nlc.hu
Aktuális
Benyújtották a felsőoktatási törvény módosítását

Benyújtották a felsőoktatási törvény módosítását

Benyújtotta a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását csütörtökön az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlésnek. A javaslat alapján az egyetemen kívül létrejöhet új intézményi kategóriaként az alkalmazott tudományok egyeteme, több helyen lehetnek közösségi képzőközpontok, megjelenne a hallgatók kompetenciamérése, bevezetnék a mesteroktató kategóriát, valamint változnának a hallgatói átsorolás feltételei is.

Az egyetem megnevezés használatát a törvényjavaslat legalább nyolc alapképzési és hat mesterképzési szakon folyó képzéshez, valamint doktori képzéshez és doktori fokozat odaítéléséhez köti. Feltétel továbbá a munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében a foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább hatvanszázalékos tudományos fokozatú aránya, valamint az indított szakok egy részén az idegen nyelvű képzés.

Az alkalmazott tudományok egyeteme az a felsőoktatási intézmény, amelyik legalább négy alapképzési szakon és két mesterképzési szakon jogosult képzésre, legalább két szakon duális képzést folytat, munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább harmada tudományos fokozattal rendelkezik, az általa indított szakok egy részén képzéseit képes idegen nyelven folytatni.

Jelentős változások a felsőoktatásban

Várhatóan egyszerűsödik az intézmények közötti együttműködés, az adott fenntartóhoz tartozó intézmények más telephelyen, más infrastruktúrával indíthatnak képzéseket megállapodás alapján, és nem szükséges újabb akkreditáció. Létrehozzák a “bachelor profession” típusú képzési formát, amelynek lényege, hogy azok a hallgatók, akik nem tudományos vonalon szeretnének haladni, az adott diszciplína üzemeltetésére vonatkozó tudást szerezhessenek. Ez a képzési forma is alapképzésnek számít majd, és hároméves lesz.

A hallgatók állami ösztöndíjas képzésből költségtérítéses képzésbe való átsorolásának feltételei megváltoznak, két félév átlagában 20 kreditet kell elvégezni, és az intézmény által meghatározott tanulmányi eredményt kell elérni. Ebbe a külföldi tanulmányokra fordított idő nem számít majd bele. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási átsorolás terjedjen ki a 2013-ban felvételt nyert magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgatóra is, és kérhesse átvételét magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre.

A javaslat tartalmazza a felsőoktatási intézmények új testületének, a konzisztóriumnak létrehozási feltételeit. Állami felsőoktatási intézményben a stratégiai döntések megalapozása, valamint a gazdálkodási tevékenység szakmai támogatása és ellenőrzése céljából működne, a grémiumnak öt tagja lenne, amelybe három tagot a miniszter delegál. A miniszter a tag delegálását megelőzően véleményt kér a felsőoktatási intézmény gazdasági-társadalmi környezete meghatározó szervezeteitől és az érintett felsőoktatási intézménytől, valamint a felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzatától. A konzisztóriumnak hivatalból tagja lenne a rektor és a kancellár.

A módosítás melléklete szerint fenntartói kezdeményezésre a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola a Budapesti Metropolitan Főiskola nevet viselné a jövőben, s pontosítanák az Edutus Főiskola székhelyét. Pontosítanák a magán felsőoktatási intézmények egyedi működését biztosító rendelkezések.

Mint azt mi is megírtuk, csütörtökön délután szervezett tiltakozást tartottak a felsőoktatási törvény módosítása ellen a Kossuth téren a Veszélyben vannak az egyetemeink Facebook-csoport aktivistái.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top