Előre kell bocsátanom: imádom a gyerekeket. Bár jómagam még nem vagyok édesanya, de szívből remélem, hogy nem kell már túl sokat várnom ahhoz, hogy szülő lehessek. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy ez nem csupán bűbájos gyerekkacajból, cuki babaruhák halmozásából, és pihe-puha gyerektalpak fotózgatásából áll, hanem kőkemény 24 órás szolgálat, állandó készenlét, amihez tökéletes odaadás és rengeteg türelem szükséges. És igen: a sztorinak bizony része a megboruló bioritmus és a sok-sok ébren töltött éjszaka is. Azt gondolom, ez a szülői lét természetes velejárója. A saját gyermekéért természetes, hogy az ember ezt zokszó nélkül megteszi. De mi van akkor, ha az éjszakánként felzokogó kisded történetesen a szomszédban lakik?
Nálunk most éppen ez a helyzet. Fiatal pár költözött mellénk pár hónapja, egyéves forma, imádni való kisgyerekkel. Eleinte egy hangját sem lehetett hallani a picinek, több hete azonban rendszeresen éktelen gyereksírásra ébredünk. Gondolom, jön a foga a gyereknek, azért ordít szegényke minden hajnalban ennyire keservesen. Ha ez megtörténik egyszer-kétszer, azt kibírjuk. De lassan két hónapja élünk együtt a kéretlen hajnali ébresztővel. Intelligens, toleráns emberek lévén nem vegzáljuk a szülőket, nyilván ők is pontosan tudják, hogy a téglafal sem állja ki a decibelek próbáját. De akkor mit tehetünk?
- Bosszankodhatunk, de minek? Kipihentebbek nem leszünk tőle, legfeljebb egymás és a kollégáink idegeire megyünk a házsártoskodásunkkal.
- Aludhatnánk egy másik szobában – ha lenne. De egy 30 négyzetméteres, egyterű lakásnál ez a megoldás nyilván nem játszik.
- Használhatunk füldugót, ami nem is rossz ötlet, de akkor a reggeli ébresztő hangját sem biztos, hogy meghalljuk.
- Megpróbálhatunk mégis beszélni a szülőkkel, de mégis mit mondjunk nekik? És mit várhatnánk tőlük? Be nem foghatják a gyerek száját, és nyilván ők sem boldogok az átvirrasztott éjszakáktól. Ha zsörtölődnénk, rém kellemetlen helyzetbe hoznánk őket is, magunkat is.
- Eltölthetjük hasznosan is a jócskán megnövekedett ébren töltött időt, olvasással, tévézéssel, hanghatásokat nélkülöző házimunkával. Jobb híján ezt is tesszük. A vasárnapi ebédet például már tegnap délelőtt tízkor elfogyaszthattuk volna.
- Végső esetben esetleg elköltözhetünk.
Történetesen mi éppen erre készülünk. Természetesen nem a szomszédaink miatt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy kinőttük az otthonunkat. Szerencsére elég kapós környéken lakunk, úgyhogy mióta meghirdettük a lakást, egymásnak adják a kilincset a vevőjelöltek, ami örvendetes. De magunkban mindig felszisszenünk, valahányszor felteszik a kérdést: “Mit lehet tudni a szomszédokról?” Csak annyit szoktunk felelni: hozzánk hasonló fiatal párok. Ezzel a válasszal eddig minden érdeklődő elégedett volt. Engem viszont egy picit gyötör ilyenkor a lelkifurdalás…
Most vasárnap, amikor hajnali fél hatkor ismét gyereksírásra ébredtünk, a párom így szólt: “Nézzük a jó oldalát. Legalább az éjszakát már átalussza.”
Én pedig hallgatok rá: legyünk optimisták. A lakást decemberi kiköltözéssel szeretnénk eladni. Reméljük, addigra túlesik a fogzáson a szomszéd kisbaba. Mi pedig az új otthonunkban majd karácsonykor jól kialusszuk magunkat.
