Mindig rohanok
Kata lánya kosarazik, már kiskora óta. Rengeteg szervezést igényelt, hogy az egyedülálló anyuka mindig el tudja juttatni a lányát az edzésre és onnan haza. Arról már nem is beszélve, hogy mennyibe kerülnek a különedzések, felszerelések, cipők, a hétvégi meccsekre való eljutás. Mivel a kislányról azt mondják az edzői, hogy tehetséges, ezért a szülő igyekszik előteremteni a pénzt a sportra minden hónapban. Szerencsére az anyuka nem egy multinál dolgozik, így ötkor már rohanhat a gyerekért, másképp nem menne.
“Ezer kérdés kavarog bennem, hogy vajon jól csináljuk-e”
Zsolt fia focizik, ráadásul egy olyan egyesületben, ahová nehéz eljutni tömegközlekedéssel a lakhelyüktől, tehát muszáj megoldani a gyerek szállítását. A csapaton belül a szülők összefogtak, és így csak hetente egyszer kell ellógnia a munkahelyéről, hogy a fia eljusson edzésre. Szombaton bajnoki meccs, vasárnap különedzés: a hétvégékkel nincs gond, mindig focipályán van az egész család.
“Ez persze ironikus megjegyzés, mert semmilyen családi program nem fér bele a feszített víkendekbe. Anyagilag is megterhelő, de a legnagyobb probléma az, hogy kevés az idő mindenre – mondja Zsolt. – Kevés az idő arra, hogy a gyerek tanuljon, mert este hét óra van minden nap, amikor hazaér. Nyolc, mire eszik, fürdik, utána leckeírás, tízkor kéne nekiállni tanulni. Ez marad el általában és tolódik a hétvégére. És közben vívódunk, vajon szabad-e a sport miatt hanyagolni a tanulást? Mi lesz, ha mégsem lesz sportoló, mert nem elég tehetséges, vagy lesérül? Hogyan fog továbbtanulni? Vajon a legjobb helyen van-e ahhoz, hogy kibontakoztassa a tehetségét? Ezer és ezer megválaszolatlan kérdés, amire a legtöbb ember nem tudja azonnal a választ, sokszor még hosszú gondolkodás után sem. Pedig sokszor a szülőnek kell döntenie, mert a gyerek kicsi még.”
“Sportolj, mert attól jobb ember leszel!”
Kálnoki Kis Attila világbajnok öttusázónak három gyereke van. Mindhárom sportolt, sportol. A legnagyobb gyereke, Nóra 26 éves, Dávid 24 és Zsombor, a legkisebb 14. Azt mondja, náluk egyértelmű volt, hogy a gyerekeknek sportolniuk kell.
“Nem volt kérdés, a feleségem is egyetértett ezzel. Az mindegy volt, hogy mit, csak mozogjanak. A lányom sok mindent kipróbált, nem lett belőle élsportoló, de a mai napig rendszeresen fut, falat mászik, szóval egészségesen él. Nekem ennyi elég is” – mondja, majd gyorsan hozzáteszi, nem erőltette rájuk az öttusát. “Azt szerettem volna, hogy olyasmit csináljanak, ami boldoggá teszi őket. A két fiúnál ez a labdarúgás. Dávid fiam jelenleg az Újpest FC játékosa, előtte az MTK-ban focizott. Zsombor 14 éves és a Vasasban játszik.”
Kálnoki Kis Attila – fotó: maltai.hu
“Az őszinteségben hiszek, ha hibáznak, azt is megmondom”
A gyerekek persze sokat adnak sportoló édesapjuk véleményére, aki folyamatosan figyeli, tanácsokkal látja el őket.
“Természetesen minden meccsükön ott vagyok, izgulok, és utána átbeszéljük a mérkőzést, közösen elemezzük a játékukat. A hullámvölgyekben jobban tudnak támaszkodni rám, mert tudom jól, hogy minden sportoló életében vannak rosszabb időszakok, de azt is túl kell élni. Ilyenkor én mindig azt mondom, hogy szeszélyből nem lehet abbahagyni. Nem szabad meggondolatlanul váltani, mert nagyon sok munka és verejték mehet veszendőbe.”
“A sikerekből kevésbé tanul az ember, mint a kudarcokból”
“Az őszinteségben hiszek, ha hibáznak, azt is megmondom, a meccsek alatt morgok, de a fiúk többnyire hallgatnak rám. Zsombor fiam nevel is, rám szól, és rájövök, hogy igaza van. Például a múltkor mérkőzés után elmondtam, hogy mit kellett volna másképp csinálnia szerintem, erre ő rám nézett és azt mondta: »Ezt miért nem előtte mondtad? Úgy okosabb lett volna.« Tanultam belőle, most már meccs előtt elmondom, mire kell figyelnie.”
Persze abban a családban, ahol minden gyerek sportol, alapos tervezést igényel az élet, és a logisztikából mindenkinek ki kell vennie a részét.
“A gyerekek szállítását közösen intéztük a feleségemmel. Amikor kicsik voltak, akkor jellemzően az anyukájuk vitte őket, később, amikor már dolgozott, akkor én is beálltam. Amikor aktívan sportoltam, gyakran elvittem magammal a két nagyobbat a vívóterembe, megbeszéltük a szabályokat, engem hagytak dolgozni, ők meg játszottak a pástokon kívül. Nagyon élveztük ezt mindnyájan!”
A nagy kérdésre viszont, hogy mi lesz a fiúkból, még ő sem tudja a választ. “Mindkettő későn érő típus, Dávid már szép sikereket ért el, de hogy lesz-e nemzetközi karrierje, azt még nem tudom megmondani. Dolgozik becsülettel, de ehhez számos dolognak kell együtt állnia, és még szerencse is kell. Zsombor pedig még kicsi, később derül ki, hogy van-e jövője ebben a sportágban. Ha most jósolgatnék, az hülyeség lenne, olyan, mintha a maraton végeredményét az első 3 kilométer teljesítményéből akarnám megmondani.”
