Aktuális

Gyurta döntőt úszott, Cseh Laci döntős Kazanyban

Pénteken délután négy magyar indulónak is szurkolhattunk a kazanyi vizes vb-n. Gyurta Dániel döntőt úszott 200 mellen. Egerszegi 1991-es magyar csúcsa is a múlté - Hosszú Katinka gyorsabb volt.

Takács Krisztián a vizes vb leggyorsabb számában, a férfi 50 m gyors elődöntőjében indult, az első futamban. 22:07-es ideje futamában a negyedik helyre volt jó, amivel végül a tizedik helyen végzett, mert a második elődöntőben még a hatodik helyezett is 22:02-t tudott. Takács tehát öt századdal maradt le a döntőről.

Gyurta döntőt úszott, Cseh Laci döntős Kazanyban

 

Cseh László 100 méter pillangón középdöntőzött, a második futamban. A szám világcsúcsát (49:82) még 2009-ben, Rómában állította be Michael Phelps. Az első középdöntőben négyen úsztak 52 másodpercen belül – Tom Shields nyert jó benyúlással (51:03). A második középdöntőben Cseh László negyediknek fordult, aztán az utolsó huszonötön rendet csinált, és végül 51:03-mal, fölényesen megnyerve futamát, holtversenyben a legjobb idővel került a döntőbe. Laci annyit mondott, hogy szeretett volna jobbat úszni, mint reggel, de ennek is örül. “Az első ötvenemben még elég sok van” – szerénykedett somolyogva.

Hosszú Katinka középdöntőbeli teljesítményéről, a 200 méteres hátúszás ősrégi magyar csúcsának megdöntéséről nagyon szimpatikusan annyit mondott: “Ezt még Egér úszta 91-ben. Nem ilyen rajtkőről, nem ilyen úszósapkában és nem ilyen dresszben – szóval ahhoz képest nekünk nagyon sok segítségünk van.”

Gyurta döntőt úszott, Cseh Laci döntős Kazanyban

2007 óta minden világversenyen döntős volt, ráadásul 2009 óta nagymedencés világversenyen senki nem tudta megverni Gyurta Dánielt. 200 mellen egyeduralkodó Újpest olimpiai bajnoka. Előzőleg annyit mondott, van még az úszásában, magabiztosan állt a feladathoz. Az első hosszon öten is világcsúcs részidőn belül voltak, végül Marco Koch óriási meglepetésre végül 2:07:76-tal elsőnek jött be, és valahogy – jobb benyúlással – az amerikai Kevin Cordes is odafért Dani elé. Dani gratulált a győztesnek de azért nyilvánvaló: jövőre Rióban meg akarja majd torolni a trónfosztást. “Nagyon kemények az ellenfelek, jókor jött a bronz, mert jövőre Olimpia, legalább megismertem a vetélytársakat. Az első százon erősen kezdtem, ennyire futotta most. Nagyon bízom abban, hogy Budapesten visszaveszem a címet.

 

További cikkeink Kazanyról:

Hosszú Katinka ötödik helyen végzett gyorsban, Szilágyi Liliána döntős pillangóban

Cseh László újra világbajnok!

Vízilabdásaink legyőzték az USA-t!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top