Amikor Stanislawa Leszczyńska bába lett, nem hitte volna, hogy eljön az idő, amikor hivatását egy rémálomban kell folytatnia a békés lengyel vidék helyett. Férje meggyilkolása után Stanislawát és lányát Auschwitzba, a fiát pedig egy másik koncentrációs táborba hurcolták. Anya és lánya egyetlen reménnyel lépett be a táborba: valahogy túl kell élniük.
Megérkezésük után nem sokkal Stanislawa rájött, hogy egyetlen dolog mentheti meg őket, mégpedig a szakmája. A női részlegek Auschwitzban nem voltak felkészülve orvosi segítségnyújtásra, a terhes nők, a kismamák és a babák teljesen magukra hagyatva próbáltak túlélni. A bába gondoskodott arról, hogy a kályhák közelében, legmelegebb részeken lévő ágyakat terhes nőknek tartsák fenn, ezzel alakítva ki egy átmeneti tábori szülészetet.
Rengeteg nőt úgy hurcoltak el terhesen, hogy ők maguk sem tudtak a várandósságukról.
Ott szülni pedig minden volt, csak nem leányálom, a körülmények nem kedveztek az egészséges szülésnek. Mivel a táborban az étel volt a legnagyobb kincs, így Stanislawa rábeszélte az anyákat, hogy szülés előtt pár nappal már adják oda a fejadagjukat azért, hogy elcserélhesse tiszta lepedőkre és pelenkára. Így próbálta védeni az kismama és baba egészségét is, hiszen ha nem volt lepedője, akkor az újszülötteket kénytelen volt piszkos papírba tekerni a hideg ellen.
A horrorisztikus helyzet ellenére Stanislawa csak azt tartotta szem előtt, hogy a kismamákat biztonságban és amennyire lehetséges, kényelemben tartsa. Minden tőle telhetőt megtett: éjjelente kismamától kismamáig járt, szinte sosem pihent, figyelt rájuk, gondozta őket. Nyugodt és kiegyensúlyozott személyisége segített az anyáknak átvészelni a nehéz helyzetet, anyaként tekintettek rá, így is nevezték egy idő után: ő volt az Anya.
A táborban sem fertőtlenítő, sem kötszer, sem fájdalomcsillapító nem állt a szülésznő rendelkezésére.
Az embertelen körülmények mellett pedig még azt az utasítást is kapta, hogy a csecsemőket a gyógyíthatatlan betegekkel egy kalap alá kell venni és mindet gázkamrába küldeni azonnal a szülés után. Ahogy más tábori orvosok hazudtak a tífuszos betegekről, hogy időt nyerjenek a gyógyulásukhoz, úgy Stanislawa is letagadta a babák létezését, azt mondta a náci tiszteknek, hogy szülés közben az anyák és gyermekeik is mind meghaltak.
Egy idő után azonban feltűnt a tiszteknek, hogy minden szülés halállal végződik Stanislawa kezei között és rájöttek, hogy a bába nem vesztett el egyetlen csecsemőt sem. Emiatt kapta azt az utasítást, hogy ha halva születik egy csecsemő, annak holttestét egy kijelölt hordóba kell raknia.
Stanislawa megtagadta a parancsot, ezért ezzel a feladattal egy régebben gyerekgyilkosság miatt bebörtönzött bábát bíztak meg.
Stanislawa továbbra is egészséges csecsemőket segített a világra, ám már nem tudta eltitkolni a születésüket, így a gyerekek a nácik kezére kerültek. Azoknak a csecsemőknek megkímélték az életét, akik árja jegyekkel születtek, őket német árvaházakba küldték szét, örökbe adásra. Az édesanyák kétségbeesésükben Stanislawával együttműködve a babákra tetováltak apró kis jeleket a születésük pillanatában, reménykedve abban, hogy az életben még viszontlátják és így felismerik majd a gyermekeiket.
Annak ellenére, hogy több mint háromezer babát segített a világra, Stanislawa ritkán beszélt a táborban történtekről. Egy történetet mesélt el a gyerekeinek, ami egy fiatal nőről szólt, akit a szülés után pár órával a gázkamrába tereltek volna. A nő a felszólítás után becsomagolta a kislányát egy koszos papírdarabba, a mellére tette, és tudván, hogy úgyis meghal, elindult kifelé a táborból…
Stanislawa szembeszállt Dr. Mengelével is, aki megtiltotta neki, hogy életben tartsa a csecsemőket. A bába természetesen ellenszegült és titokban szoptatós “nővéreket” állított csatasorba, akik az alultáplát, lefogyott és emiatt anyatejjel nem rendelkező anyák helyett táplálták az újszülötteket. Így azok a babák, akik a tábor felszabadítása előtt nem sokkal születtek, túl tudták élni a viszontagságokat. Stanislawa volt az, aki a zsidó anyák és csecsemőik megmentésével a remény megtestesítője lett a táborban, miatta bíztak a foglyok a túlélésben, az esetleges szabadulásban.
Auschwitz felszabadítása után Stanislawa családja újra egyesülhetett, és végre békében élhetett két gyermekével, akikből végül orvos lett. 1950-es nyugdíjba vonulásáig nem sokat beszélt nekik a koncentrációs táborban töltött időkről, a vele történtek dokumentálása 2010-ben kezdődött, amikor szentté avatását is kezdeményezték a katolikus egyházban.
Az 1974-ben elhunyt bába története nagyon-nagyon fontos a holokauszt történetében. Bár a háromezer általa világra segített baba közül sokat megöltek a németek, mások éhen haltak a mostoha körülmények miatt, ő mérhetetlenül büszke volt arra, hogy minden egyes baba épen és egészségesen, az ő szerető kezei közé született.
