Nógrádi szerint ideje felkészülni arra, hogy Németországból a menekültek 65%-át visszaküldi majd. “Ebből óriási nehézségek lesznek” – vélekedett Nógrádi György.
Kitért továbbá arra a német javaslatra is, hogy a menekültek ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert, árut. Ez önmagában feszültséget szül – jegyezte meg. Hozzátette továbbá, a németek közölték, hogy nekik képzett, önálló fiatalokra van szükségük. Jól látható, hogy ütközik a morál és a politikai cél – szögezte le a szakértő.
Nógrádi György felsorolt továbbá olyan példákat, mint például Belgium vagy Hollandia, ahol az országokba érkező muszlimok nem tudtak eléggé integrálódni a társadalomba. A szakértő szerint a menekültkérdés kezelése óriási feladat, ezért összeurópai választ kellene adni. Máskülönben a következő időszakban “katasztrófaállapotok lesznek”.