Aktuális

“Nem sok kellett ahhoz, hogy megfojtson” – Megszólalt a fonyódligeti gólyatáborban megerőszakolt lány

Napszemüvegben kezdte meg egyetemi tanulmányait, hogy ne látszódjanak a fojtogatástól bevérzett szemei – ezt mesélte a hvg-nek a lány, akit tavaly megerőszakoltak az ELTE fonyódligeti gólyatáborában. A történtek óta sehova nem megy egyedül, mert pánik fogja el, ha olyan férfit lát, aki egy kicsit is emlékeztet a támadójára. Beszélt arról is, milyen érzés volt végighallgatni, hogy a rádióban poénkodtak a történteken.

Eredetileg el sem akart menni a gólyatáborba, de az utolsó pillanatban meggondolta magát – ezt mondta a hvg.hu-nak az a 19 éves, akit tavaly nyáron megerőszakoltak ez ELTE fonyódligeti gólyatáborában. Az esetről korábban mi is részletesen beszámoltunk. 

A lány azt mondja, azért vállalta, hogy beszél, mert tudja, a vele történtek óta már nem ugyanaz gólyának lenni az egyetemen. Ő a történtek óta egyedül sehova nem megy, és már háromszor előfordult, hogy elájult, mert megijedt valakitől, aki emlékeztetett a támadójára.

“Azon gondolkodtam közben, hol fog elásni”

Az erőszak a tábor első estéjén történt. A lány azt mesélte, a vonaton látta először későbbi támadóját, aki akkor még egy másik lány körül sündörgött, állandóan őt akarta fotózni. Később aztán kereste is az este folyamán, de a lány sokat ivott, és lefeküdt aludni. Talán ez volt a szerencséje.

A későbbi áldozat megrázó részletességgel mesélte el, mit élt át a szörnyű estén.

Nem sok kellett ahhoz, hogy megfojtson. Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni. (…) Végig ez volt bennem. Mert a szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni. Egy ideig gondolkodik az ember olyanokon, hogy megüsse, meg hogyan lehetne elfutni, aztán egy idő után rájöttem, hogy itt erővel semmire nem megyek. Már csak az volt bennem, hogy valahogy onnan el kell jönnöm.

Amikor a támadás után magához tért, azt sem tudta hirtelen, hol van. Egy közeli focipálya végében összehordott gallyakon feküdt. Időbe telt, mire a fojtogatás miatti oxigénhiányos állapotból teljesen feleszmélt.

A véres szem “esztétikai problémának” számít

A lány nehezen tudott aztán beszélni a történtekről, de azt mondja, ha akarta volna, sem tudta volna titkolni. A külsérelmi nyomok ugyanis még hetekkel a támadás után is látszódtak a testén.

..a legijesztőbb az volt, hogy a szememből nem látszott semmi, annyira bevérzett a fojtogatástól. Az egész állam lila volt, a szemhéjamnál két helyen felrepedt a bőr, a nyakamon meg jól látszott egy nagy, teljes tenyérlenyomat

 – így emlékezett vissza. Megerősítette azt is, hogy támadója legalább 100-150 fotót készített az aktus során, még arra is kérte, hogy “mosolyogjon közben”, és azzal zsarolta a lányt, hogy felteszi a képeket az internetre, ha nem teszi azt, amit mond.

Miután visszavánszorgott a táborba, jó ideig sokkos állapotban volt. Időbe telt, mire összerakta, mi is történt vele. Félszavakkal mondta el társainak, min ment keresztül. A HÖK-ösök ezután rázárták az alvó fotósra az ajtót, és mentőt hívtak.Végül később, a rendőrök vitték orvoshoz.

A szervezőkre nem neheztel, szerinte segítettek neki

A lány azt mondta, alapvetően pozitív képe van a szervezőkről, és sokat segített neki a történtek feldolgozásában, hogy végig mellette álltak. Egyvalaki tudhatott csak közülük a fotós előéletéről, ő az egyetlen, aki levegőnek nézi azóta is a lányt. De nem hibáztatja a gólyatábort. Úgy gondolja, ami vele történt, az “nem a helyen múlt, hanem az emberen.”

A Morning Show viszont kiakasztotta

Maksa Zoltán Hír TV-s poénkodása elkerülte, a Morning Show miatt viszont kiborult a lány. Azt mondja, van olyan közeli hozzátartozója, aki élőben, a munkahelyén hallgatta végig azt az adást, amelyben Sebestyén Balázsék jó ötletnek tartották viccet csinálni a vele történt szörnyűségből. Az eset miatt, melyről elsőként a Nők Lapja Café számolt be, később megbüntették Balázsékat. Erről itt írtunk bővebben.

Ha kell, szembenéz a támadójával

Mivel a támadója nem először követett el nemi erőszakot, a lány azt látná helyesnek, ha soha nem kerülne ki a börtönből, de tudja, hogy ez jogilag irreális. Viszont ha muszáj, és ez befolyásolja az ügy kimenetelét, akkor elmegy a tárgyalásra, és szembenéz vele. 

 

Majd kettőt nyelek, és kibírom

 – fogalmazott.

NaNe Egyesület becslései szerint Magyarországon több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak 15 éves kora előtt. Jelenleg közel kétmillió olyan nő él itthon, aki 75 éves kora előtt valamikor élt erőszakos párkapcsolatban, közel 800 ezret ért testi és 300 ezret szexuális erőszak is. A szexuális erőszakcselekmények 99,4 százalékáról a hatóságoknak hivatalosan nincs tudomásuk, mert sosem regisztrálták. Azaz: 156 esetből egyet regisztrálnak, a látencia tehát több mint 150-szeres.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top