Aktuális

Szavazz a magyar innovációra egy nemzetközi versenyben!

Idén 103 magyar projekt indult a SozialMarie európai innovációs díjért. Kiválasztottam hármat közülük, akikre szívem szerint mind szavaznék, de csak egyre adhatom a voksomat.

A SozialMarie a legrégebbi európai társadalmi innovációs díj, amelyet egy osztrák magánalapítvány hozott létre, és 2005 óta minden évben 15 kitűnő társadalmi innovációt díjaz. A pénzbeli elismerés mellett mindenekelőtt nyilvánosságot teremt olyan projekteknek, amelyek új megközelítésmódokkal innovatív válaszokat adnak társadalmi kihívásokra. A szociális innováció fenntartható és példaértékű megoldásokkal szolgál, amelyek másokat is ösztönöznek. A díj kitüntetés, a teljesítmény elismerése, nem a rászorultság alapján adott támogatás.

A pályázat a kezdettől fogva nemzetközi irányultságú, így idén már nyolc országban – köztük Magyarországon is – díjazza az arra érdemeseket. 2015-ben 103 hazai projekt határozott úgy, hogy megméretteti magát a népes, majd 300 pályázatot tartalmazó nemzetközi mezőnyben. A díjakra január végéig lehetett jelentkezni, jelenleg a közönségszavazás zajlik, melynek végén a legtöbb szavazatot szerző projekt a munkáját bemutató videóval lesz gazdagabb a szervezők jóvoltából.

Kiemeltem a magyar pályázók közül a három kedvencemet, hogy megismertetésükkel is támogassam őket a versenyben. A projektekre 2015. február 28-ig szavazhattok.

Valóra vált vágyak

A MICROMagoldna vágyakat gyűjt a budapesti Magdolna negyedben: helyi közösségektől, boltosoktól, civilektől, itt dolgozóktól. Olyan hétköznapi vágyakat, mint egy zöldség-gyümölcs bár, egy fürdőház-mosoda-fodrász-fotós műhely, egy konyhakert a Kesztyűgyári Női Klubnak, alternatív bohém utca a Tavaszmezőben és sok minden más. E vágyak alapján a helyiek és az építészek közösen terveket csinálnak. Ez megmutathatja egy előítéletekkel terhelt városrész pozitív energiáit, és segíthet az álmok megvalósításában. A projektre itt szavazhattok

Szavazz a magyar innovációs projektekre a nemzetközi versenyben!

Könyvek egymás közt

A rukkola.hu közösségi könyvcserélde Magyarország első és legnagyobb könyvcserélő weboldala, ahol a “feláldozható” könyveinket tudjuk pontokra váltani, a pontokból pedig a többi felhasználó által megjelölt több tízezres könyvtárból válogathatunk. A mostanra több mint 300 000 könyvátadást megélt projekt nagyon aktív és összetartó közösségre épül. A céljuk a fenntartható fejlődés erősítése a könyvek újrahasznosításával és az olvasás népszerűsítése. A projektre itt szavazhattok.

Szavazz a magyar innovációs projektekre a nemzetközi versenyben!

Kerékpáros kistermelők

A Kétker-Étkem egy négy éve működő kerékpáros ételfutár cég, mely helyi kistermelők szezonális és friss alapanyagaiból, betétdíjas dobozokban szállít házhoz. Kis léptékű, fenntartható és környezettudatos vállalkozás, amely saját éttermében hiperaktív és viselkedészavaros szakácstanulók beilleszkedését segíti, és hamarosan főzőiskolát indít neves séfek közreműködésével. A projektre itt szavazhattok.

Szavazz a magyar innovációs projektekre a nemzetközi versenyben!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése