Aktuális

Menekültügy: drasztikusan nőtt a terrorveszély

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint drasztikusan nőtt a terrorveszély Európában, miután kiderült, hogy az Iszlám Állam által küldött terroristák is vannak a menekültek között. Állítja, Európa olyan új helyzet előtt áll, amelyre sem a politika, sem pedig a lakosság nincs felkészülve.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a titkosszolgálatok már jobban felkészültek, ami annak is köszönhető, hogy szorosabb együttműködést kezdtek egymással kialakítani. Állítja, az illegális bevándorlással kapcsolatban kemény európai politikára van szükség, különben még a mostaninál is sokkal nagyobb tömeg árasztja el a kontinenst.

Véleménye szerint figyelembe kell venni, az utóbbi években érkezett menekültek döntő része nem tudott és nem is akar integrálódni. “Európa számára a kérdés az, képes-e a schengeni határok védelmére, vagy ha nem, akkor fel tudja-e vállalni ennek összes ódiumát” – hangsúlyozta Nógrádi György.

Reggelig meghaladta a 217 ezret az idén érkező migránsok száma
Vasárnap reggelig meghaladta a 217 ezret az idén Magyarországra érkező menekültek száma –
Fotó: MTI

Olvass még a menekülthelyzetről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top