Aktuális

Százezres csekket kaphatsz, ha nincsen nyelvvizsgád

Félévenként kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az egyetemistáktól, akik – bár már befejezték az egyetemet – nyelvvizsga híján nem kapják kézhez diplomájukat.

A VS.hu információi szerint e hét hétfőjén kezdtek megérkezni címzettjeikhez azok a levelek, amiket az Oktatási Hivatal küld ki a “hallgatói szerződésüket megszegő” egyetemistáknak.

A levél nem csupán figyelmeztetés, elszámolás mellett kitöltött csekk is tartozik hozzá. A VS.hu név nélkül nyilatkozó, az egyetem befejezése óta dolgozó forrásának levele kilencszázezer forintot követel. A szerződés nem az egyetemi tanulmányok befejezéséig, az abszolutóriumig vagy a diplomamunka megvédéséig tart, hanem az oklevél kiállításáig. Emiatt a hallgatói szerződést azoknál is megszegettnek tekintik, akik nyelvvizsgájuk hiánya miatt nem kaptak még diplomát, még ha szakmájukban is dolgoznak.

Százezres csekket kaphatsz, ha nincsen nyelvvizsgád

Százezreket követelhetnek a nyelvvizsga hiánya miatt

A Magyar Nemzet információi szerint a hallgatók harmada-negyede nem kap diplomát, hiányzó nyelvvizsgája miatt. Egyes felsőoktatási intézményekben ez az arány eléri a hatvan százalékot. A határozat ellen fellebbezni lehetséges, az illeték összege akár ötvenezer forint is lehet. A diplomamentő programba augusztus 31-ig beszállók egy vagy két év haladékot kaphatnak az összeg befizetésére. Ha pedig megszerzik a nyelvvizsgát és ezzel a diplomát, úgy a fizetési kötelezettség is megszűnik. Az állami nyelvvizsgarendszer mellett a nyelviskoláktól hozott igazolás is halasztást ér – utóbbi azonban valamivel több papírmunkával jár.

Az üggyel kapcsolatban a VS.hu megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ahol illetékesként az ösztöndíjasügyeket intéző Oktatási Hivatalt jelölték meg.

További cikkeink a témában:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top