nlc.hu
Aktuális
Megszólalt a gólyatábori erőszakoló, engem felháborított

Megszólalt a gólyatábori erőszakoló, engem felháborított

A Tényekben szólalt meg K. S. Szilárd, az ELTE gólyatáborában elkövetett nemi erőszak miatt elítélt férfi, nem kért bocsánatot, és szerinte itt volt az ideje, hogy jobban odafigyeljenek az egyetemi rendezvényekre, mert szörnyű dolgok szoktak ott történni.
  • Szerinte épp itt volt az ideje, hogy jobban odafigyeljenek, és kontrollálják az egyetemek rendezvényeit, mert ott nagyon durva dolgok történnek – és akkor leszakadt a plafon.
  • Tud más esetekről is, de nem szeretné elmondani, nehogy megbántsa a régi kollégáit.
  • 1996-ban öt évet ült erőszakos közösülés miatt.
  • Szerinte konfliktuskeltés, ami az újságokban megjelent, mert ő tudja, mit történt. Első fokon – ugye, ez nem jogerős – 7 év és hat hónapot kapott érte.
  • Nem kért bocsánatot.

 “Nem sok kellett ahhoz, hogy megfojtson” – megszólalt a gólyatáborban megerőszakolt lány

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top