nlc.hu
Aktuális
Vigyázz, kész, rajt: az utolsó vásárlós vasárnap vár a vevőkre

Vigyázz, kész, rajt: az utolsó vásárlós vasárnap vár a vevőkre

Elindult a visszaszámlálás: az utolsó vasárnap jön, amikor még vásárolhatunk. Van, aki az utolsó pillanatban vette el barátnőjét feleségül, hogy legálisan dolgozhasson a boltban ezentúl is, mások még csak találgatnak, mi lesz velük. A munkajogász szerint lesz itt még gond..

12 órás munkanap

Elég sok aspektusból néztük már mi is meg, milyen következményekkel járhat majd az, hogy március 15-től a boltok zárva lesznek vasárnaponként. Persze, a legtöbb dolog majd csak akkor derül ki, ha élesben megy az üzem, de addig is megnéztük, milyen furcsaságokat szült már csak a zárva tartás meglebegtetése is.

A 444.hu-n jelent meg egy olvasói levél például, amiben egy, a Mammut bevásárlóközpontban dolgozó ember írja le aggályait: “Az eddigi 10-21-es nyitva tartás 09-21.30-ra módosult, tehát tizenkét és fél órát kell dolgoznom, ami azt jelenti, hogy 8 órakor elindulok, és fél 11-re érek haza. Ez minősíthetetlen, én hét közben is szeretném ébren látni a családom, nem csak vasárnap… És nem is tudom, hogy a munka törvénykönyve szerint dolgozhatunk 12 és fél órát egyhuzamban több napon keresztül!!”

Megkerestük ezzel kapcsolatban Melegné Dr. Dudás Dóra munkajogászt, aki azt mondta: osztott munkaidőben elvileg a törvény lehetővé teszi, hogy valaki 12 órát dolgozzon, ám ebben az esetben 24 óra pihenőidőt kell neki biztosítani. Egyelőre biztosan nem tudni, de a munkajogász szerint a gond ezzel lesz. “Ahogyan hatástanulmány sem készült erről, úgy azt sem tartom elfogadható magyarázatnak, hogy nem lesznek elbocsátások. Szerintem lesznek.”

Szerinte elég egyszerű ilyen szempontból a képlet: ha kevesebb napot tartanak nyitva az üzletek, kevesebb emberre lesz szükség. “Vagy hatórás munkavállalókat vesznek fel, ők viszont biztosan kevesebbet keresnek majd.”

Vigyázz, kész, rajt: az utolsó vásárlós vasárnap következik

Barátnőből feleség

A sötétben tapogatózás azt hozta, hogy mindenki a kiskapukat keresi. Kétségkívül az egyik legleleményesebbnek az a fóti trafikos számít, aki a törvény miatt vette el barátnőjét. Az élettárs ugyanis nem számít közeli hozzátartozónak, így ő vasárnap nem dolgozhatna a trafikban. Ha viszont a felesége dolgozik, az mindjárt más…

Most eléggé úgy tűnik, az éjjel-nappaliknak is betesz a törvény: valószínűleg ott nem fogják tudni ilyen frappánsan megoldani, hogy mindig álljon valaki a tulajok közül a pult mögött. Ez viszont azt jelenti, hogy csak nappal lehetnek nyitva. Az Éjjel-nappali Üzletek Érdekvédelmi Szervezetének vezetője, aki egyben a Manna-Roni cégcsoport vezetője is, nyilatkozta azt, hogy ezekben a kis boltokban szinte kilencven százalékban magyar tulajdonosok vállalkoznak. Nem értik, hogy ha a kormánynak a fő célkitűzése az volt, hogy a családokat és az ilyen kisvállalkozásokat támogassa, akkor miért az éjszakai tilalom.

Papp András egy pénteki sajtótájékoztatón fejtette ki: az éjszakai nyitva tartás korlátozása baklövés, amelyet – a kormányzati kommunikációval szemben – semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg. Hozzátette: az átgondolatlanságot mutatja az is, a hogy a vásárlók többsége nem is tudott arról, hogy a törvény az éjszaki nyitva tartást is korlátozza. Papp úgy tudja: Spar az OMW-vel, a Tesco pedig a Shellel tervez együttműködést, mivel a benzinkutak mentesülnek a korlátozás alól, néhány hipermarket pedig pályaudvarokon nyitna üzleteket, a Manna-Roni csoport számára ez financiális okokból nem járható út. Ők egyébként az alkalmazottaik 25 százalékát lesznek kénytelenek elküldeni.

Úgy tűnik, a Family Frost is megtalálta a kiskaput- legalábbis erről ír az Index. Úgy tudják, egyéni vállalkozó értékesítőkkel bújhatnak ki a tiltás alól, az álláshirdető oldalakon is számos olyan hirdetést látni, ahol “vállalkozó partnereket” keresnek eladónak. A Family Frostra ezzel a megoldással a kötelező vasárnapi pihenésről szóló jogszabály azért nem vonatkozna, mert a törvény megengedőbb a családi vállalkozásokkal szemben. Ha az árusok nem alkalmazottak lesznek, hanem egyéni vállalkozók, nyugodtan folytathatják a kereskedést akkor is, amikor a többieknek nem szabad.

Mozi nélkül nem megy

Március 15-től változtat nyitvatartási rendszerén a Mammut bevásárlóközpont, ez már biztos. A pláza hétfőtől szerdáig a mostaninál egy órával korábban, azaz már 9-kor kinyit, csütörtöktől szombatig pedig fél órával később, azaz fél tízkor zár majd be.

Úgy tűnik, azok a plázák, ahol legalább mozi van, megpróbálkoznak a vasárnapi nyitva tartással. ezekben a mozi mellett még a vendéglátó egységek lehetnek nyitva, de csatlakozhat még néhány, a bevásárlóközpontban található üzlet is (jellemzően kisebb boltok, ahol a tulajdonos is ott dolgozik). Az olyan bevásárlóközpont azonban, ahol nem üzemel mozi, várhatóan nem nyit majd ki vasárnapokon március közepétől – ilyen például az egyik legnagyobb pesti pláza, az Árkád.

Hogy lesznek elbocsátások, azt már régóta az NGM is elismeri. Ez volt az egyik legnagyobb ellenérv a korábbi javaslattal, a most már hatályos törvénnyel szemben. A legfinomabb becslések szerint is 15-20 ezer munkahely szűnik meg, könnyű belátni, hogy miért. Hat napra ugyanis nem érdemes ugyanannyi embert foglalkoztatni, mint egy hétre. 

De hogy mindez hogyan működik élesben, mik a buktatók, mi lesz a kisebb boltokkal, a nagyobb bevásárlóközpontokkal, és velünk, egyszerű vásárlókkal, hamarosan kiderül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top