Nemrég megtudtam, hogy az egyik közel nyugdíjas korú tanárnő a családban – a barátnőjével kétheti váltásban – elvállal egy munkát Svájcban. Megismertek ugyanis egy nagyon idős, szimpatikus házaspárt, akiknek segítségre van szükségük.Takarítónő és ápolónő már van, kellene viszont még egy állandó ember, aki elkíséri őket ide-oda és besegít a főzésbe. A rokonom véletlenül jól beszél németül, és szerencsére aktív, egészséges. Örül a lehetőségnek, mert ha ügyes és spórol, több százezer forintot félre tud majd tenni havonta, ez pedig nagyon jól jön majd a nyugdíjas éveire. Amikor mindezt mesélte, először elképedtem. Nyugdíj előtt még egy adag plusz munka külföldön, nem túlzás ez? Kicsit körbekérdeztem, azonnal kiderült, hogy ez nem egyedi eset.
“Másról sem szólt az életünk, mint hogy fizetünk, akár egy katonatiszt!”
Nándor 58 éves. 2012-ig taxis volt Magyarországon, akkor költözött Németországba feleségével, ahol azóta folyamatosan dolgoznak mindketten. A férfi egy csomagszállító cég alkalmazottja, nemrég léptették elő. “Eleinte túrákat vittem. Volt egy területem, azon belül kellett kiszállítanom a csomagokat. Aztán kaptam egy csapatot, olyan 40 emberrel. Magyarok, bolgárok, románok, szlovákok, törökök és persze németek is vannak köztük. A főnökkel ketten igazítjuk el őket minden reggel. Mondhatjuk, hogy én lettem a főnök jobb keze. Hetente hat napot dolgozom, olykor reggel 7-től este 6-7 óráig, de nem bánom. Máskor már 4-re otthon vagyok” – meséli lelkesen.
Feleségével egy Stuttgart melletti kisvárosban bérelnek egy 90 négyzetméteres házat. A bérleti díjat ketten könnyen kigazdálkodják. Bár a történet nem így indult. “Kezdetben csak egy szobát tudtunk bérelni. A próbaidő alatt nem volt sok pénzünk, ráadásul akkor még a feleségem sem dolgozott. Később találtunk neki egy állást, azóta szobalány egy hotelben. Szép lassan léptünk egyről a kettőre, ma már kényelmesen élünk.”
Amikor azt kérdezem, miért döntöttek úgy, hogy elhagyják Magyarországot ezt mondja: “Nem egészen úgy mentek a dolgok otthon, ahogy szerettem volna. A legutolsó években már szinte semmit nem tudtunk félretenni, folyton elvitte a pénzt valami.
Másról sem szólt az életünk, mint hogy fizetünk, mint a katonatiszt.
A feleségem ezzel együtt inkább otthon maradt volna, elsősorban a lányunk miatt. Én azonban hajthatatlan voltam. Korábban már dolgoztam Németországban, vagyis a nyelvet már beszéltem, nagyjából tudtam azt is, hogy a munkában mire számíthatunk. Végül sikerült meggyőznöm. Tudtam, hogy a lányunk meg fogja érteni a döntésünket, és bíztam abban is, hogy mivel nem a világ végére megyünk, rendszeresen tudjuk majd tartani a kapcsolatot.” Utóbbi így is lett, Nándorék évente legalább négyszer találkoznak lányukkal, amúgy pedig mindennap jönnek-mennek a telefonok, üzenetek.
Stuttgart, Schlossplatz
Nándor azt mondja, mostanra már a felesége is jól érzi magát, egyre jobban boldogul a nyelvvel is. Szóba kerülnek a kinti magyarok is: “Rengeteg itt a magyar. A háziorvosunk, a fogorvosunk is honfitárs, barátokat is könnyű volt szerezni. Van egy oldal az interneten, kifejezetten Stuttgartban élő magyarok számára. Ezen minden hasznos információ fent van, közte sok magyar programmal.“
Ahogy beszél, hangjából süt a lelkesedés és a magabiztosság. Azért felteszem a kérdést: elégedett? Igen, vágja rá habozás nélkül. A terv az, hogy nyugdíjas korunkig kint maradnak, utána irány ismét Magyarország. “Annyi időnk már nincs, hogy megkeressünk azt az összeget, ami itt, kint fedezi a nyugdíjas éveinket. De valószínűleg így is,-úgy is hazamennénk.”
