“Szerintem vállaljuk el a feketemunkát, azzal 20 ezer forintot is megkereshetünk egy héten.” “De lebukhatunk, inkább menjünk a biztosra, és vállaljunk bejelentett munkát, még ha feleannyit kapunk is érte.” “Nem tudjuk kifizetni a gyerek osztálykirándulását.” “De már úgyis alig van pénzünk, az a háromezer forint már nem számít. Hadd menjen el, legalább neki legyen jó egy kicsit.”
Ezek a mondatok valós élethelyzetekben is elhangozhattak volna, ezúttal azonban egy színházi előadás nézőinek kell a legjobb döntést meghozniuk. Már ha van ilyen.
A mélyszegénységben élők mindennapjai
A Monopoly mintájára készült el 2010-ben a Szociopoly nevű társasjáték, csak itt nem épületeket és telkeket kell venni, és nem milliókkal kell jól gazdálkodni, hanem a mélyszegénységben, minimális bevételekből kell megoldani az életet.
A Szociopoly nem a szegénységből csinál játékot. A játék egyik megalkotójának, Bass László szegénységkutatónak a legfőbb célja az volt, hogy a játék által érzékenyebbé tegye a szegénység problémájára azokat az embereket is, aki maguk ebben nem érintettek.
A társasjátéknak elkészült már a színházi változata is, a Szputynik Mentőcsónak Egység és a GYERE Gyerekesély Egyesület közreműködésével. Az interaktív színházi társasjátékot eddig leginkább középiskolákban mutattak be, de most mi, felnőttek is kipróbálhattuk a Jurányi Inkubátorházban, vajon túl tudunk-e élni egy hónapot minimális bevételeinkből. Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: nem sikerült.
Nincs jó döntés, csak kevésbé rossz
Azt, hogy ma Magyarországon a szegénység mintegy másfél millió embert érintő probléma és minden negyedik gyerek szegény családban nevelkedik, naponta halljuk, és elszomorít bennünket, de a mindennapi rohanásban és saját problémáink közepette ennél tovább nem nagyon jutunk. Van, aki persze egyből tudja a megoldást mások problémájára, és könnyedén ítélkezik, mondván: “ezek nem akarnak dolgozni, csak a segély kell nekik, abból vígan megélnek”. Van, aki azt is biztosan állítja, az ország másik feléből is, hogy “aki akar, az talál munkát”, legyen szó akár Észak-Borsodról, az Ormánságról vagy az ország bármely más hátrányos helyzetű vidékéről. Akik hajlamosak így nyilatkozni, azok sajnos nagy valószínűséggel nem fognak eljönni egy ilyen előadásra. Pedig egészen biztos, hogy megváltozna a véleményük.
A Szociopolyban ugyanis mi, nézők, ha csak két órára is, de mind szegények leszünk, és el kell döntenünk, hogy a hónap közepére megmaradt kevéske kis pénzünkből cipőt veszünk inkább a gyereknek vagy befizetjük a rezsit, vállaljuk-e a lebukás kockázatát a feketemunkával és kérünk-e kölcsönt az uzsorástól. Hamar rájövünk, ilyen élethelyzetekben nincs jó döntés, csak kevésbé rossz.
Uzsorakölcsön a hó végén – nincs más megoldás
A rendhagyó színházi előadásnak a színészek mellett a közönség is aktív részese. Képzeletben egy észak-borsodi kis faluban lakunk, valahol a Hernád mellett. A játék elején megtudjuk, hogy kb. mennyi pénzből is kell gazdálkodnunk egy hónap alatt. Attól függően, hogy csak segélyekből és támogatásokból élünk, esetleg van egy közmunkás is a családban vagy alkalmi munkát vállalunk, az összeg 79 ezer forinttól 159 ezer forintig változhat, ez utóbbihoz persze nagy szerencse kell. Ennyiből kell egy négytagú családnak kijönni egy hónap alatt. A kiadásaink alaphangon 100 ezer felett vannak, de persze ez akkor van így, ha semmi rendkívüli nem történik. Ilyen persze ritkán van, hisz néha beteg lesz az ember, és akkor gyógyszert kell venni, vagy tápszert a babának, és a nagyobb gyereknek is kellene füzet és színes ceruza az iskolába. A váratlan kiadások teljesen felborítják a családi költségvetést.
A feketemunka miatti lebukásunk nyomán családunk már az első héten elveszíti a segélyt, és hamar kifut kevéske pénzéből, már a hónap közepén alig marad valamink. Hamar eljutunk a minden mindegy állapotba, amikor úgy érezzük, háromezer forint ide vagy oda, már nem számít, úgyis kilátástalan a helyzetünk, és előbb-utóbb nem lesz más megoldásunk, mint az uzsorakölcsön.
A játék alatt próbálunk alkudozni Jenővel, az uzsorással, de Bass László játékvezető felvilágosít bennünket, hogy a valóságban ez nem fordulhat elő, mert az uzsorás élet-halál ura, akitől ezek a kiszolgáltatott helyzetben élő szegény emberek rettentően tartanak. Nem véletlen, hogy tavaly pár száz feljelentésből csak 5-6 jutott el a nyomozati szakaszig, mert a lehetséges tanúk visszaléptek.
“Szörnyű, hogy ez valakinek tényleg a valóság”
A játék alatt az egyes szituációkhoz kapcsolódva kis jeleneteket is láthatunk. A nagyszerű színészek – Hay Anna, Jaskó Bálint és Fábián Gábor, aki az előadás rendezője is – a falu egy-egy jellemző karakterét formálják meg. A nagy hatalmú, lekezelő polgármestert, a mindenkit kihasználó nagyvállalkozót, az előítéletes rendőrt, a pletykás postáskisasszonyt, a tanárnőt vagy Lacikát, a cigány fiút, aki egyedül mer szembeszállni az uzsorással. A darab legszomorúbb jelenetei egy szegény házaspárhoz kapcsolódnak, akikkel a falu elitje és komoly pozícióban levő tisztségviselői mind elképesztően lekezelően bánnak. “Sajnos, ez a valóságban is így van” – mondja egy idős hölgy az előadás után.
A Szociopoly a szegénységhez kapcsolódó társadalmi folyamatokra is rávilágít, például a gyerekek kirekesztődésére. A gyerek először nem tud elmenni a szülinapi zsúrra, majd az osztálykirándulásra sem, mert a családnak nincs rá pénze, majd szép lassan kimarad mindenből és a közösség peremére szorul.
A játék végére mind a négy család mínuszban zárt, mi még az uzsorásnak is alaposan eladósodtunk, de az adott helyzetben egyszerűen nem volt más választásunk, mint hozzá fordulni.
“Nevettünk bizonyos szituációkon, de közben végig nagyon nyomasztó volt az egész – mondja a mellettem ülő lány. – Szörnyű, hogy ez valakinek tényleg a valóság.”
Ha tehetném, mindenkinek kötelezővé tenném a Szociopolyt, akkor talán toleránsabbak lennénk, és ahelyett, hogy ítélkeznénk, elfogadnánk, hogy vannak olyan élethelyzetek, melyekből bármennyire is akarja az ember, megfelelő segítség nélkül egyszerűen nincsen kiút.
