Aktuális

Kerekes székes lányok albérletet keresnek

Bea és Lilla albérletet keresnek. Eddig nincsen ebben semmi különös. A lányok viszont kerekes székesek, így helyzetük némileg bonyolultabb.

Nemrég írtunk arról a roma nőről, akinek az unokaöccse próbál segíteni kiadó lakást találni, de válaszul folyton ezt a mondatot hallja: Romáknak nem kiadó! Bea és Lilla története szerencsére nem hemzseg az előítéletektől, de ez korántsem jelenti azt, hogy helyzetük könnyű.

Bea három éve költözött fel Budapestre, egy rehabilitációs központba, ahonnan el kell jönnie a nyáron. Jelenleg egy ügyfélszolgálaton dolgozik. A legjobb barátnőjével, Lillával keres albérletet, kálváriájuk öt hónapja tart. “A helyzet valóban elég reménytelen, pedig nem lehet ránk azt mondani, hogy csak a tökéletes megoldással érjük be – meséli. – Persze ideális lenne, ha a mellékhelyiség és a fürdőszoba ajtaján is beférnénk a kerekes székeinkkel, de ezt talán még megoldjuk valahogy. Én tudok állni, Lilla ugyan nem, de szerintem az én segítségemmel, valamint megfelelő segédeszközökkel a probléma orvosolható – ha nem is könnyen. Az egyetlen akadálymentesítésre vonatkozó kérdésünk ennyi: ugye nem csak lépcsőn lehet a lakásba bejutni? Sajnos már itt kiesik sok albérlet.”

Két kerekes székes lány albérletet keres

Bea azt mondja, eddig mindössze egyetlen lakást tudott személyesen megnézni, ami akár jó is lett volna, viszont nem volt benne tűzhely, hűtő és mosógép, ezeket pedig már nem tudták volna megvenni. Naponta több hirdetés kapcsán is érdeklődik, mégsem talál megfelelő lakást. “Mire telefonálok, sokat már kiadnak, pedig igyekszem folyamatosan figyelni a hirdetéseket. Ha még aktuális is az albérlet, két-három órán belül meg kellene néznem, különben odaadják másnak. Ilyen gyorsan viszont nem könnyű lépni” – mondja.

 “Mondják, lesz elég pénzük?”

Az előítéletekkel kapcsolatban nincs rossz tapasztalatuk, pedig mindig elmondják, hogy kerekes székesek. “Eddig egyetlen főbérlő volt, akinek előítéletet lehetett érezni a hangjában. Bár eleinte megértőnek mutatkozott, a végén megkérdőjelezte, hogy tudnánk-e rendszeresen fizetni… Ezt leszámítva kedvesek az emberek, amikor még egyedül keresgéltem, az egyik tulajdonoson azt éreztem, leginkább nekem adta volna ki a lakását, mert tudta, hogy ezzel sokat segítene. Végül mégsem tudtuk aláírni a szerződést, mert az előző bérlője meggondolta magát.”

A belvárosban lehet csak közlekedni?

Beáék elsősorban a 4-es, 6-os villamos, valamint a 4-es metró vonalán keresgélnek, de gyakorlatilag az egész belváros szóba jöhet, mert ott ma már viszonylag akadálymentes a közlekedés kerekes székkel. Az utasokkal, sofőrökkel kapcsolatos tapasztalataik viszont már vegyesek. “Előfordul, hogy morognak, amikor helyet vagy segítséget kérünk, sőt megesik, hogy egyáltalán nem segítenek, de sok minden múlik rajtunk is, azon, hogy mosolygunk-e, pozitív-e a kommunikációnk. Még a legmogorvább sofőröket is le lehet szerelni a kedvességgel.”

“Megoldunk mindent, csak lépcsők ne legyenek!”

Visszatérünk a lakásra. Oké, hogy nem lehet lépcső az odavezető úton, de tényleg ez minden? – kérdezem. És ha kényelmetlenül magasan van a tűzhely, a polcok, a szekrényajtók? “Megoldunk mindent, hidd el – vágja rá Bea, akinek a hangján hallom, hogy egy kicsit mulat azon, mennyit problémázom. – Sokat számít, hogy én, ha rövid ideig is, de tudok állni. Bár állva is csak 150 centiméter vagyok. Mindegy, a magasan levő polcokat legfeljebb majd nem használjuk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top