A tömeges kivándorlásra terelődik a szó, kérdezem a véleményét. “Erre röviden lehet válaszolni: nem tudnak megélni otthon az emberek, ilyen egyszerű – summázza. – Beszéljünk csak egy négytagú családról, nem sokkal a minimálbér feletti fizetéssel. Mondjuk, keressenek 90 ezer forintot fejenként a szülők. 180-ból négyen? Képtelenség, különösen, ha az ember nem egyik hónapról a másikra tervez. Nincs azon mit csodálkozni, ha otthagyják az országot egy időre az emberek. Én csak ajánlani tudom mindenkinek a váltást. Persze mindig van egy kis százalék, akiknek nem jön be.”
“Pár év kiruccanásnak tökéletes!”
A most 55 éves Máriának több diplomája is van, itthon középvezető beosztásban dolgozott, kereskedelmi területen. Ötvenhez közeledve azonban egyre kevésbé találta a helyét. “Finoman szólva nem éreztem magam megbecsülve. Volt, ahol azt mondták, nem tudnak felvenni, mert túl képzett vagyok, és túl sokat kellene fizetniük nekem. Máshol csak simán előnyben részesítették a fiatalokat, mert mindenki fiatal volt a cégnél. Nagyon rosszul esett. Hogyhogy nem kell a tapasztalat, a szakértelem? Aztán begurultam és úgy döntöttem, nem próbálkozom otthon tovább, amúgy sem lehet megélni.”
Mivel Nándorhoz hasonlóan Mária férjének is volt már munkatapasztalata Németországban, viszonylag egyszerű volt a helyzet. Annak ellenére, hogy Mária akkor még egyetlen szót sem beszélt németül, 2013-ban kiköltöztek Berlinbe.
“Ahogy kijöttem, azonnal elkezdtem tanulni a nyelvet. Mivel a páromnak volt munkája, a tanuláshoz állami segítséget kaptam. Néhány hónappal később levizsgáztam, majd elküldtem a pályázatomat három céghez. Mind a három helyre behívtak – meséli. – Végül egy katalógusokat gyártó cégnél helyezkedtem el, ahol ma már szinte az összes folyamatra van rálátásom. Nagyon élvezem, kifejezetten kreatív munkának találom.”
Berlin május 1-én, a munka ünnepén
“Találtunk egy tágas, szép lakást, Berlin mellett. Összességében nagyon jól érezzük itt magunkat, és nem csak a körülmények miatt. Én amúgy is könnyen teremtek kapcsolatot másokkal. Most már elmondhatom, hogy sok barátunk van. Elsősorban a németek fogadtak be, nekünk az itt élő magyarokkal nincsenek jó tapasztalataink. Valahogy olyan rátartiak. Ha meghallják, hogy köszönünk, legfeljebb biccentenek, de sokan elfordítják a fejüket, amit én őszintén szólva nem értek, hiszen kedves vagyok, nem vagyok tolakodó, és nem kérek szívességet.”
A külföldi munkavállalás okairól Mária hasonlóan nyilatkozik, mint Nándor. “2008 után vállalkozóként is, alkalmazottként is egyre nehezebb volt megélni – magyarázza. – Nem akartam az államnak odaadni a bevétem felét úgy, hogy alig keresek valamit! Itt sokkal többet megengedhetünk magunknak, mint otthon. Gyakorlatilag mindent meg tudunk venni, mindent, amire csak szükségünk van, a szabadidőnkben beutaztuk már egész Németországot, tavaly Franciaországban nyaraltunk. De persze nem csak ez számít. A mostani munkámmal össze fogok tudni gyűjteni annyi pénzt, hogy utána nem lesz gondom semmire. Itt kint nem rossz külföldinek lenni.
Azokat, akiken látszik, hogy valóban szeretnének dolgozni, nagyon megbecsülik, és segítik őket mindenben.”
Pár év kiruccanásnak tartja, összegez, közben – nem először – felkacag. “Még öt évem van a nyugdíjig, utána a család miatt haza szeretnék menni. Hiányzik a lányom, hiányzik a két kis unokám. Szerencsére a nagy nemsokára kijön hat hétre, amúgy mindennap beszélünk.” Mária azt mondja, egyértelműen jó döntés volt, hogy kimentek. Ami pedig a terveit illeti, akadnak bőven. Mindenekelőtt szeretné tökéletesíteni a némettudását, és lehetőség szerint minél többet utazni.
A témában megjelent cikkeink:
