nlc.hu
Aktuális
Menstruáció: tilos a főzés, a tejivás és a társas érintkezés

Menstruáció: tilos a főzés, a tejivás és a társas érintkezés

Bennünk, akik a világ szerencsésebb felére születtünk, talán fel sem merül, hogy nőiségünk olyan természetes velejárói, mint például a menstruáció, milyen komoly problémákat okozhatnak a világ szegényebbik felén élő nőknek.

A világ számos pontján a menstruáció nemcsak hogy megnehezíti a lányok és asszonyok életét, de sok helyen még ma is tabutémának számít, és a menstruáló nőnek, az évszázados hagyományoknak engedelmeskedve, azokban a bizonyos napokban szinte teljesen el kell zárkóznia a közösség többi tagjától.

A tisztátalan asszony

A menstruáló nőre vonatkozó ősi, vallási szabályok és helyi szokások a világ sok helyén még ma is érvényben vannak. Az iszlám szabályai szerint például a menstruáló nő nem imádkozhat, nem érintheti meg a Koránt és nem tarthat böjtöt. Az ősi zsidó hagyományok szerint a menstruáló nő és minden, amit megérint, tisztátalannak számít, a hindu vallás szabályai szerint a nők azokon a napokon nem imádkozhatnak, nem mehetnek templomba, nem főzhetnek és távol kell lenniük a családjuktól. Nepál egyes részein a menstruáció alatt a nő nem léphet kapcsolatba senkivel, ezeket a napokat egy magányos kunyhóban kell töltenie. Délkelet-Ázsia egyes részein nem használhatják azokat a kutakat, amiket a közösség többi tagja is, mert attól félnek, hogy beszennyezik a vizet.

Kenyában, a maszájoknál a menstruáló nő nem mehet a kecskék és a tehenek közelébe, nehogy megfertőzze őket, Ghána egyes vidékein pedig nem tartózkodhat a férjével egy fedél alatt és nem is főzhet neki. Ugandában a menstruáló nők nem ihatnak tejet, mert úgy hiszik, hogy miattuk a tehenek véres tejet fognak adni.

Egy napi bér egy intimbetét ára

Számos tanulmány kimutatta, hogy a fejlődő országokban a lányok iskolától való távolmaradásának egyik legfőbb oka a menstruáció. Kenyában például, ahol a női egészséggel foglalkozó szervezet, a Femme International is dolgozik, az egészségügyi betétek olyan drágák, hogy a szegények nem tudják azt megvenni. A legolcsóbb betét is közel annyi, mint egy betanított munkás napi bére.

A lányok ezért mindenféle alternatív módszerrel próbálkoznak, rongyokat, újságpapírt, az ágymatrac egy darabját, sarat, füvet vagy fakérget használnak betét helyett. 

Ezek a módszerek nem túl hatásosak, kényelmetlenek, ráadásul komoly fertőzéseket és betegségeket is okozhatnak. A Femme International becslései szerint, a kenyai lányok átlagosan 4,9 napot hiányoznak egy hónapban az iskolából a menstruációjuk miatt, és

a kenyai nyomornegyedekben élő fiatal lányok fele kínált már szexet azért, hogy egészségügyi betéthez jusson.

Kenyai iskolások kezükben a Femme International egészségügyi csomagjával (Fotó: femmeinternational.org)
Kenyai iskolások kezükben a Femme International egészségügyi csomagjával – fotó: femmeinternational.org

Az intim kehely lehet a megoldás?

Számos szervezet dolgozik azon, hogy a fejlődő országokban élő nők és lányok életét megkönnyítsék. Az iskolai oktatás keretein belül megpróbálják ledönteni a menstruációval kapcsolatos tabukat, és nyíltan beszélnek a témáról és a higiénia fontosságáról. Ugandában úgy próbálják ösztönözni az iskolás lányokat arra, hogy ne hiányozzanak az iskolából, hogy egészségügyi betétet adnak azoknak, akik nem maradnak otthon ezeken a napokon.

A problémára a leghatékonyabb megoldás talán az intim kehely lehet. Az orvosi szilikonból készült eszközt nálunk is lehet kapni, de széles körben még nem terjedt el. A kis tölcsér alakú kehely a hüvelybe felhelyezve vákuumot képez, összegyűjti a távozó vért és szivárgásmentes védelmet biztosít 12 órán át. A kehely újrahasznosítható és akár 10 évig is használható. Az eszköz alapjaiban változtathatja meg a fejlődő országokban élő nők és lányok életét, emellett környezetbarát, hisz használata során nem termelődik veszélyes hulladék.

A Femme International összeállított egy “Femme Kit” elnevezésű egészségügyi csomagot, melyben a kehely mellett szappan, törölköző, mosható betét és a kehely elmosására használható kis tál is van. A csomagot egyelőre adományként juttatják el kelet-afrikai lányoknak, de a távlati céljuk természetesen az, hogy a kehely előbb-utóbb minden nő számára elérhető és megfizethető legyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top