Aktuális

Ezt üzenem a majdnem bringásgyilkos autósnak

Sokat vezetek, ugyanakkor járok néha bringával is, meg persze gyalogosan. Igyekszem mindig a választott közlekedési eszköznek megfelelő körültekintéssel járni, ma reggel azonban olyan eset szemtanúja voltam, amitől még egy sokat látott taxis is visszaadná a PÁV2-jét.

Rólad beszélek, kedves autóstársam, aki az Árpád híd Dagály utcai felhajtójánál ma reggel lelassítottál az elsőbbségadás kötelező (lásd még: mackósajt) táblánál, körülnéztél, jobbra, balra, majd a mindkét irányból közeledő biciklisek érkezését nyugtáztad, végül a gázra léptél. Maradjunk annyiban: nem rajtad múlt, hogy csak a lökhárítódról húzta le a festéket a bringás valamelyik alkatrésze (elnézve a reakcióját, inkább a bringája bánta, ezt onnan gondolom, hogy megvolt mindkét lábszára, amikor letámasztotta a biciklit és a járda szélére lépett megkérdezni tőled: és ezt így hogy?!?).

A furcsa csíkos kiegészítő tábla, na az pont neked szól!A furcsa csíkos kiegészítő tábla, na az pont neked szól!

Ezen a ponton még akár meg is próbálhatnálak megvédeni (bár lássuk be, így sem lenne könnyű dolgom, elvégre egyik tábla, illetve a forgalmi helyzet sem a te oldaladon áll), de amit ezután tettél, azok után nincs az a védőbeszéd, ami kimentene (illetve amit ezek után hajlandó lennék elmondani az érdekedben).

Ha már hülye vagy, legalább a környezetedre legyél tekintettel!

Direkt nem említem, hogy ki vagy, mi vagy, milyen autót vezettél, mert nem akarom, hogy bárki ez alapján ítéljen meg és skatulyázzon be. Az persze valószínű, hogy a jogsidat az Ecserin lőtted a céllövöldében (bár elnézve a vezetési stílusodat, ott is max. kétpálcás lehetett a cucc). Ezt miből gondolom? Nos abból, kedves kolléga, hogy ha már a többi közlekedő figyelmének óvó pufferhatása miatt most nem az őrszobán tördeled a kezedet, hogy “de hát a hülye biciklisek mennek, mint az állatok, most akkora baj, hogy az egyiknek a bordái a hűtőrácsomból lógnak ki?”, akkor adj hálát a tetszőlegesen választott őrangyalodnak (denomináció nélkül, ez lehet Szent Teréz, de akár Michael Jackson is), és egy picit gondolkozz el.

Remélem megbocsátod, de suttyomban lőttem rólad egy fotót...Remélem, megbocsátod, de suttyomban lőttem rólad egy fotót…

Gondolkozz el többek között azon is, hogy 1-től 10-esig terjedő skálán mekkora tapló vagy, amikor nem adod meg az egyébként kötelezően járó elsőbbséget – hidd el, nem viccből hívják úgy azt a szép, háromszög alakú táblát –, illetve hogy erre az 1-től 10-ig tartó értékre mennyi kreténügyi áfát dobsz rá, amikor ezek után – ott rohadjon meg, ahol van – kiszállsz az autódból. A szándékkal semmi baj, ha már hülye voltál, viseld a következményeit, földig hajolva kérj elnézést a biciklistől, kérdezd meg, hogy jól van-e, illetve ha a bringája károsodott, szépen fizesd ki neki, esetleg szállítsd el a következő bicikliszervizig. De gondolkozz, könyörgöm! Bár kétlem, hogy valaha láttál KRESZ-vizsgát közelről, de megpróbálom ilyen formában feltenni a kérdést:

Ha ön az autójával majdnem kivégez egy biciklistát, a találkozót követő “békéltető tárgyalásra” hogyan kerít sort?

A.) Félreállok, de legalábbis annyira félrehúzódom, hogy a mögöttem lévő autósok ki tudjanak kerülni, napszaknak megfelelően köszöntöm a biciklist, bocsánatot kérek és felajánlom a segítségemet.

B.) Továbbhajtok, elvégre örüljön a gyökér puhatestű, hogy nem dolgoztam bele az aszfaltba!

C.) Úgy, ahogy van, a sáv közepén kiszállok az autóból, az ajtót is nyitva hagyom, hogy biztosan ne tudjon a többi autós kikerülni, elvégre hátha a helyszíneléshez szükség lesz a nyomok épségének megőrzésére, meg amúgy is, egy sáv közepén álló autó eléggé figyelemfelkeltő, nem? Ja, a vészvillogót (rendőrségi lingóval elakadásjelzőt) nem rakom ki, mert meríti az akkumulátort, és egyébként is hozzájárul az egyre növekvő fényszennyezéshez.

 

Végül is lehetett volna rosszabb…

Örülök, hogy nem a B választ jelölted meg, de az picit elszomorító, hogy a C-re esett a választásod. Egyébként az a fura, fülsértő hang, amit nem sokkal ezután hallottál, nem a holnapi Németország–Anglia női focimeccsre melegítő drukkerek trombitája, hanem úgynevezett autóduda volt. Ezzel próbáltam jelezni, hogy MENJÉL MÁR ONNAN EL! Már csak azért is, mert a te autódat kerülgetve egy picit még tovább sikerült fokozni a balesetveszélyt.

Egyébként a dudaszót az eddig azonosított viselkedésmintádhoz tökéletesen passzoló módon reagáltad le. Vagyis zavartan hátranéztél, talán még az arcomba is belebámultál, a szád sarkában láttam a “most mi bajotok van?!?“-fintorát, pici vállvonás, majd visszafordultál a láthatóan feldúlt bringásnak tovább magyarázkodni. Sajnos nem hallottam, hogy pontosan miről szólt a beszélgetés, de látva a biciklis kézmozdulatait, sejtem, hogy a fentiekben leírtak zanzásított változatát hallhattad tőle, eseti alapon egyes családtagjaid és a pénzért vásárolt szexuális szolgáltatások közös metszetét is érintve.

Óda a majdnem bringásgyilkos autóshoz

Mivel a szellemi képességeidet ezek alapján nem tartom túl sokra, igyekeztem összefoglalni, hogy mi is volt veled a problémám (illetve nemcsak nekem, hanem annak a másik két biciklisnek, akik szintén mutogattak egy picit, illetve a mögöttem anyázó autósoknak szintúgy).

Végezetül annyit szeretnék kérni – a gyalogosok, bringások és a többi autós nevében is –, hogy ha halaszthatatlan dolgod támadna, amihez feltétlenül autóba kell ülnöd, inkább kérj meg valakit, hogy vigyen el, vagy hívj egy taxit! De mindenki jobban járna, ha átszoknál a tömegközlekedésre, esetleg magad is kipróbálnád a biciklizést. Persze megértem, ha nem mered, elvégre egyesek úgy vezetnek, mint az állatok! 

Megígérem, nem leszek egyoldalú, és megírom majd a vadmalac módjára közlekedő biciklistákra és lobotomizált zombiként kóricáló gyalogosokra vonatkozó gondolataimat is. Feltéve ha hazafelé nem találkozunk, mert akkor kétséges, hogy épségben eljutok-e a lakásomig.

További cikkek a közlekedésről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top