Aktuális

Wilhelm Fruzsina: két évig még izgulhat a Svédországból hazaküldött magyar lány

Az enyhén értelmi sérült 20 éves magyar lány története bejárta a magyar sajtót, sőt még a külügyminiszter is igyekezett minden követ megmozgatni, hogy az árva lányt, akit nagynénje nevel, ne küldjék vissza a svéd hatóságok. Sok huzavona után úgy tűnt, Fruzsina kénytelen lesz egy magyar otthonban letelepedni, nagynénje viszont most mégis visszaviszi Svédországba. Ruff Ágnest telefonon értük utol.

A Malmőben élő nagynéni már eddig is rengeteget küzdött, hogy ne kelljen magára hagynia Fruzsinát, azonban a helyzet sokáig reménytelennek tűnt. Már-már úgy tűnt, a végső megoldás az lesz, hogy a lányt egy pszichiátriai betegeket ellátó tordasi otthonban helyezik el. Múlt héten csütörtökön meg is érkeztek az otthonba, amikor úgy tűnt, minden rendben lesz. Fruzsina nagynénje azonban végül mégis úgy döntött, hogy visszaviszi Malmőbe Fruzsinát.

Fruzsina élete végéig segítségre szorul, interneten is gyűjtenek a letelepedéséhez szükséges költségekre
Fruzsina élete végéig segítségre szorul, interneten is gyűjtenek a letelepedéséhez szükséges költségekre

“A tordasi otthon egy olyan hely, ahol nagyon súlyos pszichiátriai betegeket kezelnek – mondta Ruff Ágnes az NLCafé kérdésére válaszolva. – Fruzsina azonban nem beteg, egy 8 éves ember értelmi szintjén van. Egy 8 éves gyereket pedig nem lehet bedobni egy ilyen helyre és magára hagyni.”

Ruff Ágnes szerint azért volt szükség a tordasi, kényszerű látogatásra, mert a lány Svédországban már egy ideje illegálisan tartózkodott, és ha nem léptek volna, könnyen bajba kerülhettek volna a törvény előtt. A svéd törvények szerint ugyanis olyan személy kaphat letelepedési engedélyt, akinek van állandó munkája, tanulmányi viszonya, vagy legalább saját maga fenntartására elegendő pénze. Utóbbi két feltételnek Fruzsina nem felel meg, nagynénje most viszont azt tervezi, hogy saját cégébe bejelentve biztosít munkaviszonyt a 20 éves lánynak.

“Ha sikerül bejelentenem, akkor megoldódik a helyzet, mivel attól a pillanattól fogva nem tudják majd kiutasítani – mondta Ruff Ágnes. – A végleges letelepedési engedélyhez 5 évig kellene kint élnie, szerencsére ebbe már bele lehet számítani 3 év iskolát, így 2 évig kell még fizetett munkahelyének lennie, és akkor megkaphatja a letelepedési engedélyt. Ha viszont nem tudom bejelenteni, akkor újra visszaküldhetik Magyarországra, és akkor már sokkal nehezebb dolgunk lesz.”

Interneten gyűjtenek

Ruff Ágnes a GoFundme.com közösségi finanszírozási oldalon gyűjtést is indított, hogy anyagi támogatást szerezzen Fruzsina ügyének rendezéséhez.

“Eleinte nagyon meglódult a gyűjtés, aztán sajnos leállt, nekünk viszont szükségünk van a pénzre, mivel ugyan Svédországban magasabbak a fizetések, de az árak is, így, nekem például egy havi 5000 koronás fizetés munkáltatóként 7000 koronába kerül – mondta a nagynéni. – Ezért most újraindítjuk a gyűjtést, reméljük, sikerül majd összegyűjteni a szükséges összeget.”

További cikkek Wilhelm Fruzsina kálváriájáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top