségéből elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi támogatói rendeztek. Pénteken egy ilyen demonstráció során életét vesztette Alexandriában egy fiatal lány, akivel ugyancsak sörétes lövedék végzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top