
Nem rajzolhatnak a pályaudvarok aszfaltjára a menekült gyerekek, mert az szabálysértésnek minősül, és akár meg is büntethetik érte a szüleiket. Ennek ellenére háborús élményekről tanúskodó aszfaltrajzok borítják több vidéki és fővárosi pályaudvar aszfaltját is. A menekülteket segítő önkéntesek szerint a gyerekeknek szükségük van arra, hogy kirajzolják magukból az átélt borzalmakat.

A debreceni vonatállomáson várakozott családjával az a 12 éves szír fiú, aki azt rajzolta le, amikor egy repülő bombákat szór a házukra. A romos épület mellé magát is odarajzolta a fiú, aki arab–történelem szakos egyetemi tanár édesanyjával és édesapjával menekült el Szíriából. Nemcsak ez az egyetlen feltűnő rajz került az aszfaltra, számos hasonló témájút készítettek a kicsik Budapesten is, akik a jobb élet reményét és lehetőségét is lerajzolták.
A rajzokért ugyanakkor megbüntethetnék a gyerekek szüleit, tilos ugyanis közterületen az aszfaltra rajzolni. A Budapesti Rendészeti Igazgatóság kérte a menekülteket segítő Migration Aid nevű szervezetet, hívják fel a gyerekek figyelmét, nem rajzolhatnak az aszfaltra, mert az “köztisztasági szabálysértésnek minősül” – hangzott el az RTL Klub Híradójában.
További menekült, gyermekrajz témájú cikk az NLCafén
- Ezért záratták le a játszóteret a menekült gyerekek elől
- Máris több mint ötszáz menekült a budapesti tranzitzónában
- Mit árul el a gyerekek rajza?
- Döbbenetes gyermekrajzok készültek a családon belüli erőszakról