nlc.hu
Aktuális
Visszavették az ápolónőt, viselheti a fekete szalagot

Visszavették az ápolónőt, viselheti a fekete szalagot

Visszavették a Péterfy Sándor utcai kórházba azt az ápolónőt, aki szombaton fekete ruhában tiltakozott az egészségügy helyzete miatt. A nővérek ezen a héten folytatják figyelemfelkeltő akciójukat.

Visszavették a Péterfy Sándor utcai kórház ápolónőjét, aki április 18-án, szombaton feketébe öltözve tiltakozott az egészségügy helyzete miatt. Az ápolónőnek felettese megtiltotta, hogy feketét viseljen, ezért Sándor Mária azonnali hatállyal felmondott. A nővér később meggondolta magát, és munkára jelentkezett, állítása szerint azért, mert nem akarta cserben hagyni munkatársait.

Sándor Mária a szakszervezet elnökével és ügyvéddel közösen tárgyalt a kórház vezetőségével, a megállapodás eredményeként a nővér ismét dolgozhat, feketébe ugyan nem öltözhet, de fekete színű szalagot viselhet a tiltakozása jeléül. Az ápolónő az RTL KLUB Házon kívül című műsorában elmondta, a túlórapénzeket sem kapják meg időben, és munkatársaival együtt rendkívül túlterheltek. Az elmaradt bért az ápolónők időközben megkapták, de továbbra is nagyon sokat kell dolgozniuk.

Sándor Mária kezdeményezésére ezen a héten szombaton fekete szalaggal folytatják figyelemfelkeltő akciójukat az ország ápolónői.

További cikkek ápolónők témában az NLC-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top