A Pride (Büszkeség és bányászélet) című film központi figurái melegjogi aktivisták, ezért kérdezték őket egy videóban arról, hogy milyen felvonulásokon jártak eddig, és mi volt a véleményük róla. Őszintén szólva Andrew Scott véleményén nem lepődtünk meg. Kifejti 1:17-től kezdve, hogy milyen horrorisztikus volt számára a budapesti melegfelvonulás, öt évvel ezelőtt. Megrémisztette a tojással dobáló, bakancsos, kiabáló emberek egyvelege, akik a kordon mögül átkozódva kísérték a felvonuló tömeget, és csak abban erősítette meg, hogy az ilyen felvonulásoknak nemcsak létjogosultságuk van, hanem nagy szükség is van rájuk.
Azt mondja, a magyarok hozzáállását látva ébredt rá, hogy a melegfelvonulások nem csupán a melegek jogai miatt fontosak, hanem az egymás iránti tolerancia és annak hiánya miatt is, legyen szó az élet bármely területéről. Tolerancia mindazok felé, akik mások: öregek, kicsik, magasak, vékonyak, kövérek, fiatalok, szőkék, barnák.
Mivel a saját bőrömön is tapasztaltam azt a riadalmat, amit a Pride-on okoznak a kordon mögül fenyegetőző ellentüntetők, sajnos egyet kell értenem vele. Meleg barátaimat kísérve vettem részt korábban több felvonuláson is, ahol maguk a felvonulók mindig a békés tömeget képviselték, esetenként kihívó öltözék pukkasztotta maximum a polgárokat. Erre válaszul kaptak agressziót és gyűlöletet, amire tulajdonképpen csak értetlenül fejcsóválva lehet reagálni.
A legutóbbi ilyen élményem tavalyelőtt volt, a felvonulásról hazafelé menet, amikor a rendőrök szólítottak fel, hogy kordonon kívül tegyem el a szivárványszínű zászlómat, ha jót akarok magamnak és épségben szeretnék hazaérni. Szomorú, hogy Andrew Scott számára Budapest és Magyarország ezzel a negatív élménnyel fonódott össze, és egyben elgondolkodtató, hogy a világ más városaiban egy ilyen melegfelvonulás nem torkollik efféle háborúskodásba.
