nlc.hu
Aktuális
A legszegényebb gyerekeknek gyűjtenek cipőket iskolakezdésre

A legszegényebb gyerekeknek gyűjtenek cipőket iskolakezdésre

Egy budapesti alapítvány nyolc olyan település gyerekeinek gyűjt, akiknek gondot okoz az iskolakezdés. A rászorulók számára cipőket és tanszereket is várnak az adományozóktól.

A Polgár Alapítvány az Esélyekért nevű szervezet már tavaly is meghirdette iskolakezdési akcióját, amelynek keretében szeptember 4-ig várják az adományokat. 2014-ben közel 600 pár cipőt tudtak eljuttatni a rászorulókhoz, emellett tárgyi és pénzadományokat is szétosztottak nyolc falu legszegényebb diákjai között.

Aki csatlakozna a mostani akcióhoz, az adományokat a 1027 Budapest, Jurányi utca 1–3., III. emelet címre juttassa el, a Polgár Alapítvány címére. A cipők és egyéb adományok személyesen is leadhatóak, az alapítvány munkatársai reggel 9:00 és délután 17:00 között várják a jótékonykodni vágyókat.

Bővebb információt a Polgár Alapítvány weboldalán találnak az érdeklődők.

További cikkek hátrányos helyzetű gyerekekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top