Aktuális

Még több pénzt szánnának a tehetséges fiatalokra

Emelné a kormány annak az áprilisban indult programnak a keretét, amely a fiatal magyar szakemberek külföldről való hazatérését szorgalmazza.

Több pénzt is hajlandó lenne áldozni a kormány a fiatal tehetségekre. Az egyelőre kísérleti programként futó kezdeményezés célcsoportját és annak 100 millió forintos keretét is bővítenék a tapasztalatok tükrében.

Még több pénzt szánnának a tehetséges fiatalokra

Ez év áprilisában indult útjára a Gyere haza, fiatal elnevezésű program, melynek lényege, hogy munkát ajánlanak, fedezik a hazautazás költségét, és egy évig havi százezer forintos lakhatási támogatást kapnak azok a fiatal szakemberek, akik hajlandók visszatérni külföldről. A többletforrás és a pályázati feltételek módosítása jól jöhet a programnak, ugyanis az eddigi adatok alapján csupán tizenegy fiatalnak sikerült állást találnia itthon. Ugyanakkor még nagyon kevés idő telt el ahhoz, hogy a program eredményességét meg lehetne ítélni, hiszen a munkáltatók döntéshozatala időigényes, a folyamat estenként akár több hónapot is igénybe vehet.

A hazatérést fontolgató fiataloknak fontos információ, hogy a diploma nem feltétele a jelentkezésnek, valamilyen szakképesítéssel azonban rendelkezniük kell. Életkori megkötés nincs – tudta meg az mno.hu.

További cikkek külföld, fiatalok témában az NLCafén

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top