A közvélekedés úgy tartja, hogy a nők érzelmesebbek, ezért könnyebben és szívesebben sírnak, mint a férfiak, akiknek viszont sokáig egyenes tilos volt a sírás. Az az egy biztos, hogy a fiúkat kicsi koruk óta még ma is gyakran arra nevelik, hogy érzelmeik kimutatását, pláne ha ennek sírás a módja, a végsőkig kerüljék. Bár kutatások szerint tragédiák, így gyász idején a két nem ugyanannyit sír, de egyébként a köznapi sírásban a hormonok is szerepet játszhatnak. Nem, nem hisztizünk, de igen: sírunk. A nőkben a prolaktin a sírásért felelős egyik hormon, melynek könnyeket kicsaló emelkedését a férfiaknál valószínűleg a tesztoszteron hormon gátolja.
A lányoknak, nőknek tehát a könnyhullatás könnyebben és egy-egy alkalommal hosszabb ideig megy, ráadásul senki nem is vitatja el, okuk van hullatni a könnyeiket. Egy síró nő látványa kutatók szerint egyébként a nőkben sokkal erősebb empátiát vált ki, mint a férfiakban. Egy síró férfi viszont sokszor teljes értetlenséget okoz, sőt nem kevés nőt nemhogy nem hat meg, de határozottan dühít egy zokogó férfi látványa.
Pedig a sírás biológiai szükséglet. Jót tesz. Nemcsak szomorú, de megható vagy vidám dolgokon is lehet és szoktunk is sírni. Mindennek számos kedvező élettani és lélektani hatása van. Szakértők szerint nem kérdés, hogy akik elnyomják érzelmeiket, és nem tudnak sírni, azok veszélyeztetik egészségüket.
Munkahelyen sírni tabu
Viszont sírni sem lehet mindenhol. Nemrég egy javarészt nők között dolgozó ismerősünk mesélte, hogy náluk nem szégyen sírni, ha túl nagy a nyomás. Ez ritkaság. A legtöbb munkahelyen az ilyesmitől ódzkodnak az emberek, és joggal. A negatív és szomorú érzések nyilvános kifejezése sok helyen elmegy, de nem ott. Ha valaki a munkában sír, sokan azonnal elkönyvelik, hogy az illető gyenge, nem alkalmas a munkája elvégzésére, és nyilvánvalóan rosszul bírja a stresszt. Persze azok, akik eközben félóránként kijárnak dohányozni, egymás után isszák a kávékat, vagy káromkodnak, mint a kocsis, azok nyilvánvalóan remek munkatársak, és hírből sem ismerik a stresszt. Ahogy az ordító főnökök sem.
Aki előre szeretne lépkedni a szamárlétrán, ezt biztosan nem engedheti meg magának, hogy a munkatársai sírni lássák. A munkahelyek ebből a szempontból is férfiakra szabottak: a férfias feszültségoldási módok jóval elfogadottabbak a nőies válaszreakciók helyett.
Ez pedig igazából nem egészséges, hiszen a könnyek természetes részei az emberi létnek. Egy munkahelyen azonban, úgy tűnik, nincs helyük. Pedig nagyon sok nő sír. Még a Facebook-ügyvezető Sheryl Sandberg is megírta, hogy bizony ő nem szégyelli, nála is eltörik néha a mécses. És ez teljesen normális, ettől ő nem rosszabb vezető.
Utcán, közlekedési eszközökön talán már mind láttunk zokogó embert. Egy bárban a könnyeit hullató, vagy a női mosdóban barátnői vállán síró nőn senki nem vonja fel a szemöldökét. Ugye emlékeztek, mindez a nőkben és a férfiak jó részében is empátiát vált ki.
Sírni jó és kell is
A sírás ugyanis nem probléma. Az igaz, hogy sokszor valami (leginkább sok apró) gond miatt tör ki belőlünk, de nem maga a könnyezés a gond. Az a megoldás. A feszültség levezetése. Egyszerű megoldás és hatásos. Bármilyen tehetlenségérzés esetén azonnal hat. A férfiak, saját tapasztalataikból kiindulva sokszor megdöbbennek mindezen.
Az ő megküzdési módszereik a biológiai differenciákat nem számítva is szélesebb eszköztárból építkeznek. Ez az oka annak, hogy a munkahelyeken, ahol a két nem együtt van, de a vezetés és a ranglétra magasabb fokain álló kollégák zöme még ma is a férfiak közül kerül ki, és észrevétlenül, de ők diktálják az elvárásokat, és sírásról például szó sem lehet.
Olyan közegben, ahol erőt kell mutatni, bátorságot, lendületet, ahol az úgynevezett gyengeséget azonnal szankcionálják, ott a nők nem sírnak. Vagy csak úgy, hogy senki se lássa. Mondunk egy szívszorító példát: úgy tudjuk, a nők többsége nem sír az orvosa előtt, ha elvetél. Attól tartva, hogy az orvost zavarnák a könnyek. A frusztráció nem törhet ki, azt kénytelenek hazavinni, és ott kiadni, esetleg sportba, másba fojtani.
Nyuszik vagyunk?
Nem titkoljuk, mi sem sírtunk még soha – mondjuk úgy – tekintély előtt. Se a munkahelyünkön, sem főnökünk jelenlétében, sem orvosaink előtt. Nyuszik vagyunk? Lehet. Vagy csak tudjuk, mi a drill. A barátnőnk által elmesélt, női munkahely szabad sírásos engedélye komolyan elgondolkodtatott minket, vajon hány és hány olyan gát van bennünk (no és a férfiakban is) melyről nem is tudunk, mégis elvárásokként tekintünk rájuk, és mélyen bennünk élnek.
