Aktuális

Így telt az utolsó vásárlós vasárnap – fotók

Volt, ahol kuponos akciókkal, máshol gyászfelirattal búcsúztatták a vasárnapi nyitva tartást, de olyan hely is akadt, ahol tortával üdvözölték a vasárnapi zárva tartást március 8-án.

Itt a vége: eltelt az utolsó vásárlós vasárnap is. A vasárnapi munka tilalmáról szóló jogszabály március 15-én lép életbe. Ennek értelmében a jövőben csak azok az üzletek tarthatnak nyitva a hét utolsó napján, melyek alapterülete nem haladja meg a 200 négyzetmétert és a tulajdonos vagy a rokonai dolgoznak benne. A plázákban így csak az éttermek, kávézók és a mozik lesznek nyitva. 

 

Megnézem
Összes kép (1)

 

Az intézkedést korántsem fogadta osztatlan lelkesedés. A 444.hu a “végső vasárnapon” készített videójában megpróbált kiskereskedőket is megszólaltatni a témáról, de senki nem vállalta szívesen a nyilatkozatot. Annyit azonban elmondtak a lapnak, hogy lesznek a törvényben kiskapuk – néhányról korábban mi is írtunk. A kisebb boltok például vasárnaponként bizományba adhatják az árukészletüket egy bérlőnek, és a boltot vasárnap a bérlő tartja majd nyitva családi vállalkozásként.

Az új szabályozás célja hivatalosan a családok védelme. Ez a magyarázat azonban több sebből is vérzik. Nincs magyarázat arra például, hogy miért dolgozhatnak akkor a vendéglátósok, a mentők, az újságírók vasárnap, hiszen közöttük is elég sok családos ember van. Ugyanígy kérdés az is, hogy vajon a kereskedelmi alkalmazott jobban jár-e a tiltással, ha nem kell ugyan vasárnap a pult mögött állnia, viszont a munkanapjai – a plázák meghosszabbított nyitva tartása miatt – 12-13 órásra nyúlnak. Neki aligha biztosít elegendő regenerálódást a vasárnapi pihenőnap, arról nem is szólva, hogy hétköznap így a családjukat is szinte csak alvó állapotban fogják majd látni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top