Aktuális

Napokon belül nagy bejelentést tesz Hillary Clinton

A kampányközpont már megvan.

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter bár még nem jelentette be hivatalosan, hogy indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson, kibérelt egy épületet New York Brooklyn városrészében, amit kampányközpontnak fog használni. Ez a lépés kétségívül azt jelzi, hogy a volt first lady – akinek jelentős a támogatottsága a nők körében – hamarosan megkezdi kampányát. A szövetségi szabályozás szerint a jelölteknek a kampánykezdés után mindössze 15 napjuk van arra, hogy hivatalosan is bejelentsék indulásukat az elnökválasztáson. A törvény értelmében az irodabérlés is kampánytevékenységnek számít, így fontos kérdés, hogy ki írta alá a bérleti szerződést és pontosan mikor.

A Brooklyn Heights nevű negyedben fekvő irodaház két emeletét is kibérelték a kampánystáb számára. A Clinton utca közvetlen közelében található épületben található Loretta Lynch amerikai igazságügy-miniszter irodája is. Hillary Clinton ezúttal kifejezetten New Yorkban szerette volna felállítani a kampányközpontját. A politikus a 2008-as elnökválasztásra készülve Washington mellett rendezkedett be.

Napokon belül nagy bejelentést tesz Hillary Clinton

Bár Hillary Clinton még nem jelentette be hivatalosan, hogy 2016-ban versenybe akar szállni a Fehér Házért, ő a Demokrata Párt legnépszerűbb lehetséges elnökjelölt-aspiránsa, és környezetében már megindult az aktivistahálózat kiépítése és az adománygyűjtés is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top